Max Keiser szerint a világ adóssága ennél több már nem lehet

Történelmi fordulóponthoz érkezett a Föld – figyelmeztetett Max Keiser, miután a szingapúri jegybank elismerte, hogy a hitel többé nem opció.
A világon már akkora mértékű az eladósodottság, amelyet – a történelem során először – nem lehet növelni, állítja Max Keiser.

A Keiser Report c. TV-műsorának tegnapelőtti adásában az RT America házigazdája arra figyelmeztetett, hogy a jegybankok felelnek azért, amiért a globális tartozás egy új „inflexiós ponthoz” érkezett.
Stacy Herbert társával együtt Keiser a szingapúri jegybank, pontosabban a Szingapúri Pénzügyi Hatóság (MAS) kommentjeire hivatkozott. Múlt héten ugyanis arra figyelmeztettek, hogy a második világháborút követő gazdasági visszaállítások lemásolása nem fog működni 2020-ban.
A jegybankok világszerte közbeavatkozásokat hajtottak végre a piacokon, részvényeket és más eszközöket vásároltak fel igencsak vitatott módon azért, hogy korlátozzák a covid-19-járvány és az azzal kapcsolatos lezárások gazdasági hatásait.
„Először is, elég nyilvánvaló, hogy az adósság növekedése nem fenntartható” – mondta Tharman Shanmugaratnam, az MAS elnöke.

„Mégsem hiszem azt, hogy a hitelek egy új, magasabb szintje – amely cél felé számos ország tart – fenntartható lesz anélkül, hogy jelentős költségekkel járna a növekedés, valamint hogy ne gyakorolna hatást a társadalomra.”

Az USA államadóssága egyedül már most 26,7 billió dollár úgy, hogy ez a szám 2019 júniusa óta 4 milliárddal növekedett.
„Nincs már kapacitás a Föld gazdaságában, hogy több adósságot halmozhassunk fel. Telítetté vált” – összegezte Keiser.

Ezzel a mértékű eladósodottsággal kapcsolatban megjegyezte, hogy mostantól az átlagfogyasztókon hajtják majd be a számlát:

„Mostantól, minden egyes dollár, amelyet a jegybankok nyomtatnak, közvetlenül járul majd hozzá a fogyasztói árindex inflációjához – és azonnal láthatóvá válnak majd a készpénzregiszterekben, ez pedig elképesztő társadalmi elégedetlenséget fog eredményezni.”

Az 1940-es években azok az államok, amelyek a háború után hitelből építették újra magukat, képesek voltak megint elinflálódni.
Ebben az esetben – Herbert szerint –, annyi jelentéktelen idénymunka létezik, hogy a bérek nem fogják követni az áremelkedést, mindez pedig nagy szakadékot eredményez majd az elit és a társadalom többi része között. Ezt Keiser csak úgy hívja, „neofeudalizmus”.

Forrás: Federal Reserve

A MicroStrategy és a Bitcoin

Keiser régóta tekint úgy a bitcoinra, mint egyfajta menekülőútra a fiat infláció mindent behálózó hatásai ellen.
Rögzített, megváltoztathatatlan és decentralizált hálózata révén a Bitcoin egyfajta alternatívaként áll a központilag irányított pénz ellenében.
A BTC/USD növekedés jeleit mutatja a jegybankok inflációs politikájának köszönhetően, ennek ellenére a kriptopénz árfolyama továbbra is érzékeny a dollár teljesítményére.
„A Bitcoin, akárcsak az arany, inverz korrelációban áll az USD-vel – nem a részvénypiaccal” – mutatott rá Keiser szeptember 22-én. „Ne tegyen téged lóvá a véletlenszerűség”.
Saifedean Ammous népszerű könyvében, a „The Bitcoin Standard”-ban fejti ki, miszerint a bitcoin deflációs mivolta lehetővé teszi a társadalom számára, hogy jobban és gyorsabban haladhasson előre az időben, hisz nincs szükség a minél több pénzt minél kevesebb idő alatt elv érvényesítésére.
Keiser és Herbert megjegyezték, miszerint a MicroStrategy azon döntése, hogy több mint 400 millió dollárnyi készpénzkészletüket bitcoinra váltották csak azt bizonyítja, hogy ez a fajta szemlélet a nagyvállalatokba is szépen lassan beférkőzi magát.

Olvastad már? Egy új elemzés szerint 2019-ben „fenntarthatóbb növekedést” mutatott a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az állami bitcoin készletek megmozdultak – új korszak jöhet

Az állami bitcoin már nem csak tartalék, hanem egyre inkább aktívan kezelt pénzügyi eszköz. A valódi kérdés most már nem az, hogy ki mennyit tart,...

Az Ethereum aktivitása nő, a kínálat szűkül – készlethiány jöhet?

Az Ethereum körül most egyre inkább nemcsak egy aktivitás-sztori rajzolódik ki, hanem egy készlet-sztori is, és ez fontos fejlemény. Egy hálózat lehet forgalmasabb, aktívabb és...

A Ripple üzleti sikere nem ugyanaz, mint az XRP token sikere

A Ripple körül most egyszerre látszik az üzleti erősödés és a token-oldali bizonytalanság. A kettő azonban már nem ugyanazon a pályán halad, és ez egyre...

Fordulat jön: a kriptotárcák végre kilépnek a való világba

Sokáig a legtöbb kriptós tárca leginkább egy digitális széf volt. Küldeni lehetett belőle, fogadni is, néha kereskedni, de a hétköznapi költés inkább kerülőutakon ment. Most...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.