Már 55 millióan használnak kriptopénzeket Afrikában

Egy új tanulmány arra jutott, hogy a kontinensen 33 országban összesen közel 55,3 millió kriptotulajdonos él, ennek a kétharmada, azaz körülbelül 36 millió felhasználó pedig Nigéria, Dél-Afrika, és Kenya területén.

A skála másik végén a Seychelles-szigetek található, ahol alig ezren kriptóznak, holott a szigetállam több nagy kriptotőzsde székhelyeként is ismert.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Nigéria vezeti a mezőnyt

A felmérést a marokkói PCNS szakértői csapata végezte el, 33 afrikai ország lakosainak a megkérdezésével, és a megállapításaik között találjuk azt is, hogy Nigériában élnek messze a legtöbben olyanok, akik aktívan használják a kriptopénzeket, 40,5%-uk idevalósi.

A második helyen Dél-Afrika áll 7,7 millió felhasználóval, míg Kenyában 6 millióan lehetnek a kriptósok.

A felmérésből az is kiderül, hogy ebben a három országban a kriptósok aránya a teljes népességen belül meghaladja a 10%-ot is.

Ha az arány alapján rangsoroljuk az országokat, a dobogó három helyén ugyanezeket találjuk, viszont Dél-Afrika vezet 12,27%-kal, Kenya 11,85%-kal a második, míg Nigéria a harmadik, 10,33%-os részesedéssel, annak ellenére, hogy Afrika legnépesebb államának számít.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

A városiasodással párhuzamosan a kriptotulajdonosok száma is nő

A PCNS tanulmánya több érdekességre is fényt derített a kontinens és a kriptopénzek kapcsolatából.

A dobogó három helyét elfoglaló nemzeteket leszámítva a többi ország esetén a kriptotulajdonosok aránya a lakosságban 1-5% között mozog.

Ghána és Togo a skála felső végén található, 4,3 illetve 4,22%-os értékkel, míg a legkevesebben Cabo Verde lakosai közül kriptóznak, ott mindössze a megkérdezettek 1%-a nyilatkozott így.

Másik érdekes tény, hogy a Seychelles-szigetek lakossága esetén sem sokkal nagyobb az arány, itt a 90 ezer helyi lakosnak mindössze 1,33%-a számít kriptotulajdonosnak.

Ez azért érdekes, mert több nagy nemzetközi tőzsde, például a KuCoin illetve a Huobi is itt működik, itt található a székhelyük.

A PCNS elmondása alapján a felmérés eredményei közül kevés tulajdonítható a véletlennek.

„Ezek a számok nem az esélyek véletlen alakulása miatt alakulnak így. A demográfiai, városiasodási, és gazdasági faktorok mind befolyásolják, hogy hogyan terjednek ezek a technológiák. Másrészt az is egyértelműen része a magyarázatnak, hogy a kriptopénzek technológiája lehetővé teszi, hogy a tőkét, a pénzt sokkal gyorsabban és sokkal olcsóbban mozgatni lehessen.”

A tanulmány arra is rávilágít, hogy az olyan országokban, mint például Nigéria, ahol tiltják és szigorúan ellenzik a kriptopénzek használatát, a törvényhozóknak inkább azon kellene elgondolkodniuk, hogy hogyan tudnák szabályozni a területet, a tiltás helyett.


Olvastad már? Újabb nagy eseményhez közelít a Shiba Inu

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Standard Chartered: A Bitcoin 200.000 dollárig emelkedhet 2025 végéig

A Standard Chartered, a világ egyik legelismertebb bankóriása, merész új előrejelzéssel állt elő a Bitcoin árfolyamát illetően: a bank szerint a Bitcoin 2025 harmadik negyedévének...

A Bitcoin mindig erős júliusban – de 2025 más lehet

Ennek ellenére, annak dacára, hogy csupán 5,5%-kal áll az eddigi történelmi csúcs alatt, a BTC nem tudott újabb áttörést elérni. Már több mint 40 nap...

Bíróság elé kerül a Tether: A Celsius szerint 4 milliárd dollárt veszítettek

A Celsius Network megkapta az engedélyt, hogy bíróság elé állítsa a Tethert az egyik legnagyobb vitában, amely az utóbbi idők kriptotörténelmét fémjelzi – egy 4...

40% kripto a portfólióban? Egy befektetési veterán szerint ez a jövő

Ric Edelman, egy több, mint 300 milliárd dollárt kezelő befektetési tanácsadó cég alapítója nem aprózta el a véleményét. Szerinte itt az ideje teljesen újragondolni a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.