Tovább folytatódik a Binance elleni per

A bíróság döntést hozott a Binance és alapító, Changpeng Zhao elleni ügyben, és engedélyezte az eljárás folytatását több vádpontban is.

Néhány vádat már ejtettek

A törvényszék pénteken rendelkezett úgy, hogy a SEC által a Binance Holdings, az alapító Changpeng Zhao és két amerikai leányvállalat, a BAM Trading Services és a BAM Management US Holdings ellen benyújtott ügyben az eljárás tovább folytatódik.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

A SEC azzal vádolja a tőzsdét, hogy megfelelő regisztráció nélkül kínáltak és értékesítettek kriptoeszközöket, engedély nélkül működtették a kriptokereskedési platformokat, és hamis nyilatkozatokkal tévesztették meg a befektetőket.

A vádirat öt meghatározott kriptoeszközre és szolgáltatásra összpontosít, a BNB, BUSD, a Binance Simple Earn, a Binance BNB Vault és a BAM Trading Staking Programjára.

Néhány Binance vád nevetséges, néhány vád viszont komoly

A bíróságnál a cég kérvényezte, hogy a vádakat ejtsék, mivel meglátásuk szerint teljesen alaptalanok.

Mindezt az összes vádpontra vonatkozóan kérték, és a bíróság végül néhány esetben indokoltnak találta ezt.

Így végül elutasították a Binance elleni vádak közül azokat, amelyek szerint BUSD-t kínáltak és értékesítettek regisztrációs nyilatkozat nélkül, valamint ejtették a másodlagos BNB eladásokkal és a Binance Simple Earn programmal kapcsolatos vádakat is.

Azonban a bíróság továbbra is fenntartotta, hogy a BNB ICO-ja és folyamatos értékesítése kapcsán regisztrációs nyilatkozat nélkül potenciálisan jogsértést követtek el, és ugyanez a helyzet a BNB Vault program regisztrációs nyilatkozat nélküli működtetése miatt, a BAM Trading által kínált és értékesített Staking Program kapcsán egyaránt.

Emellett maguk a kereskedési platform, a Binance.com működtetése regisztráció nélkül, mint tőzsde, bróker-dealer vagy elszámolóház, valamint a Binance és a BAM Trading által működtetett Binance.US platform regisztráció nélküli működtetése kapcsán, mint tőzsde, bróker és elszámolóház a tőzsdét továbbra is felelősség terheli.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

CZ sem lehet még nyugodt

A bíróság engedélyezte a Zhao elleni vádakat is az Exchange Act megsértéséért, mint a Binance.com platformot irányító személy, valamint a Binance és a BAM Trading kapcsán a Binance.US platform működtetéséért.

A per során továbbra is aktívak a vádak, amelyek alapján a tőzsde megsérthette a csalás elleni törvénnyeket, mivel az állítások szerint hamis és megtévesztő nyilatkozatokat tettek a befektetőknek.

Az ügy komoly figyelmet kapott a kriptoközösségtől és a befektetőktől egyaránt, mivel a Binance és alapítója, Changpeng Zhao elleni vádak, illetve pontosabban az ítélet, jelentős hatással lehet a kriptopiacra és a szabályozási környezetre.

Olvastad már? A BlastUP 8 millió dolláros előértékesítési diadala új befektetési lehetőségeket szabadít fel

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.