Medve jelet mutatott a Chainlink, jelentős esésre számíthatunk?

A Chainlink az elmúlt hetek és hónapok során az egyik legjobban teljesítő kriptovalutának bizonyult. A márciusi, 2 dolláros mélypont óta több mint megnégyszerezte értékét, a héten pedig még a 9 dollárt is elérte.

Az erős teljesítmény mellett számos fejleményt is bejelentettek.

A China Blockchain Service Network (BSN) júniusban bejelentette, hogy a Chainlink technológiáját fogják alkalmazni.

„A Chainlink integrálása lehetővé teszi a BSN-felhasználók számára, hogy fokozott biztonsággal, megbízhatósággal és összeköttetésekkel használják a blokkláncalkalmazásokat Kínában és világszerte.”

A BSN egy államilag támogatott blokklánc-kezdeményezés, amelyben több kínai kormányszerv, bank és techcég is részt vesz.
Teljesítménye ellenére nem sikerült mindenkit meggyőzni afelől, hogy a Chainlink tovább folytathatja ezt az őrült növekedést.

A technikai mutatók szerint a Chainlink korrekcióra készülhet

Egy technikai elemzőkből álló Telegram-csatornában osztották meg az alábbi grafikont, azzal a szöveggel, hogy „adjuk el a Tom Demark szekvencia 9-es értékének.” A Tom Demark szekvencia egy technikai mutató, amely 9-es és 13-as gyertyákat rajzol az eszközök görbéin.
Ez a technikai jel azt jelenti, hogy a népszerű altcoin hamarosan visszaszorulhat, miután több száz százalékot emelkedett az értéke.

Forrás: Tom Demark

Ezzel többen is egyetértenek, ki is emelték az erre utaló technikai mutatókat.
Egy kereskedő július 16-án elmondta, hogy a TD szekvencia néhány normális „9” -es gyertyát mutatott a Chainlink esetében. Egy másik kereskedő, Josh Olszewicz hozzátette, hogy az RSI-érték még soha nem volt ilyen magas, miközben az árfolyamra két ellenállási szint vár, így lehetséges egy visszahúzódás.

Egy lesújtó cikk

Mindemellett a Zeus Capital vagyonalap kiadott egy cikket a Chainlinkről, amelyet a Twitteren és email-levelezőlistájukon keresztül is megosztottak a közösséggel.
A Zeus Capital Twitter-fiókját korlátozta a Twitter és weboldaluk csak pár hónapja elérhető. Emellett nem találni senkit, akit a céghez lehetne kötni a Twitteren, vagy a Linkedinen keresztül.
Mindezek ellenére a cikk szerint 0,07 dollárig eshet a LINK árfolyama, amely 99%-os árfolyamcsökkenést jelentetne.

„A cikk szerint a LINK egyetlen célja, hogy meggazdagítsa a Chainlink fejlesztői csapatát ahelyett, hogy a következő generációs infrastruktúra valutája lenne. A több milliárd értékű projekt mögött nincs szándék a technológia felépítésére és a csapat képtelen arra, hogy véghez vigye a jelenlegi összpiaci értékhez szükséges fejlesztéseket, emellett a piaci manipuláció több jele is látszik és többször hazudtak a befektetőknek.”

A cikket azóta eltávolította a DocSend, ahol eredetileg megosztották.

Olvastad már? Három hete nem vásárol bitcoint a Grayscale – mi lehet az oka?

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

BNB árfolyam: a 760 dolláros szint a kulcs

A BNB augusztus végére ismét olyan ponthoz érkezett, ahol egyetlen határozott kitörés vagy elutasítás új irányt szabhat az árfolyamnak. A token a 2026 eleji, 955...

Bitcoin árfolyam: veszélyben a tőkeáttételes longok

A bitcoin árfolyamának következő esése könnyen lavinát indíthat el a tőkeáttételes long pozíciók között – különösen akkor, ha a derivatív piacon ismét gyorsan növekedni kezd...

GPU-fedezetű hiteleket finanszíroz egy kriptós cég

Van egy pillanat, amikor a kriptó világa kilép a saját határai közül, és találkozik a valósággal. Most pontosan ez történik. A Bullish, a Block.one kriptotőzsdéje...

Nyílt, permissionless predikciós piacokat indított a Hyperliquid

A predikciós piacok az utóbbi évek egyik leggyorsabban növekvő területévé váltak, és most egy újabb nagy szereplő szállt be. A Hyperliquid elindította az engedély nélküli,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.