Oroszország: nem mostanában fogják pénznek nyilvánítani a kriptopénzeket

Oroszország a közeljövőben nem tervezi hivatalosan is legalizálni a digitális valutákat, a kriptopénzek szabályozására összeült „kerekasztal” résztvevői szerint.

Továbbra is tilos bármi kiadása a rubelen kívül

Július 25-én számos orosz hivatalnok és szakértő összeült, hogy megtárgyalja a kriptopénzek szabályozását. Az eseményt a „Parlamentary Newspaper” sajtókonferencia-központjában rendezték, amely az orosz parlament által szerkesztett újság.

A szakértők szerint a kriptopénzek Oroszország pénzügyeibe történő integrálása a távoli jövő kérdése. Először is, bármilyen pénz kiadása a rubelen kívül illegális az alkotmány szerint.
Másodszor, a pénzügyi törvényhozók továbbra sem értik a bitcoin és társainak eredetét. A nóta a szokásos: a bűnözők miatt aggódnak elsősorban.
A kerekasztalt Ljudmila Bokova, az alkotmányhivatal bizottságának elnökhelyettese felügyelte.
Elmondta:

Célravezetőnek tartom, hogy ne erőltessük a szabályozási folyamatokat, inkább elemezzük ki nagyobb gazdaságok tapasztalatait. Figyeljük meg, hogy milyen jogszabályokat alkotnak és milyen előnyei és hátrányai lehetnek egy olyan országnak, amely szabályozásokat alkot.

A vendégek között volt Dmitrij Zacharov, a Digitális Gazdaságok Jogi Tanácsának tagja, Michail Bikovszkij, a „fintech” témájú munkacsoport tagja a Digitális Gazdaságok Szakértelmi Központban, és Arszenij Pojarkov, a Digitális Gazdaságok Nemzeti Egyesületének alelnöke.
Az alábbi linken a teljes megbeszélést végig lehet nézni angol feliratozással:


 

Oroszországnak mindenképpen szabályoznia kell a kriptoipart

Mindezek ellenére, Oroszországnak továbbra is dolgoznia kellene a kriptopénzek jogi szabályozásán. Máskülönben a gazdaság elveszíthet egy olyan fejlődési lehetőséget, amely megfigyelhető több digitális praktikákra nyitott fejlődő országban.
Egy, a kriptopénzekre vonatkozó jogi keretrendszer megalkotása már idén megkezdődött, amikor a törvényhozók beiktatták a digitális eszközökről szóló törvényt.
A törvénycsomag azonban nem engedélyezi a bitcoin és egyéb digitális valuták felhasználását a nemzeti fiat valuta mellett. Jelenleg a kriptobányászás is illegális.
A meghívott szakértők továbbra is egy kriptobarát szabályozás felállítását sürgetik. Dmitrij Zacharov elmondta, hogy Oroszországnak nagyon szüksége van a regulációra és nincs idő várakozni.
Hozzátette:

„Nem tudunk felülkerekedni a kriptopénzeken. Már itt vannak, az állam pedig nem áll készen arra, hogy kihasználja az új digitális gazdaság előnyeit.”

Zacharov elmondta, hogy a digitális valuták megfelelő szabályozások hiányában a szakértőket és lehetséges befektetőket veszíthetnek el.

Olvastad már? Hogyan juthatsz MicroCoinhoz?

Egy megfelelő szabályozás az olcsó villamos áram költségei miatt is Oroszország előnyére válhat.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép estéd! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A hőskorban még élen jártak, mára azonban egyre inkább kimarad Japán a bitcoinból

Japán ott volt a kriptokorszak kezdetén, mostanra azonban lemaradt. Korai kezdése ellenére az ország ma csak a globális bitcointartalékok 1-2%-át birtokolja. A napi kereskedési volumen az országban...

Ismét az ethereum került a figyelem középpontjába

Az Ethereum ismét a figyelem középpontjába került, miután elérte 2021 novembere óta a legmagasabb szintet. Erős ellenállást mutatott a hetekig tartó árfolyam-emelkedés után. A rali...

A Bitcoin Hyper két és fél hónap alatt 10 millió dollárt gyűjtött

Vendégbejegyzés Múlt héten ismét új csúcsot láthattunk a Bitcointól, amikor rövid időre 124 ezer dollár fölé emelkedett a legutóbbi rali során. Azóta kissé visszahúzódott a piac,...

Az amerikai kormány a vámtöbbletből is vásárolhatna bitcoint

Az Egyesült Államok kormánya több bitcoint vásárolhat a stratégiai tartalék számára. Ezt a vámbevételek többletéből finanszírozhatják, állítja Adam Livingston, „The bitcoin Age and The Great Harvest”...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.