Továbbra is titkolózik Craig Wright, a „hamis Satoshi”

Craigh Wright törölte Twitter oldalát, de a hírhedt „hamis Satoshi” továbbra is szerepel a hírekben, miután több milliárd dollár értékben indítottak pert ellene.

Olvastad már? Együttműködésre készül a Tron és az Ethereum?

Ira Kleiman testvére Dave Kleiman nevében beperelte Craig Wrightot. Dave Kleiman egy kriminalisztikai szakértő és író volt, aki 2013-ban elhunyt.
A vádak szerint Wright hűtlen kezelést hajtott végre Kleiman hatalmas bitcoin tartalékán.

Egyesek szerint elképzelhető, hogy David Kleiman a bitcoin eredeti feltalálója, a per szerint nagyjából 300.000 bitcoin (mintegy 1,1 milliárd dollárt) tett félre egy letétbe, mely összesen több mint 1 millió bitcoint zárolt 2020-ig.
A jelenleg is zajló ügy talán napjaink legjelentősebb bitcoinnal kapcsolatos jogi eseménye.
A tárgyalások során a bíróság megkérdezte Wrightot, hogy együttműködött-e vagy nem Kleimannal, a bitcoin fejlesztésén.
Wright ügyvédje a következőt válaszolta:

„Dr. Wright hivatalos álláspontja szerint Dave Kleiman segített a protokoll szerkesztésében, de nem ő alkotta a bitcoint.”

Az ügyvéd szerint Wright sosem bányászott bitcoint Kleimannel és nem is létezett semmilyen bitcoin, melyet közösen birtokoltak Kleimannel, ezen kívül Kleimannek nincs semmi köze a bitcoin vagy a bitcoin protokoll szellemi tulajdonához.
Április 4-én Wright tanúvallomást tett Londonban, mindkét félt telefonnal kapcsolták össze, hogy tisztázzák az ügy körülményeit.
A vádirat szerint Wright nem hozta nyilvánosságra, hogy 2009 és 2010 között bármennyi bitcoint is bányásztak volna „együttműködésük során.”
Egyes kérdésekre nem adott választ, mivel nemzetbiztonsági kockázatnak tartaná, ha választ adna.
Április 11-ére tűzték ki a következő meghallgatást, „mindkét félnek javaslatot kell tennie az ügy megoldására.”

Továbbra is Satoshinak tartja magát

Wright azután vált ismerté a kriptoközösségben, miután 2015-ben elkezdte Satoshi Nakamotónak, a bitcoin feltalálójának vallani magát.
Korábban is esett már róla szó, ugyanis 2014-ben egy bitcoin bankot szeretett volna alapítani.
Korábban két szinte azonos levelet írt az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyeletnek (CFTC), melyben ismét Satoshinak adja ki magát. A levelet azután írta, miután a CFTC javaslatokat várt az ethereum szabályozására.
Wrightnak jelentős szerepe volt a bitcoin cash körül kialakult hash háborúban, miután azt mondta, hogy a bitcoin SV az eredeti bitcoin. A bitcoin cash 2017 augusztus elsején jelent meg, miután hard forkolt a bitcoin blokkláncáról.
A bitcoin cash rendszere hard forkokkal oldja meg a protokoll frissítéseket.
A 2018 november 15.-re időzített forkot azonban megzavarták, mivel a fejlesztés egyes pontjai nem passzoltak az eredeti fejlődési tervezethez.
Ezért a bitcoin cash közössége három részre szakadt, ezek a bitcoin ABC, bitcoin Unlimited és a bitcoin SV
Az elmúlt egy hét a bitcoin cash és a bitcoin SV számára is kedvezett, miután 86%-ot emelkedett a bitcoin cash árfolyama és 31%-ot a bitcoin sv árfolyama.

„A bitcoin nem egy kriptopénz”

Múlt héten egy podcastben elmondta, hogy a bitcon nem kriptopénz:

„A kriptográfia lényegében titkosírás. A bitcoin ennek a teljes ellentéte, lényegében egy nyílt könyv az egész.”

Wirght két külön kategóriába sorolna a bitcoint és az elektronikus pénzeket, az utóbbi „kriptográfiát felhasználva próbál elrejteni valamit.”
A bitcoin ezzel szemben egy „láncnyi bizonyíték, és teljes ellentettje a valamelyest anonim pénzküldési rendszereknek.”

Sőt mi több Wright szerint a bitcoin nem is számít valutának, ugyanis ehhez valamelyest elfogadottnak kéne lennie a világban, „valaminek, amit felhasználnak a kormányok”, de ez idővel akár változhat.
Szerinte először megjelennek majd a kormányok által kiadott „tokenizált fiatpénzek, melyekhez a bitcoin egyes tulajdonságait fogják felhasználni.”
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Per indult a Tether ellen 42 millió dollárnyi USDT befagyasztása miatt

Jogellenes befagyasztással vádolják a Tethert több mint 42 millió dollár értékű USDT miatt. Két thaiföldi üzletember New Yorkban perelte be a világ legnagyobb stablecoin-kibocsátóját, miután állításuk...

Végleg elbukta Kalshi-fiókját egy amerikai politikus: több tízezer dolláros büntetést kapott

George Santos ezúttal nem a kongresszusi karrierjével, hanem egy politikai eseményre kötött fogadással került újra a címlapokra. A Kalshi szerint a volt amerikai képviselő olyan szerződésekkel...

Az AI újraértékeli a pénzügyi adatvédelmet – a Zcash lehet ennek egyik nyertese

A blokkláncok egyik legnagyobb ígérete az átláthatóság volt, az új mesterségesintelligencia-eszközök terjedésével azonban ugyanez a tulajdonság egyre több felhasználó számára jelenthet adatvédelmi kockázatot. A Grayscale szerint...

A háború miatt lehet 77 ezer dollár alatt a bitcoin árfolyama

A geopolitikai feszültség ismét lejtőre küldte a kriptovalutákat: a bitcoin 77.000 dollár alá esett, miközben néhány altcoin látványosan szembement a piaci trenddel. A befektetők most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.