Megúszták a börtönt a Platypus-hackerek

Idén februárban a Platypus protokoll 8,5 millió dollárt vesztett egy flash loan támadásban.

Az esetet követő nyomozás során megtalálták az elkövetőket, a francia bíróság viszont meglepő ítéletet hirdetett az ügyben.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A gyanúsítottak, Mohammed M. és a testvére a defi protokoll egyik kódhibáját kihasználva fedezetlen hitelt tudtak felvenni, 8,5 millió dollár értékben.

A Platypus azonnal észlelte az esetet, és felfüggesztették a protokoll működését, míg a vizsgálatok folytak.

A nyomozás végül a két elkövetőhöz vezetett, akiket még február vége előtt őrizetbe is vettek.

A kihallgatások során elismerték, hogy ők hajtották végre a műveletet, és utalták ki maguknak a pénzt, viszont azt állították, hogy valójában etikus hackerként tették ezt, a céljuk nem a lopás, hanem a sebezhetőség felderítése volt.

Az októberi meghallgatásuk során megosztották, hogy a pénzt mindenképpen vissza akarták adni, egy 10%-os, az iparágban megszokott mértékű jutalomért cserébe.

A most meghozott bírósági döntés alapján pedig az esküdtszék is egyetért velük ebben a kérdésben, így a testvérek szabadon távozhattak.

A defi szektorban, valamint az egész kriptoiparban az a szokás terjedt el, hogy ha egy hacker biztonsági rést, kódhibát talál, vagy egyéb módon derít fel sebezhetőséget az egyes protokollok esetén, akkor a fejlesztők a megszerzett, vagy megszerezhető összeg 10%-át szokták felajánlani, egyfajta jutalomként, cserébe a hiba felderítéséért.

Ezért az összegért pedig sokan inkább visszaadják a pénzt, nem kockáztatják a hatóságok hajtóvadászatát.

A bíróság ez alapján tehát felmentette Mohammedet és a testvérét a vádak alól, annak ellenére, hogy a támadás végrehajtása során több millió dollárnyi token maradt végleg elérhetetlen, mert bent ragadtak egy tárcában.

A Platypus pedig időközben egy másik támadásnak is áldozatául esett, amely során 2,2 millió dollárt zsákmányoltak tőle.

A CertiK, egy blokklánc-biztonsági cég információi alapján a támadást több részletben hajtották végre, amely során 2,23 millió, majd 575 illetve 450 ezer dollárnyi tokent zsákmányoltak tőlük.

A Platypus elmondása alapján október 17-én az ellopott pénz 90%-át visszaadták az elkövetők, 10%-ot megtartva, a céggel kötött megállapodás értelmében.

Olvastad már? Az Avalanche (AVAX) és a Polygon (MATIC) tulajdonosok új coinba fektetnek be a portfólió erősítéséért

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiyosaki szerint Bitcoin 750.000 dollár lehet – de van egy fontos feltétel

Robert Kiyosaki ismét nagyot mondott, de ezúttal nem csak egy egyszerű árfolyam-előrejelzésről van szó. A „Rich Dad Poor Dad” szerzője szerint a Bitcoin akár 750.000...

Kibertámadás érte a Bitrefillt – felhasználói adatok is érintettek

Egy komoly kibertámadás rázta meg a kriptófizetési piacot, miután a Bitrefill megerősítette, hogy 2026. március 1-jén hackertámadás érte a rendszerét. A támadás során nemcsak a...

Bhután csendben adja el a Bitcoinját – mi történik?

Bhután Bitcoin-stratégiája ismét a figyelem középpontjába került, miután rövid időn belül jelentős mennyiségű BTC hagyta el az ország ismert tárcáit. A legfrissebb adatok szerint több...

A Bitcoin emelkedik, de a rövid távú befektetők tömegesen eladnak

A Bitcoin árfolyama ismét erőt mutat, azonban a háttérben egy egészen más történet bontakozik ki. Miközben az ár közelít a 75.000 dolláros szinthez, a rövid...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.