Több téren is rekordot döntött a Bitcoin 2019-ben

A bitcoin viszonylag sikeres évet tudhat maga mögött, amelyről nem csak az éves szinten ~90%-ot nőtt árfolyam tanúskodik.
A tranzakciók száma, de főleg az a pénzforgalom, amely múlt éven a BTC hálózatán keresztül valósult meg, újabb rekordokat ért el.
A coinmetrics adatai szerint 2019-ben összesen 673 milliárd dollár értékben közvetített értéket a kriptopénz blokklánca.
Ez a történelem legnagyobb „onlánc” (on-chain) volumene. És ami még fontosabb, a hálózat az év nagyobbik részében tele volt, mégsem „dugult be” a mempool. Ennek eredményeképp a tranzakciók átlagos díja csak ritkán haladta meg az egy dolláros értéket.


2019-ben a 60 percre vetített BTC-forgalom is elérte eddigi maximális értékét. Volt olyan óra, hogy 8,9 milliárd dollárt dolgozott fel a rendszer. Egy rekordnak számító, milliárd dolláros tranzakció is végrehajtásra került.

Bitcoin – inkább értéktároló, mintsem pénznem

A Bitcoin számára ezek remek hírek. A több mint félmilliárdos volumen a digitális eszköz népszerűségéről tanúskodik, a nagy tranzakciók pedig a jövőben való felhasználás módjait mutatják meg.
A bitcoin az elmúlt tíz évben hatalmas változásokon esett át, jelenleg pedig inkább értéktárolóként viselkedik.
Mindennapi fizetőeszközként való felhasználása jelenleg igencsak kétséges. A magas volatilitás, a viszonylag magas tranzakciós illetékek, valamint a tranzakció elküldése és blokkba foglalása között  eltelő idő mind mind akadályként szolgálnak e téren.
Ennek ellenére a bitcoin továbbra is annak a jeleit mutatja, hogy képes lenne felváltani az aranyat, és az értéktárolás legjobb megoldásává fejlődni. Az ár évről-évre stabilan emelkedik, a hálózat ellenáll a cenzúrának, az eszköz könnyen osztható, könnyen továbbítható…
Hogy mit hoz a bitcoinnak a 2020-as év, még kiderül. Az azonban valószínű, hogy egyre több ember kezdi majd el felhasználni értéktároló képességei miatt.

Olvastad már? A Facebook Libra elleni küzdelemre szólít a német jegybank elnöke

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum rally: Binance-re ömlik az ETH, de van egy aggasztó jelzés is

Az Ethereum (ETH) tőzsdei tartalékai a Binance platformján 3,8 millióról közel 5 millió ETH-ra emelkedtek, ami már az összes tőzsdei készlet 25%-át jelenti. Bár az ETH...

DEA és FBI lecsapott: 10 millió dollárnyi kripto a Sinaloa kartelltől lefoglalva

Az Egyesült Államok hatóságai országos razziák során több kábítószer-labort számoltak fel, és több mint 10 millió dollár értékű kriptopénzt foglaltak le a hírhedt Sinaloa kartellhez...

3,5 milliárd dollárnyi BTC-eladás után is töretlen a bikapiac – Jöhet a 150.000 dolláros célár?

A Bitcoin (BTC) bikapiaca elérhetett egy rövid távú tetőpontot – legalábbis első pillantásra úgy tűnhet. A BTC 119.720 dolláron nyitott, majd 2,25%-os napi visszaesést produkált,...

Távozik a Uniswap Labs elnöke – Vezetői korszak zárult a DeFi világában

Mary-Catherine Lader, a Uniswap Labs elnöke és operatív igazgatója négy év után távozik pozíciójából, ezzel lezárva egy olyan vezetői időszakot, amely jelentős szerepet játszott a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.