Miért nem csökkenhet a bitcoin értéke

-

Ha követitek a kriptovaluták fejlődését, akkor valószínűleg érdekelhet titeket, hogy vajon mikorra várható változás a bitcoin értékét illetően.
Jelenleg egy kisebb altszezon kellős közepén vagyunk, melynek során néhány altkoin több száz százalékos növekedést ért el.

Ezt a bitcoin hosszú távú stagnálása okozta, melynek következtében a kereskedők inkább a kisebb kriptovalutákra koncentrálnak.
De mi lesz így a kriptovaluták a királyával? Talán végre csökkenés várható, vagy esetleg további sikerre lehet számítani?
Ezekre a kérdésekre nehéz válaszolni. A támasz-, illetve ellenállási szintek lehetséges megszakítása már több mint két hónapja jelentős téma a kriptovilágban, viszont egyelőre még semmi nem történik.
A bitcoin jelenleg egy szűkülő kereskedelmi utat jár, amely egy háromszögre kezd hasonlítani. A piaci helyzet azt sugallja, hogy hamarosan érdekesebb mozgásra számíthatunk, ez azonban a bitcoin esetében már egy pár hete lehetséges.

Nem várható jelentős dump a bitcoin számára

A bitcoin jelenleg kifejezetten nehéz helyzetben van. A CME tőzsdén az intézmények egy hatalmas shortot terveznek, amely már meg is haladta a kétmilliárd dollárt, továbbá úgynevezett sell wallok jönnek létre egyéb jelentős kereskedelmi platformokon is.
Problémát a BitMEX jelenthet, ahol a 150-milliós fal épphogy meghaladja a jelenlegi árat – ahhoz, hogy a bitcoin tovább növekedjen, ezt az értéket kell áttörnie.
Ez teljesen érthető. A piac nagy résztvevői a bitcoin március óta elért növekedését figyelik meg, és valamilyen nagyobb korrekcióra várnak.
Ezért sokan úgy gondolják, további növekedés egyelőre nem várható. A piacnak először is a medvék nyomásával kell boldogulnia, és gyakran érvényes az, hogy ha nincs növekedés, akkor csökkenés következik. Még akkor is, ha csak átmenetileg és nem jelentős szinten. Hogy miért?

Feltennénk egy kérdést:
Mit tennétek, ha a bitcoin értéke 6.500 dollárra csökkenne?

Ez a hosszú távú támasz évek óta tökéletesnek bizonyult a vásárlásra. Mindenki tisztában van vele.
Amikor a bitcoin legutóbb jelentősen csökkent, akkor is mindenki vásárolt. Szívesen vásárolnátok ismét ilyen áron? És vajon mi lesz az olyan nagy kriptovalutákkal, mint az Ethereum, a BNB vagy a Litecoin?
A legtöbb, kriptovaluták iránt érdeklődő ember korrekcióra vár, és bekövetkezte után azonnal vásárolni kezd.
A felezés után ez lehet az utolsó esély az olcsó vásárlásra, még azelőtt, hogy a bitcoin 2020 őszén átlépné a 10.000 dollárt.
Ezért tehát nem hiszünk abban, hogy elérkezne egy jelentős dump. Mindenki arra vár, mindenki vásárolni szeretne – és pont ezért nem fog bekövetkezni. Mint mindig…

Olvastad már? Gondoltad volna, hogy pénzt kereshetsz azzal is, hogy csak otthon ülsz?

Forrás: kryptomagazin.sk
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Szakértők a kriptopiac szabályozásáról és a kriptoeszközök intézményi elfogadásáról

Jelentős pénzügyi intézmények figyeltek fel az utóbbi időben a kriptovalutákra és fogadják el ezeket törvényes pénzügyi eszközként. A blokklánc technológia a tranzakciók gyorsasága és átláthatósága...

Ezért lehet, hogy Solana újbóli 200 dolláros látogatása az orrunk előtt van

A Solana (SOL) március 26-án utalt a 200 dollárra való elmozdulásra, majd a kriptopénz később 185 dollárra esett vissza. A CoinGecko szerint a SOL értéke az...

🚀 A következő altcoin csillagok: A befektetési dicsőség 100-szorosának eléréséhez szükséges stratégiák

Vendégbejegyzés A Bitcoin következő feleződése az egekbe repítheti az árfolyamát, egyes előrejelzések szerint akár a 200.000 dollárt is elérheti. A vezető kriptopénz ilyen robbanásszerű potenciálja nyomán a...

Az alkalomhoz illő felemelkedés: A következő kriptocsillagok szárnyaló sikerre készülnek

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca figyelemre méltó fellendülésnek volt tanúja, a teljes piaci kapitalizáció 2,8 billió dollár fölé szökött. Erre a jelentős fellendülésre a múlt heti viharos időszak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!