Továbbra is érkeznek az új szereplők a Bitcoin-piacra

A bitcoin masszív kiárusítása nem csak a bálnákat vonzotta: azok, akik eddig sosem birtokoltak virtuális valutát, szintén vásárlásokba kezdtek.
Az on-chain mérőszámok szerint a Bitcoin bikapiaca nagyon is épségben van, ahogy az úgynevezett „no-coinerek” felvásárolják az árfolyamgödröt – állítja Willy Woo népszerű kriptopénzelemző.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Egy hétfői Twitter-bejegyzéssorozatban azt mondta, a bitcoin és az altcoinok árfolyamának legutóbbi korrelációja hasonló volt a covid-19 okozta „fehér hattyú” eseményhez, amely lehetővé tette, hogy az „oldalvonalakról” pénz áramoljon a piacra, akciós árfolyamon.
Ez azt jelenti, hogy a 2020 októberében kezdődött piaci fellendülés továbbra sem tört meg, illetve megkérdőjelezi azt a feltevést, miszerint a négyéves ciklus most a 2013-as dupla pumphoz fog hasonlítani.

„A no-coinerek megragadják a lehetőséget, hogy felvásárolják a gödröt” – mondta Woo, miközben a Glassnode egyik csártjára hivatkozott, amely azt mutatja, hogy egyre növekszik a Bitcoin blokkláncát használó személyek száma.

A bitcoin 2013-as ciklusa nem egy, hanem két kiugrással jellemezhető, amelyet egy masszív, 83%-os korrekció választott el egymástól.
Számos elemző azt rebesgette, hogy a bitcoin árfolyama most ehhez a 2013-as grafikonhoz hasonlót rajzolhat ki az 54%-os dumpot követőn.
Tették mindezt azért, mert a 2017-es bikapiac során 6 nagyobb árfolyamkorrekció volt, és ezek nagysága mind 29% és 38% között mozgott.
A múlt heti, koordinált kiárusítás lehetővé tette az intézmények és a bálnák számára, hogy több bitcoint halmozzanak fel akciós árakon.
Ahogy arról több hírportál is beszámolt korábban, a Bitcoin-bálnák több mint 122.500 BTC-t zsebeltek be a május 19-ei árösszeomlás során.
A vásárlók nagy része az Egyesült Államokból és más nyugati országokból származott, amelyet a Coinbase magas BTC-prémiuma is tanúsított.

A bitcoin árfolyama hétfőn elérte a 38.800 dollárt is a TradingView adatai alapján. A cikk írásakor 38.000 dollár körül mozgolódik, 18%-os napi növekedéssel.
A kapitalizációja szerint vett legnagyobb kriptopénz vasárnap, közel 31.000 dollárnál érte el a korrekció alját, amelyet egy hirtelen visszapattanás követett.
A teljes kriptopiac több mint 19%-ot ralizott a hétfői nap folyamán, miközben a legnagyobb altcoinok 20 és 30% közötti nyereségeket könyvelhettek el.

Olvastad már? A piaci összeomlás után Elon Musk ismét megszólalt

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum staking: a BitMine elérte az 1 millió ETH-s mérföldkövet

A kriptokincstárral foglalkozó BitMine Immersion Technologies (BMNR) szombaton további 86.400 Ether-t tett letétbe. Ez körülbelül 268,7 millió dollárt ért a cikk írásakor, és ezzel átlépték...

Heves pereskedés az XRP-közösségben: Jake Claver kontra Zach Rector

Jake Claver kriptovállalkozó 30 millió dolláros rágalmazási pere Zach Rector influenszer ellen heves vitát váltott ki az XRP-közösségben. A közösségi médiában sokan nyíltan állást foglalnak...

Miért vitatja a decentralizáció eszméit az Ethereum közössége?

Az Ethereum változik. Úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik az irány, amerre tart. Miközben hatalmas pénzek áramlanak a stakingbe, az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin a magánszféráról, helyi eszközökről...

India új szigorú KYC-szabályokat vezet be a kriptotőzsdékre

India Pénzügyi Hírszerző Egysége (FIU), amely a pénzmosás elleni és ügyfél-azonosítási szabályokat felügyeli, új irányelveket adott ki. Ezek szigorítják a kriptovaluta-platformokra történő felhasználói regisztráció szabályait. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.