Szingapúr is korlátozza az orosz pénzügyi tranzakciókat

Egy ritka lépés keretében Szingapúr korlátozásokat vezet be azokra az orosz pénzügyi tranzakciókra és kriptoügyletekre, amelyek célja a szankciók kijátszása.

A döntésre a hivatalosan kifejezett aggodalmak közepette kerül sor, amelyek szerint Moszkva ukrajnai inváziója veszélyt jelent a világ kis államainak biztonságára.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Szingapúr lesz az első délkelet-ázsiai ország, amely szankciókat vezet be Oroszországgal szemben

Évtizedek óta először – egy korábbi diplomata elismerése szerint – Szingapúr lépéseket tesz egy másik ország szankcionálására az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóváhagyása nélkül.

A városállam most mégis erre készül Oroszországgal szemben az ukrajnai katonai inváziója miatt – jelentette a South China Morning Post a külügyminisztériumot idézve, amely közölte:

„Egy olyan kis állam számára, mint Szingapúr, ez nem elméleti elv, hanem veszélyes precedens. Ezért Szingapúr határozottan elítélte Oroszország Ukrajna elleni, provokálatlan támadását.”

A szombaton közzétett közleményben a tárca azt részletezte, hogy az intézkedések között szerepel a katonai célokra felhasználható termékek exportellenőrzésének bevezetése, valamint a kiválasztott orosz bankokkal – VTB Bank, Vnyesekonombank, Promszvjazbank és Bank Rosszija – és nem banki szervezetekkel való üzletkötés korlátozása.

A szingapúri vagyonukat és pénzeszközeiket be kell fagyasztani.

Az orosz kormány számára, a központi bank vagy a vele kapcsolatban álló szervezetek által történő forrásbevonást elősegítő pénzügyi szolgáltatások nyújtása nem lesz megengedett.

A korlátozások a két szakadár ukrán régió, Donyeck és Luganszk gazdaságának egyes ágazataira is vonatkoznak majd, amelyekkel kapcsolatban Oroszország úgy döntött, hogy független államként ismer el.

A lépés továbbá bizonyos kriptoáramlásokat is érinthet, mivel a minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy megtiltja a digitális eszközökkel – köztük az NFT-kkel – működő pénzforgalmi szolgáltatóknak, hogy olyan tranzakciókat segítsenek elő, amelyekkel megkerülhetők az összes többi pénzügyi vállalatra vonatkozó intézkedések.

A lépés azután történt, hogy Vivian Balakrishnan szingapúri külügyminiszter február utolsó napján a parlamentben azt mondta, hogy Oroszország erőfitogtatása olyan világrenddel fenyeget, amely „mélységesen ártalmas lenne a kis államok biztonságára és túlélésére” – jegyzi meg a kiadvány.

Szingapúr Oroszországgal folytatott kereskedelme tavaly elérte a 3,7 milliárd dollárt a kereskedelmi és ipari minisztérium hivatalos adatai szerint.

Az Orosz Föderációból és Ukrajnából származó import együttesen csak a szigetország összes behoztalának mintegy 0,8%-át tette ki.

A jelentésből kiderül továbbá, hogy Szingapúr nagy bankintézetei már korlátozzák az orosz nyersanyagok kereskedelmi finanszírozását.

Ez magában foglalja az amerikai dollárban történő kifizetések leállítását az olajjal és cseppfolyósított földgázzal kapcsolatos kereskedelmek esetében.

A szankciók az Ukrajna elleni katonai támadás kezdete óta záporoznak Oroszországra. A legtöbbet ezek közül az Egyesült Államok, az EU és szövetségeseik vetették ki.

Szingapúr eddig az egyetlen olyan délkelet-ázsiai ország, amely hasonló intézkedéseket vezetett be annak ellenére, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tagjainak többsége elítélte Oroszország támadását az ENSZ-ben.

Olvastad már? Az LBank Tőzsde listázza a Hungarian Vizsla Inu Tokent 2022 Március 7-én

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

Történelmi mélyponton az Ethereum tőzsdei készlete

Az Ethereum tőzsdéken elérhető készlete történelmi mélypontra süllyedt, miközben a hálózat aktivitása továbbra sem mutat érdemi gyengülést. Az ETH árfolyama a közelmúltbeli emelkedés után visszahúzódott,...

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Magic Eden NFT-k kerültek veszélybe egy régi engedély miatt

Első pillantásra egy újabb piactéri támadásnak tűnt, valójában azonban egy korábban használt, már elhagyott okosszerződés nyitott ajtót több ezer NFT előtt. Szeptember 25-én egyetlen tárca 3832...

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost

Irán hét nap alatt újranyitná a Hormuzi-szorost, ha Washington teljesíti a feltételeit – a javaslat egyszerre kínál diplomáciai kiutat és újabb geopolitikai kockázatot az olajpiac...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.