Robbanásszerű fejlődésnek néz elébe a pénzügyi rendszer a PayPal vezérigazgatója szerint

Az elkövetkező 5-10 éven belül jóval több változás vár a pénzügyi rendszerre, mint amilyen az elmúlt két évtizedben zajlott – állítja a PayPal vezérigazgatója.
A kriptopénzek iránti kereslet még a PayPal kezdeti elvárásait is felülmúlta, miután a cég 2020 végén lehetővé tette a kriptopénzek vásárlását, legalábbis a vállalat CEO-ja szerint.

„A kriptooldali kereslet többszöröse annak, mint amire számítottunk” – mondta el Dan Schulman, egy a Time-nak vasárnap adott interjújában.

Schulman hangsúlyozta, hogy a jelenlegi pénzügyi infrastruktúrának modernizációra van szüksége, mivel „ma már nem hatékony”, hiszen túlságosan drágák és lassúak a nemzetközi fizetések.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A vezérigazgató jóslata szerint a pénzügyi rendszer az elkövetkező 10 évben nagyobb változásokon fog keresztülmenni, mint amilyeneken az elmúlt két évtizedben keresztülment.

„10 éven belül elképesztően csökkenni fog a készpénzhasználat. Mindenféle fizetési megoldás egyetlen mobiltelefonban fog összpontosulni. A hitelkártya mint olyan el fog tűnni, és a telefonodat fogod használni [minden fizetésre]” – mondta.

Hozzátette, hogy a jegybankoknak át kell gondolniuk a monetáris politikájukat, ha az emberek felhagynak a papírpénzek használatával.
Ahogy fogalmazott, a jegybanki digitális valuták előnyre tehetnek majd szert az olyan feltörekvő technológiák által, mint az elosztott főkönyvi technológia.

„De ezek alapvetően a fiat valutákat – mint például az amerikai dollár – digitalizálják [csak]” – jegyezte meg.

A PayPal még 2020 októberében jelentette be, hogy lehetővé fogja tenni felhasználói számára egy sor kriptopénz, beleértve bitcoin és ether vásárlását, tárolását és eladását.
Amikor az új funkció november közepén elérhetővé vált az Egyesült Államokban, a bitcoin árfolyama 16.000 dollár körül alakult.

A világ legnagyobb kriptopénze ezzel párhuzamosan masszív raliba kezdett, majd áprilisra a 64.000 dolláros rekordárfolyamot is elérte.
Az árak és a kriptopénzek iránti kereslet növekedése közepette a PayPal bővítette a funkciót, és március közepén lehetővé tette a kriptopénzben való fizetéseket is termékekért és szolgáltatásokért.
A múlt héten az általuk birtokolt Venmo mutatta be kriptokereskedési lehetőségét, amely BTC-re, ETH-ra, litecoinra és bitcoin cashre terjed ki.

Olvastad már? A bitcoin dominanciája 2018 óta nem látott mélyponton van

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Eric Trump: a bankok ideje leáldozott?

Május 16-án Eric Trump felkavarta a pénzügyi világot. Megkérdőjelezte a hagyományos bankok szerepét a gyorsan változó digitális gazdaságban, különösen a JPMorgan Chase-t bírálva. A blokkláncot jobb...

Az Ethereum bikás kitörést jelez, de ez az új mémcoin még nagyobb profitot hozhat – íme, miért

Vendégbejegyzés Az Ethereum erőteljes emelkedő lendületet mutat, ami sok kereskedő figyelmét felkeltette. Ahogy fokozódik az izgalom, egy új és izgalmas mémcoin is megjelenik a színen, amely...

Új magasságokba törhet a Shiba Inu egy elemző szerint

Az Andy nevű kriptoelemző szerint a Shiba Inu ára hamarosan új történelmi csúcsokra emelkedhet. Úgy véli, a mémérme készen áll arra, hogy kitörjön egy 1000 napos konszolidációs...

Az XRP forradalmi előnyei: alacsony díjak és villámgyors tranzakciók

Egy friss elemzés az All Things XRP kriptoelemzőtől újra reflektorfénybe helyezte az XRP egyik legnagyobb előnyét: az extra alacsony tranzakciós díjakat és a villámgyors sebességet,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.