Részvények helyett kriptós befektetésből tudott lakást venni egy fiatal ausztrál

Loi Nguyen 2017-ben kezdte el befektetni a pénzét részvényekbe és kriptopénzekbe. Tavaly év végére a kriptopénzei bőven túlteljesítették a hagyományos részvényeket.
A több éven keresztül folytatott, következetes befektetés végül sikeresen ellensúlyozta a dráguló ingatlanpiacot, így a 23 éves fiatal megvehette az első saját ingatlanát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


2017-ben mindössze néhány száz dollár értékben vett bitcoint és ethert, de elmondása alapján a közgazdasági főiskolai tanulmányai rádöbbentették, hogy ezt komolyabban kell venni.

„Akkor kapott igazán hangsúlyos szerepet a kriptó az életemben, mikor az egyik órán szóba került az infláció. Akkor tanultam meg, hogy a bitcoin védelmet tud nyújtani ez ellen.”

A helyi sajtónak nyilatkozva Nguyen elmondta, a banki, kevesebb, mint 0,5%-os kamatokkal valószínűleg sohasem jött volna össze a pénz egy saját lakásra.
A költségátlagolós vásárlással (DCA, dollar-cost averaging) viszont fokozatosan növelni tudta a befektetését, főleg a 2018-as medvepiacon.

„Ráébredtem, hogy hatalmas kockázatot vállaltam, de meg akartam őrizni a pénzem vásárlóerejét, megvédeni a megtakarításaimat, és biztos akartam lenni abban, hogy nem tűnik csak úgy el a pénzem.”

A járványra adott első piaci válasz a hatalmas zuhanás volt 2020-ban, de ekkor Nguyen portfóliójában a kriptók elkezdték túlteljesíteni a részvényeket.

Ekkor fordult szinte teljes egészében a kriptopiac felé, majd 2021 végén, a 69 ezer dolláros rekord alkalmával a befektetése nagy részét el is adta, amelyből több, mint 30 ezer dollárhoz jutott.
Ez ugyan nem hangzik soknak, de pont elegendő volt számára, hogy a kinézett 300 ezer dolláros lakás első részletét kifizesse.
Ennek az első részletnek pedig a fele a kriptopénzes profitjából származik. Elmondása szerint a főiskola után nem keresett túl sokat, de most már okosabban csinálja a dolgokat.
Az egyik ausztrál kiberbiztonsági vállalat, a Cyber Security Industry Adisor Committee nemrégiben adott ki egy beszámolót, amelyben külön kiemelték, hogy milyen nagy lehetőségeket tartogat a kriptoipar a résztvevők számára.
Azt is leszögezték persze, hogy a tiszta és világos jogi környezet, és a megfelelő szabályozói hozzáállás az, amely az ausztrál piacnak a lehető legjobb körülményeket tudja megteremteni.

A cég így több kulcsfontosságú területre fókuszálva magyarázza el, hogyan lehet növelni az adopciót Ausztráliában, ezek pedig a kiberbiztonsági szabványok bevezetése, a vonatkozó kapacitások növelése, például megfelelő oktatás biztosításával, a nemzetközi tapasztalatok, gyakorlatok vizsgálata és akár lemásolása, és természetesen az átláthatóság növelése.

Olvastad már? A Goldman Sachs és a JPMorgan is kivonul Oroszországból

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Decemberben indulhat az orosz Sberbank kriptoszolgáltatása

Oroszország legnagyobb bankja is belép a kriptopiacra: decemberben indulhat a Sberbank új szolgáltatása. A Sberbank bekerült az orosz jegybank digitálisvaluta-cserével foglalkozó szervezeteket tartalmazó nyilvántartásába. A lépés nem...

Az XRP ETF-ek a piaccal szemben vonzzák a tőkét

Az XRP ETF-ek szembementek a piaccal: több mint egymilliárd dollár távozott a kriptoalapokból. A kriptopiac egyik legfontosabb tőzsdei terméke ezen a héten szinte teljesen más történetet...

Apple, Ondas és Nvidia részvények: közel lehet a fordulat

Három részvény, amelynél közel lehet a technikai fordulat: Apple, Ondas és Nvidia Új lendületet kaphat három amerikai részvény, ha a grafikonokon kijelölt kulcsszintek fölé vagy alá...

Az AI-chiphiány a bitcoinbányászokat is fenyegeti

A Fed szerint az AI-láz még évekig drágíthatja a chipeket – a bitcoinbányászok is bajba kerülhetnek. Az Egyesült Államok jegybankja szerint az AI-infrastruktúra iránti kereslet olyan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.