Nagyon egyforma az arany és a bitcoin viselkedése

A 2023-as év geopolitikai bizonytalanságai, és a világszerte emelkedő alapkamatok hasonlóan hatottak az aranyra és a bitcoinra, a két eszköz közötti korreláció kifejezetten magas, ez derül ki a Fidelity legfrissebb jelentéséből.

A Fidelity elemzése rámutatott, hogy a bitcoin korábban a kockázatos eszközök megszokott pályáját követte, és a növekvő kamatok ellenére is raliba kezdett.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az elmúlt tizenkét hónap során pedig az arany is pontosan ugyanígy viselkedett.

„A 2023-as évben az alapkamatok világszerte tovább emelkedtek, és ez a történelem eddigi leggyorsabb infláció-növekedéséhez, és a kötvényhozamok emelkedéséhez vezetett. A bitcoin viszont elvált a hordától, és nem egyszerűen csak tartotta magát, hanem raliba kezdett. Persze lehet, hogy nem ez volt az erősödés oka, hanem például a spot ETF körüli várakozás. Nem tudhatjuk biztosra. De nem is tartjuk valószínűnek, hiszen a hagyományos menedékeszköznek számító arany is pontosan ugyanígy viselkedett az elmúlt év során.”

arany
Forrás: Fidelity

2023-ban az arany jelentős fluktuációt tapasztalt, viszont sok valutával szemben nagy emelkedést tudott elkönyvelni.

Az USA esetében 14,6%-ot emelkedett az ára, és sokan azt mondják, hogy ez a geopolitikai helyzet miatt következett be.

Ugyanebben a periódusban a bitcoin 156%-ot emelkedett. Az elemzők szerint a bitcoin ennyire hosszú távon nem szokott együtt mozogni az arannyal, most viszont mégis sokkal nagyobb korrelációt láthatunk.

A Fidelity szerint egyelőre nehéz megállapítani, hogy mi a korreláció oka, de szerepet játszhat benne az USA költségvetési hiánya, a befektetők elképzelései a Fed kamatpolitikájáról, a kötvénypiac gyengesége is akár.

„Lehetséges, hogy a bitcoin piaca további kamatváltozásokra számít a jövőben. Már megfigyelhettük, hogy a bitcoin nem a fogyasztói inflációval korrelál, hanem a pénzkészlet inflációjával, és az összesített likviditással.”

A Fidelity ráadásul kiemeli, hogy a bitcoin esetében is viszonylag alacsony a hozzáférhető készlet, a hosszú távú birtokosok aránya jelenleg eléri a 70%-ot.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A cég megfogalmazásában a legutóbbi medvepiac elég sok olyan hodlert kitermelt, akik erős kézzel tartják a készleteiket, és nem kezdenek eladásba.

A tavalyi 160%-os rali esetében is meglepően alacsony maradt azok aránya, akik profitot realizáltak, a hosszú távú tulajdonosok készletei nem mozdultak meg az áremelkedés hatására.

Olvastad már? A ChatGPT úgy hívja, a Cardano, Ripple és a Polygon-t, mint a hét legnagyobb nyerteseit

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Azt írtuk, hogy Bhután folyamatosan értékesíti a bitcoinját, de ők azt mondták, hogy semmit nem adnak el

A blokklánc nem hazudik. Az ígéret szerint, mivel minden tranzakció nyilvános és visszakövethető, soha többé nem kell bíznunk mások szavában. A közelmúltban mi is írtunk...

Véget érhet a kriptós ATM-ek kora

A kripto-forradalom egyik legnagyobb ígérete az volt, hogy a sarki bevásárlóközpontban, egy ATM-en keresztül bárki, bármikor bedobhatott pár ezer forintot (vagy dollárt), hogy azonnal bitcoint...

Nyomás alatt az Ethereum árfolyama: eltűntek a nagy vevők

Az Ethereum (ETH) kilenc hónap alatt csúcsértékének több mint felét elvesztette. A vevők, akik ilyenkor általában fékezik az esést, sehol sincsenek. Easy On Chain on-chain elemző...

Mark Cuban: ugyanaz a bitcoin, két történet

Van valami szürreális abban, amikor ugyanarra az eszközre pillantasz, mint valaki más, és teljesen ellentétes dolgokat láttok. Mark Cuban, az amerikai milliárdos befektető, aki korábban...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.