Mike Novogratz szerint idén már nem emelkedik 9000 dollár fölé a BTC

Mike Novogratz, a kriptovaluta befektetésekkel foglalkozó Galaxy Digital Capital Management vezérigazgatója ismét korrigálta a BTC árára vonatkozó előrejelzését. A milliárdos befektető szerint nem várható 2018-ban 9000 dollár feletti értékű Bitcoin – olvasható a CNBC szerdai jelentésében.

Novogratz, az egykori Wall Street-bika ezt az október 2-án megrendezett Economist Finance Disrupted konferencián nyilatkozta, amikor is mindenkivel közölte: „Nem hiszem, hogy idén 9000 dollár fölé emelkedhetne”.

Novogratz a csökkenő árakat az iparban tevékenykedő azon cégek tevékenységének tulajdonítja, amelyek felülköltekeznek a kriptoipar bevételein. Hangsúlyozta, hogy az ilyen vállalatok nem profitáltak elegendően a tavalyi „kriptorobbanásból”, ráadásul rosszul is gazdálkodnak, így épp csak fedezni tudják a béreket és működési költségeiket.

2017 novemberében, mikor szinte minden kriptovaluta ára óriásit emelkedett, Novogratz még azt jósolta, hogy a Bitcoin árfolyama 12 hónap alatt akár 45.000 dollárra is emelkedhet.

2018 nyarán az igazgató már azt mondta, hogy a társadalomnak még 5-6 évre van szüksége a kriptovaluták és a blokklánc-technológia tömeges elfogadásához. Emellett bizadalmát fejezte ki azokban a vállalatokban és intézményekben, amelyek a következő 2-3 évben lépnek majd be ezen technológia alkalmazói közé.

Szeptember közepén azon az állásponton volt, hogy az egyes kriptopénzek ára elérte az alsó határt, később a hónap során azt nyilatkozta, hogy a kriptopiac jelenleg a „belefáradt befektetők” viselkedésének áldozata. Mindazonáltal hozzátette, hogy a Bitcoin árfolyama biztatóan stabil, potenciálisan még mindig vonzza az esetleges befektetőket.

A BTC ára ebben az évben csaknem 54 százalékkal csökkent, de az Ethereum és a Ripple még nagyobb mértékben veszített az értékéből. A cikk írásakor egy Bitcoin 6.524 amerikai dollárt ér.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Dogecoin-bálnák felállása jelzi az új aranykort?

A Dogecoin (DOGE) újra felkeltette a nagybefektetők figyelmét. A bálnák felhalmozása 112%-kal nőtt egy hét alatt. Ez hatalmas érdeklődést jelez a nagy tulajdonosok részéről. Közben a...

Shiba Inu airdrop: óriási jutalmak várják a CRO-stakelőket

A Crypto.com új airdropkampányt indított, 250.000 dollár értékű Shiba Inu jutalommal. A felhasználóknak CRO tokent kell lekötniük az Airdrop Arénában, hogy részt vehessenek. Az esemény 2025....

Szárnyalnak a Solana mém érmék – vajon a Snorter is csatlakozik?

Vendégbejegyzés Az elmúlt egy hétben több Solana mém érme is komoly raliba kezdett, aminek hatására egyre nagyobb szerepet kapnak az új kereskedési eszközök. A BONK és...

Az Ethereum lehet a kriptovilág új éllovasa?

Ryan Sean Adams, a Bankless társalapítója pénteken így vélekedett: „Tom Lee a Fundstrattól az idei év legoptimistább híre az Ethereum számára.” A bitcoin-rajongó Lee híres jóslatokat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.