Míg a Revolut visszalép, a PayPal kriptóval való fizetéseket tesz elérhetővé

A PayPal Holdings Inc kedden jelentette be, hogy lehetővé teszi amerikai felhasználói számára, hogy globálisan fizethessenek online kereskedőknél kriptopénzeik segítségével.
A lépés jelentősen megnövelheti a digitális eszközök felhasználását a mindennapi kereskedelemben.
Azok a felhasználók, akik bitcoint, ethert, bitcoint casht vagy litecoint tárolnak digitális PayPal-tárcáikban, mostantól fiat valutává is alakíthatják majd kriptopénzeiket, a vásárlásért való fizetés előtt – mondta a vállalat.

A szolgáltatás, amelyen a bejelentés szerint a PayPal már múlt év vége óta dolgozik, több mint 29 millió kereskedőnél teszi majd lehetővé a kriptopénzes fizetést az elkövetkező hónapokban.

„Ez az első alkalom, hogy a PayPal-tárcádon belül olyan zökkenőmentesen használhatod a kriptopénzeidet, mintha csak hitel- vagy betéti kártyával fizetnél” – mondta el a Reuters hírügynökségnek Dan Schulman, a vállalat elnök-vezérigazgatója a hivatalos bejelentést megelőzően.

A kriptóval történő checkout arra a lehetőségre épít, hogy a PayPal-felhasználók vásárolhatnak, eladhatnak és tárolhatnak kriptopénzeket fiókjukon belül – ezt az opciót a San Jose-i fizetési társaság még októberben tette elérhetővé.
A társaság a checkout után nem fog tranzakciós költséget felszámolni, és mindössze egyféle coint lehet majd egyszerre vásárlásra felhasználni.
Ezzel a lépéssel a PayPal egyike lett a legnagyobb mainstream pénzügyi szolgáltatóknak, amelyek megnyitották hálózatukat a kriptopénzek előtt, és nem kevéssel járultak hozzá a virtuális valuták hónapok óta tartó ralijához.
A bitcoin közel megduplázta értékét az idei év kezdete óta, amelyet a nagyobb pénzügyi cégek megnövekedett érdeklődése is fokozott. Sokan közülük ugyanis úgy tekintenek a bitcoinra, mint egyfajta infláció elleni fedezetre.
A PayPal bejelentése kevesebb mint egy héttel azt követően érkezik, hogy a Tesla Inc is arról számolt be, hogy autóiért cserébe valóban el fogja fogadni a bitcoinfizetéseket.
A PayPal-tranzakciókkal ellentétben azonban, ahol a kereskedők fiat valutában kapják meg a kifizetést, a Tesla azt mondta, ők meg is tartanák a bitcoint, amit fizetségként kapnak.

Bár míg a születőben lévő eszközosztály egyre nagyobb figyelmet kap a mainstream befektetők körében, a folyamatos volatilitása miatt továbbra sem vált még belőle széles körben elfogadott fizetőeszköz.
A PayPal reméli, hogy új szolgáltatása mindezt megváltoztathatja, hiszen ha a tranzakciók elszámolása fiat valutában történik, a kereskedőknek nem kell aggódniuk a volatilitással kapcsolatos kockázatok miatt.

„Úgy gondoljuk, hogy ez egy fordulópont, ahol a kriptopénzek egy vásárolható, tárolható és eladható eszközből olyan legitim finanszírozási forrássá válnak, amellyel a való világban is több millió kereskedő folytathat le tranzakciókat” – mondta Schulman.

Miközben az egyik vállalat nyit a kriptopénzek felé, addig tegnap a Revolut a Reddit-felhasználók szerint anélkül függesztette fel a Binance kriptotőzsdével való együttműködést, hogy erről a felhasználókat bármennyire is tájékoztatta volna.

Olvastad már? XRP hosszú távú elemzés – az alvó óriás ébredezik?

Forrás: reuters.com
Kiemelt kép: Daniel Foster

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.