A bitcoinmilliárdos Mike Novogratz úgy jósolta, a bitcoin még az év vége előtt 20 000 dollárt fog elérni. Egy Bloombergnek adott interjú során nyilatkozott így, amelyben szintén megemlítette a Facebook Libráját is.

A múlt hónap folyamán a Bitcoin 13 800 dolláros értékkel elérte 2019-es csúcsát. Ezzel folytatta az április elején indult ralit, amikor is véget ért a tavalyi év medve piaca.

Röviddel ezután a kriptopénzek királya mintegy 2 000 dolláros veszteséggel 11 000 dollárt ért el, ezzel felzaklatva a bitcoinmilliárdos Mike Novogratzot.

Novogratz akkoriban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nem tudott „sokat” értékesíteni. Közelmúltbeli kijelentése – miszerint a bitcoin az év vége előtt eléri a 20 000 dollárt – azonban azt sugallja, hogy hite (ha valamikor meg is inogott) teljes mértékben helyreállt.

A bitcoin ismét elérheti minden idők legmagasabb értékét

Egy Bloomberg-interjú során a Galaxy Digital alapító-vezérigazgatóját arról kérdezték, mi a véleménye a bitcoin esetleges növekedéséről a közeljövőben.

Novogratz úgy véli, a bitcoin fokozatosan mozog 4 000 dollártól egészen 13 500 dollárig, jövendölése szerint pedig 10 000 és 14 000 között fog megszilárdulni az értéke.

Ehhez a megerősítéshez hozzátette, hogy 8 500 dollár lehetne a legalacsonyabb pont, bár nagyon reméli, hogy az árak nem esnek ilyen alacsonyra.

A magyarázat után világosan kijelentette, hogy a bitcoinnak az év vége előtt újra el kellene érnie a korábbi rekordját:

 „8 500 dollárnak kell a legalacsonyabb összegnek lennie. Remélem, hogy nem csökken annyira le, de ha megtörténne, nem lennék meglepődve. És akkor azt hiszem, mivel ezek az intézmények ismét izgatottak lettek, talán az év vége felé – de remélhetőleg hamarabb – kikerülünk ebből a tartományból, és visszatérünk a korábbi, 20 000 dolláros csúcsra.”

Mi történik a Librával?

Vannak, akik jelenleg úgy vélik, hogy a Libra sorsa bizonytalan, és a korábban, Facebook által 2020 elejére helyezett kezdési időpont szabályozási problémák miatt csak egy álom lehet.

A londoni egyetem egy blokklánckutatásával foglalkozó diákja a közelmúltban bejelentette, hogy a Librát a következő 12 hónapon belül valószínűleg nem fogják jóváhagyni a szabályozók.

Ettől függetlenül Novogratz úgy véli, hogy a visszaesés kifejezetten a Facebookra vonatkozik, a kriptoszférának nem jelent problémát. Novogratz, aki a Librát „áttörésnek” nevezte, így nyilatkozott:

 „Ha lenne egy dolog, amely nyilvánvaló [a Facebook kongresszusának közelmúltbeli tárgyalásairól], az az, hogy mind a republikánusok, mind a demokraták nagyon dühösek a Facebookra. Tehát a tárgyalások nem a Libra vagy a kriptográfia ellen szóltak, hanem inkább a Facebook ellen.”

Ugyanakkor elmagyarázza, hogy bár a Facebooknak van némi „letét-vesztesége”, vigaszt nyújthat az emberek számára az a tény, hogy a Libra nemcsak a Facebook, de a Libra Association tulajdonában is lesz.

Ez azt jelenti, hogy a Libra kibocsátásakor már 100 kezelője lesz.

A Libra Associationnel kapcsolatban Novogratz így nyilatkozott:

 „A világ legnagyobb vállalatai vesznek majd részt ebben a globális rendszerben – ez egy óriási áttörést jelent. Azt sugallja, hogy ezek a vállalatok mind úgy vélik, a kriptográfia része lesz a világ jövőbeli pénzügyi és fogyasztói infrastruktúrájának.” 

Lehet érdekel: Hogyan juthatsz MicroCoinhoz?

Forrás: coinspeaker.com


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép napotok! 🙂

Kezdőlap Fórumok Mike Novogratz: a bitcoin ismét elérheti minden idők legmagasabb értékét

Ennek a témakörnek tartalma 0 hozzászólás, 1 résztvevő. Utolsó frissítés:  Mészáros András 3 hete, 2 napja telt el.

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.