Mi a helyzet a világ 9. legértékesebb javával?

A bitcoin egy újabb futamának eredményeként a piaci kapitalizáció új rekordértékre jutott, a 760 milliárd dollárt is meghaladta.

Cameron Winklevoss, a Gemini tőzsde társalapítója rámutatott, hogy a Bitcoin ezzel már a Facebookot is meghaladta összértékének tekintetében.

A kriptopénz piaci kapitalizációját úgy számolják ki, hogy a jelenlegi árfolyamot megszorozzák az eddig kibányászott tokenek számával.

Fontos, hogy ebben a számításban azok a tokenek is benne vannak, amelyek már örökre elvesztek, így tehát az összpiaci érték nem teljesen tükrözi a valóságot.

Ha ugyanis elképzelünk egy olyan szélsőséges helyzetet, amelyben a világnak 100 bitcoinon kellene osztoznia, akkor a piaci összérték a CoinMarketCap, CoinGecko és más kriptoaggregátorok számításai szerint 210.000-szer lenne több, mint a valóságban.

A bitcoin volatilis természetét tekintve azonban érdekes lesz figyelni, vajon képes lesz-e fenntartani ezt a szintet – esetleg továbbépíteni – az elkövetkező napokban és hetekben.

Mindazonáltal a világ 9. legértékesebb jószágává válása (még ha ez nem is teljesen igaz), számos megfigyelőt döbbentett meg, akárcsak az elképesztő árfolyam-felfedezés.

Az eseményeket kommentálva Nathaniel Whittemore, a Breakdown makrogazdasági történéseket elemző podcast házigazdája elmondta:

„A Rubicont teljesen új kategóriájú intézményi és vállalati vásárlókkal léptük át, a lakossági FOMO-ciklus újrakezdődik; mindez pedig egy olyan makrokörnyezetben zajlik, ahol a növekvő inflációs elvárások jelentős hátszelet biztosítanak.”

Még ha nincsenek is jelei annak, hogy visszaesnénk a „Rubicon” mögé, megosztott vélemények vannak arról, meddig lesz képes a bitcoin fenntartani ezt a hihetetlennek tűnő futamot.

Tényleg fenntarthatja a bitcoin ezt a parabolikus növekedést?

Mindössze két héttel ezelőtt a bitcoin összpiaci értéke 450 milliárd dollár körül volt, amellyel akkor 17. legértékesebb jószágnak számított a világon.

Azóta azonban a vezető kriptopénz parabolikus növekedése megállíthatatlannak tűnik. A folyamat során a Bitcoin már az olyan jelentős vállalatokat is meghaladta, mint a Visa, a Samsung és a Berkshire Hathaway.

A cikk írásakor a Tesla értéke mindössze 40 milliárd dollárral van előttünk. Ez azt jelenti, hogy a bitcoin árfolyamának 43,3 ezer dollárra kellene növekednie, hogy meghaladhassa a Tesla kapitalizációját.

A legutóbbi árműveleteket, valamint az árfolyam jelenlegi értékét figyelembe véve ennek a szintnek az elérése jócskán a bitcoin képességein belül van.

Az őrült növekedés közepette az elemzők két csoportra szakadtak: vannak, akik hisznek abban, hogy a bitcoin tovább menetelhet, megint mások jelentős korrekcióra számítanak. Különösen a technikai indikátorok kongatják a túlvásárlás vészharangját.

Mindezek tudatában a bitcoingyűlölő aranymágnás Peter Schiff nem szalasztotta el a lehetőséget, és abszurd lufinak nevezte a kriptopénzt.

„A befektetők ostoba dolgokat mondanak a lufik alatt. Hogy fenntartsák tévedésüket és tagadják a lufi létezését, a most csapdába kerülteknek nemcsak indokolniuk kell az eszköz árfolyamát, de racionálisan [megvizsgálni], miért megy még magasabbra.”

Lufi vagy sem, az egyetlen, ami biztos, hogy egy Ponzi-séma sem került még a világ 10 legértékesebb java közé.

Olvastad már? Ezért emelkedik ilyen gyorsan a bitcoin árfolyama

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép: Mike Debt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ez döntheti el az XRP következő mozgását

Az XRP rövid távon egyértelmű gyengülést mutat, miután letört a korábbi emelkedő trendvonal alá, és jelenleg 1.45 dollár alatt kereskedik. Ez önmagában még nem jelent...

Az arany zuhan, Bitcoin tartja magát – változik a piac

A jelenlegi piaci környezet szinte tankönyvi példája annak, amikor az aranynak erősödnie kellene. Háború zajlik a Közel-Keleten, olajlétesítményeket érnek támadások, amerikai hadihajók vannak jelen a...

A Bitcoin esik, de a nagyok vásárolnak – csendben épül a következő mozgás

A Bitcoin árfolyama 70.000 dollár közelébe esett vissza, ami körülbelül 20.2%-os csökkenést jelent a korábbi szintekhez képest. A felszínen ez egyértelmű gyengülésnek tűnik, azonban az...

Közel a kriptotörvény? Stablecoin-megállapodás jöhet

Úgy tűnik, a hónapok óta húzódó kriptoszabályozási vita most végre fordulóponthoz érkezhet. Egy friss értesülés szerint a Fehér Ház és amerikai törvényhozók között megszületett egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.