Még pár évig magas maradhat az USA inflációja

Az IMF várakozásai alapján az amerikai gazdaság még egy darabig nehézségekkel küzdhet, ezt nyilatkozta az IMF igazgatóhelyettese, Gita Gopinath egy múlt heti Bloomberg interjúban.
A kérdések között felmerült, hogy szerinte elérte-e már a csúcsot az infláció, a hivatalnok pedig részletesebben is nyilatkozott erről a kérdésről.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Szerintem még korai lenne azt mondani, hogy túl vagyunk a nehezén. Igen, szinte mindenhol infláció van, néhány kivétellel, mint például Japán vagy Kína. De mindenhol magas az infláció.

Az olyan globális faktorok, mint az energiaárak, vagy éppen az élelmiszer-árak nagymértékben befolyásolják ezt, de emellett más tényezők is közrejátszanak abban, hogy ilyen magas inflációt tapasztalunk.

Jerome Powell, a FED elnöke az éves beszédében úgy fogalmazott, a központi bank mindent meg fog tenni, hogy csökkentse az inflációt, amely jelenleg 40 éve nem látott magasságokban van.
A várakozások szerint a FED tovább fogja emelni az alapkamatot, ez viszont további gondokat okozhat az USA gazdaságának. Gopinath szerint hosszú távon így lesz jobb.
„Örülök, hogy Powell egyértelműen meghatározta az irányokat, és eltökélte magát, hogy csökkenti az inflációt. Meg kell oldani, hogy a kitűzött célok elérhetők legyenek, mert pontosan erre van szükség ahhoz, hogy a világgazdaság közép és hosszú távon egy egészségesebb állapotba kerülhessen.”
Az USA személyi kiadásainak az indexe, a PCE múlt hét pénteken jelent meg a júliusi számokkal. Ez alapján éves összevetésben a lakosok átlagosan 6,3%-kal költenek többet.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Júniusban ez 6,8%-ot tett ki. A PCE számít jelenleg a központi bank kedvenc infláció-mérő metódusának, mert így sokkal kisebb számot közölhetnek a valóságosnál. Gopinath szerint fontos a számok megfelelő értelmezése.
Érdemes nagyon alaposan megfigyelni az adatokat. Tavaly ilyenkor mérsékelt számokat láthattunk, és mindenki azt hitte, hogy az infláció csökkenni fog, de aztán októberben hatalmas ugrás következett.
Azt hiszem érdemes óvatosan fogalmazni ezen a téren. Olyan periódusban vagyunk, hogy a magas infláció még egy darabig valószínűleg velünk marad, talán egy évig, vagy kettőig.

Olvastad már? Argentinában stablecoinnal is lehet adót fizetni

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptokereskedés szolgáltatást indít Belgium második legnagyobb bankja

A KBC Group (Euronext Brussels: KBC) 2026. február 16-án elindítja a kriptokereskedési szolgáltatásait. Belgium második legnagyobb bankja, amely több mint 300 milliárd dollárnyi vagyont kezel,...

Az amerikai kriptoszabályozás késlekedése: hol tart az EU és mit tesz a Robinhood?

A Robinhood vezérigazgatója, Vlad Tenev nyíltan bírálta az amerikai kriptoszabályozás lassú előrehaladását. Rámutatott, hogy négy helyi államból is hiányzik a kriptostaking lehetősége. Ezt összehasonlította az Európai Unióban...

Készlethiány küszöbén az XRP – mit jelenthet mindez a piac számára?

Elfogyhat az XRP? Egy friss vita Jake Claver piaci elemző és más szakértők között újra reflektorfénybe helyezte a digitális eszközt. A szakértők közelgő kínálati szűkösséget...

Ismét a tőkeáttétel hajthatja a bitcoin lendületét

A tőkeáttétel csendben újra a bitcoin lendületének fő mozgatórugója lett. A közelmúltbeli kitörés erős short squeeze-t váltott ki, ami sok kereskedőt kényszerített a medvés pozíciók...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.