Mark Mobius nem tudja kivinni a pénzét Kínából

A Mobius Capital Partners alapítója Mark Mobius nemrégiben elmondta, hogy a HBSC bank kínai részlege megtagadta a pénzéhez való hozzáférést.

A kínai kormány által bevezetett tőkekontroll hatásairól a Fox News-nak adott interjújában beszélt, és úgy fogalmazott, a kínaiak minden lehetséges módon korlátozzák a pénz kivételét.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Mobius évtizedek óta dolgozik befektetési alapkezelőként, és menedzselt 50 milliárd dolláros portfóliókat is a feltörekvő piacokon.

Elmondása alapján a kínai gazdaság gondjai és a kormányzati hozzáállás problémákhoz vezet.

„Engem személy szerint is érint a kérdés. Van egy folyószámlám a HSBC-nél Shanghaiban, és egyszerűen nem adják ki a pénzem. Ráadásul meg sem magyarázzák, hogy miért teszik ezt, egyszerűen hihetetlen. Minden elképzelhető korlátot megpróbálnak felállítani. Nem mondják, hogy nem, nem kapod vissza a pénzed, hanem például bekérik az előző 20 év pénzügyi jelentéseit, hogy hogyan jutottam hozzá ehhez a pénzhez. Őrület.”

A milliárdos elmondása alapján a kínai kormányzat sokkal szigorúbb lett az országból kifelé áramló pénz tekintetében, és gyakori a teljes tiltás, és úgy fogalmazott, hogy emiatt ő a továbbiakban nagyon alaposan meggondolná, hogy egyáltalán befektetne-e az országban.

„Most az a helyzet, hogy inkább Hong Kongban üzletelünk, ők egy kicsit szabadabbnak tűnnek, és van lehetőség a pénzünk mozgatására. Jelenleg nagyon-nagyon alaposan meggondolnám, hogy pénzt fektessek be Kínában.”

Az interjú során szóba került az is, hogy miután a kínai kormány feloldotta a covid-korlátozásokat, az állam rendkívül sok cégben szerezte meg a többségi tulajdont, ez pedig azt jelenti, hogy a kormány akarja irányítani ezeket a cégeket, ahogyan ez már megtörtént a Tencent és az Alibaba esetében is.

„Nem hiszem, hogy jól mutat a nagyközönség előtt, hogy a kormány egyre jobban bele akar szólni a gazdaságba, egyre nagyobb kontrollt akar. Kína így teljesen ellentétes irányba indult el, mint amit Deng Xiaoping, az ország vezetője 1978 és 1989 között a nagy reformprogramjában meghatározott.”

Miután a milliárdos nyilvánosan is elismerte, hogy a kínai bank gyakorlatilag megtagadta a pénze visszaadását, a közösségi médiában rengetegen rávilágítottak, hogy a bitcoin használata meg tudja oldani ezt a problémát.

Mobius viszont régóta ismert kriptokritikusnak számít.

Tavaly novemberben úgy jósolta, hogy a BTC árfolyama 10 ezer dollárig eshet, és bevallotta, hogy szerinte túlságosan is veszélyesek a kriptopénzek ahhoz, hogy pénzt fektessen be a területen.

A többi befektetőt is arra intette, hogy a kriptóról ne befektetésként gondolkodjanak, hanem inkább spekulációként, vagy játékszerként.

zeta

Olvastad már? Zeta Broker automatikus kriptokereskedési rendszer

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: Michael Garnett

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.