Nem akarnak visszamenni az irodákba a BitPay alkalmazottai

A Bitcoin-fizetésekre specializálódott BitPay dolgozói továbbra is otthonról végzik a munkájukat.

A BitPay csapata „jelenleg teljesen távolról dolgozik a covid miatt, és ez további értesítésig így marad” – mondta el a Cointelegraph-nak Bill Zielke, a vállalat marketingvezetője.

„Az alkalmazottak ezután választhatnak majd, hogy visszatérnek irodáikba, vagy továbbra is távol maradnak” – tette hozzá. „A tervünk az, hogy az irodai tereket meetupokra, képzésekre, ügyfélrendezvényekre, vállalati gyűlésekre és eseményekre használjuk fel.”
A vállalaton belül végzett felmérés kiderítette: „az alkalmazottak 85%-a inkább otthonról dolgozna, így produktívabbnak érzik magukat” – árulták el egy keddi nyilatkozatban.
Világszerte elérhető szolgáltatásaiért, valamint az Atlantában, Buenos Airesben és Amszterdamban lévő irodáik működtetéséért több mint 80 dolgozó felel. A vállalat a georgiai Alpharetta városban rendezi be fizikai telephelyét, ahol a szükséges személyes tevékenységek is zajlanak majd.
Mivel gazdasági értelemben vett nichéje a digitális világban található, a kriptoágazat vállalatai számára nem idegen az, ha alkalmazottaik otthonról dolgoznak. A COVID-19 pandémia megelőzésére hozott intézkedések fényében bevezetett távmunka nem vesz el ingázásra szánt értékes időt, rugalmasságot biztosít, valamint a vállalat irodabérlésre és / vagy -fenntartásra fordított költségeit is jelentősen csökkenti.

Negatívumként említhető persze, hogy a munkatársak kevesebbet találkoznak egymással, valamint hogy a főnököknek még inkább meg kell bízniuk alkalmazottaikban.
Andrew Kelin, a BitPay egy másik marketingese egy nyilatkozatban elmondta:

„Egy kis időbe telt, mire hozzászoktam az otthonról történő munkának, mivel szívesen kijáró, közösségi ember vagyok. […] Örülök az így kapott rugalmasságnak, a csapatomban lévő együttműködés és közös munka pedig úgy zajlik, mintha csak egymás mellett lennénk.”

Zielke szerint a BitPay munkatársai pozitívan viszonyulnak a távmunkához. „Míg az argentin csapat valamennyi tagja azt mondta, inkább otthonról dolgoznának – és így sokkal produktívabbak –, addig az amerikaiak 86%-a és az amszterdamiak 75%-a vélekedik ugyanígy” – jegyezte meg.
Az orosz home office trend szintén feltörekvőben van, amelyet jól jelez a grafikus kártyák iránti megnövekedett kereslet, bár ennek egy része a helyi bányászipartól is érkezhet.

Olvastad már? 5 dolog a héten, melyet érdemes észben tartani a bitcoin kapcsán

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.