Tavaly még a bitcoinos NFT-reneszánsz ígérete volt, most bezár az egyik legismertebb Ordinals piactér

Az Ordinals-hype egyik ismert szereplője lehúzza a rolót. Az ord.io bejelentette, hogy június 1-jén leáll, lezárva egy hároméves időszakot, amelyben az egyik legismertebb felület volt a bitcoinos Ordinals és Runes tokenek kereskedésére.

Az alapító, Leonidas King egyszerűen azt mondta, hogy nincs tovább.

 „Elfogyott a pénz, és nem látunk előre vezető utat.”

Több, mint egymillió felhasználó, majd csend

Az ord.io nem egy marginális mellékprojektnek számított. A platform több, mint egymillió felhasználót szolgált ki, és két saját funkcióval is bővítette az Ordinals-ökoszisztémát, a Satributes a ritka satok azonosítását tette könnyebbé, a Block Vision pedig a Rune-létrehozás valós idejű követését tette lehetővé.

Az ökoszisztémán belüli Zap nevű fogyasztói alkalmazás szintén leáll június 1-jén, és az érintett felhasználókat arra kérték, hogy exportálják a privát kulcsaikat és importálják Phantomba, de aki lekési a határidőt, a Privy Home-on keresztül még elérheti az eszközeit.

A leállás ellenére az archiválás folytatódik. Az ord.io az összes publikus szavazati rekordot, válaszcímet és profilt a GitHub-ra tölti fel, hogy a bitcoinos kulturális adat megmaradjon és jövőbeli fejlesztők felhasználhassák, az alapítók pedig nyitva hagyták a lehetőséget, hogy más csapat átveheti a platformot, egyelőre azonban sem vevő, sem üzemeltető nem jelentkezett.

117 millió inscription, de az infrastruktúra nem mindenhol bírta

A paradoxon itt a legélesebb. Az Ordinals-sztori nagyon is valódi aktivitást generált, és 2026 januárjára a Bitcoinon már több, mint 117 millió inscriptiont tartottak számon, a hálózat NFT-eladásokban elérte az 5,8 milliárd dolláros forgalmat, ami a harmadik helyet jelenti Ethereum és Solana mögött.

Az ORDI token ugyanakkor a csúcsánál 88 százalékkal lejjebb forog, és az Ordinals-piacon a jelenlegi napi aktivitás messze elmarad a 2023–2024-es csúcsoktól. A gond az, hogy a figyelem gyorsabban fordult, mint ahogy minden szereplő fenntartható üzletet tudott volna építeni rá.

Egy explorer vagy böngésző-platform értéke könnyen látványosnak tűnik a hype csúcsán, de sokkal nehezebb kideríteni, hogy hosszabb távon miből lesz folyamatos bevétel, megtartott felhasználó és védhető üzleti modell.

Az ord.io leállása ezért nem az Ordinals-kultúra halála, hiszen más explorerek, köztük az ordiscan.com és az ordinals.com, tovább működnek, hanem annak jele, hogy a köré épített infrastruktúra nem minden ponton bizonyult elég erősnek a hype utáni csend átvészeléséhez.


Kulturális örökség

A bitcoinos NFT-szektor aktuális állapotáról ez elég pontos képet ad. A kulturális nyom megmaradhat és az adatokat archiválják, más explorerek tovább futnak, de a korábbi „új reneszánsz” narratívából nem lett semmi.

Az aktivitás valós volt, csak nem mindenki élte túl. Egy onchain trend attól még lehet valódi, hogy nem minden ráépülő cég marad életképes, az ord.io bezárása azt mutatja, hogy a bitcoinos NFT-újraéledésből tényleg lett kulturális és onchain aktivitás, de tartós infrastruktúra-üzlet nem. Vagy legalábbis nem mindenkinek.

Olvastad már? XRP-árfolyam: a bálnák hajthatják a kitörést 2 dollár felé

Pásztor Miklós
Szerző:
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője

Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.

📅 Megjelenés: 2026. május 16. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. május 17.
✉️ Kapcsolat: [email protected]


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nehéz idők járnak a bitcoin ETF-ekre, már 4,4 milliárd dollár fölött jár a kivonások mértéke

Amikor elindultak az amerikai spot Bitcoin ETF-ek, a kriptópiac egyfajta Szent Grálként tekintett rájuk. Az volt az általános narratíva, hogy a Wall Street intézményi pénze...

Újraindította az Ethereum-vásárlást a SharpLink

Az Ethereumnak is van már több saját, tőzsdén jegyzett bálnája, aki gőzerővel próbálja leutánozni a Saylor-féle stratégiát, csak éppen nem a bitcoinnal. Az egyik cég...

Seed nélkül visszaállítható Cardano tárca? Hoskinson szerint megoldható a dolog

Not your keys, not your coins. Talán nincs is olyan, aki nem ismeri ezt a mondatot. Akié a kulcs, azé a coin, és ha nem...

Peter Schiff új főgonoszt talált, szerinte Saylor még SBF-nél is veszélyesebb a kriptóra

Michael Saylor, a Strategy vezére és Peter Schiff, az arany örökös szószólója ritkán értenek egyet. Saylor szerint a Bitcoin az egyetlen kiút a pénzügyi rabszolgaságból,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.