PayPal és kriptó a Pundi X POS-termináljain az USA-ban

A kriptoközösség egyöntetűen optimistán várja a PayPal belépését a kriptoszférába, a szingapúri alapítású Pundi X viszont rögtön lépett is egyet előre, és a saját gyártású, Xpos néven futó bankkártya-termináljaira feltelepíti a PayPal mobilfizetési applikációját.
Ezzel a PayPal lett az első mobilfizetési platform, amelyet integráltak az Xpos készülékekre, így mostantól a világ 30 országában fogadhatnak pénzt a felhasználók ennek segítségével.

Maga a folyamat két lépcsőben fog zajlani, a Pundi bejelentése alapján az USA székhelyű kereskedelmi egységek kapják meg először a frissítést, amelyet július elsejével használhatnak.
Az ezután következő két hét során pedig az összes terminálra felkerül a fizetési applikáció.

A felhasználók 70%-a a PayPal-t választotta

A Pundi azután döntött a bevezetés mellett, hogy egy Twitter szavazáson megkérdezték a közösséget, melyik mobilfizetési megoldást szeretnék. A PayPal zsebelte be a szavazatok 70%-át, maga mögé utasítva többek között a WeChat Pay, az Alipay, és a GoPay appokat is.
Ezzel az Xpos már nem csak bankkártyás fizetésre lesz alkalmas, hanem a funkciót aktiváló üzletekben kriptopénzt is vásárolhatnak vele az ügyfelek.
A Pundi társalapítója és jelenlegi ügyvezetője, Zac Cheah kifejtette, az ilyen vezető világcégekkel való együttműködés segít, hogy a blokklánc-alapú szolgáltatások és termékek a kriptoszférán kívül is nevet szerezzenek maguknak.

„Azzal, hogy az Xpos mostantól a PayPal-lal is használható, leegyszerűsíti a kriptók használatát, ezzel pedig közelebb hozza a blokkláncot a mainstream-hez.

Hirtelen jött barátság

Miután egy évtizedig kerülte a kriptopénzekkel való kapcsolatot, a PayPal nemrégiben blokklánc-mérnököket keres az álláshirdetéseiben, így természetesen megindult a pletyka, hogy nemsokára támogatni fogják a platformjukon a kriptót.
Ezidáig a tőzsdék sem siettek bevezetni a felületükön a PayPal-os fizetési lehetőséget, mindössze maroknyinál lehet ez, mint amilyenek a P2P Localbitcoins vagy a Paxful.
Nemrégiben a KuCoin P2P fiat piaca is bevezette a PayPal elfogadását, egy időben az USD támogatásával.

- Advertisement -

Olvastad már? Több ezer felhasználói adat szivárgott ki egy bitcoinos csalás miatt

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok!

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.