Peter Brandt: Túl vagyunk az árfolyamgödrön

Azon bitcoinbefektetők, akik a 6000 dolláros árfolyamgödörre várnak, már lekésték a lehetőséget – állítja Peter Brandt veterán kereskedő.

A piac fenegyereke a Cointelegraph-nak január 17-én elmondta, miszerint a közhiedelemmel ellentétben a BTC/USD-árfolyam már elérte a mostani ciklus padlóját.

Brandt: „A gyenge kezűek kiestek”

„Most mind csak ülni szeretne, és várni arra, hogy újra benézzünk a 6000 vagy 5000 dollár alá […] szerintem nagyon sokan halmoznak fel erős kezekkel” – összegezte, majd így folytatta:

„A gyenge kezűek kiestek, az erősek birtokolnak.”

Hosszú távú bitcointámogatóként Brandt folytatja azt a bullish hozzáállást, amelyet a közösségi médiában korábban ebben a hónapban kezdett meg.
Ahogy arról többen is beszámoltak, személyes érzelmei változásokon mentek keresztül 2019 vége óra – tavaly decemberben ugyanis arra figyelmeztetett, hogy a bitcoinnak továbbra is van esélye arra, hogy alacsonyabb árfolyamok irányába tévedjen.
Ennek oka, hogy olyan új befektetői csoport áramolhat be, akiket ő csak „kriptokultistáknak” hív.
2018 elején, egy hónappal azután, hogy a bitcoin 20 000 dolláron elérte eddigi rekordárfolyamát, Brandt arra figyelmeztetett, hogy ez már a csúcspont, és 80 százalékos korreláció van kilátásban. A BTC/USD egy évvel később 3100 dollár körül elérte lokális minimumát. Mindez 84,5 százalékos csökkenés volt.

„Mindenkinek” 10-20%-os BTC-portfólióval kellene rendelkeznie

„Véleményem szerint mindenkinek, aki érdekelt a bitcoin kínálatában, legalább 10-20 százalékos, vagyonához viszonyított bitcointartalékkal kellene rendelkeznie, hogy még nagyobb perspektívából legyenek elköteleződve a bitcoin mellett” – javasolta.
A bitcoin 2020-as teljesítménye eddig 25 százalékos növekedés. A piac pénteken, 9000 dolláron érte el lokális rekordját, mielőtt ellenállásba ütközött volna.
Mindez egybeesik a 200 napos mozgóátlaggal, amely eddig mindig bullish jelként szolgált.
A legutóbbi statisztikák eközben azt sugallják, hogy a bitcoin iránti érdeklődés a laikus fogyasztókon túl is terjed – a határidős piacok volumene intézményi elköteleződésre vall, ahogy azt korábban több kommentátor is elmondta.

Olvastad már? Szerinted melyik kriptovaluta fogja a legnagyobb profitot hozni 2020-ban?

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Anglia pénzrendszere készen áll a tokenizáció bevezetésére

Sokáig úgy beszéltünk a tokenizációról a kriptóban, mint a fúziós energiáról: mindenki tudta, hogy zseniális ötlet, arról szóltak a konferenciák, hogy meg fogja változtatni a...

A Kalshi heti volumene átlépte a 4 milliárd dollárt

Emlékszel még arra az időre, amikor a prediction marketek leginkább csak fura internetes fogadóirodáknak tűntek? Ahol az emberek pár dollárért arra tippeltek, hogy mikor robban...

Solayer, Revolut, X Money: a kriptovaluta és a bankkártya új románca

Sokan azt hittük, hogy a "kriptovaluta fizetés" majd úgy fog kinézni a jövőben, hogy mindenkinek lesz a telefonján egy kriptotárcája, és a boltban majd izgulunk,...

Vége a memecoinok uralmának a Solanán

Ha az elmúlt években megkérdeztél egy profi pénzügyest, mit gondol a Solanáról, jó eséllyel csak forgatta volna a szemét. A Solanát sokáig könnyű volt beskatuáylzni,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.