Kezdőlap Blog Oldal 978

Egy kutatás szerint, 7.572 tárca rendelkezik az ethereum készletének 80%-ával

Az ethereum készletének több mint 80%-át csupán 7.572 tárca birtokolja, a Delphi Digital frissen kiadott kutatása szerint.

Olvastad már? Kiválasztott ügyfelek számára elindult a Fidelity Digital Asset platform

Pontosabban, a kutatás adatai szerint az ethereum készletének több mint 80%-a olyan tárcáknál van, melyek legalább 1.000 etherrel rendelkeznek.

Az ilyen tárcák száma összesen 7.572. A kutatás részletesebben is leírja, hogy mennyi ethert birtokolnak ezek a tárcák, 6.490 tárca birtokol 1.000 és 10.000 eth között, 923 birtokol 10.000 és 100.000 között, 155 birtokol 100.000 és 1.000.000 között és csak négy birtokol 1.000.000 és 10.000.000 között.
A kutatás azt is leírja, hogy minden egyes hard fork után 19%-ot esett az ether árfolyama a forkot követő 30 napban.
Ehhez képest a múlt hónapban megjelent Constantinople és St. Petersburg fork után csak 1%-ot esett az ether árfolyama, ez annak tudható be, hogy háromról kettő etherre csökkent a blokkonkénti jutalom.
A kutatók arra is rámutattak, hogy március 3-áig bezáródóan nagyjából 2,3 millió ether (a teljes készlet kb. 2%-a) található meg decentralizált pénzügyi alkalmazásokban.
A kamatozásra félrerakott ether csaknem 98%-a van MakerDAO okosszerződésekben, melyek lehetővé teszik a Maker decentralizált stabilkoinjának, a Dai (DAI) létrehozását és törlését.
A másik decentralizált alkalmazás, melyben sok ethereum van félrerakva a Compound, melynél nagyjából 28.500 ether van félrerakva.
Utoljára azt emelte ki a kutatás, hogy számos technikai akadályba ütközhet az ethereum a közeljövőben, nevezetesen az Infura szolgáltatást emelte ki, melyet az ethereum szolgáltatói részlege, a ConsenSys üzemel.
Az Infura lehetővé teszi fejlesztők számára, hogy saját ethercsomópont nélkül futassanak decentralizált alkalmazásokat.
Az Infura azért lehet veszélyes, mert a felületet teljes mértékben a ConsenSys irányítja és az Amazon Web Services által van futtatva a szolgáltatás, ezáltal nem decentralizáltan futnának az alkalmazások.
A kutatás szerzője, a Delphi Digital célja, hogy elfogultság nélkül hozzon létre kriptoeszközökkel kapcsolatos elemzéseket intézményi kliensek számára.

A cég igazgatói tanácsán ül a Morgan Creek Digital Assets alapítója, Anthony Pompliano is.
Ahogy korábban megírtuk, Pompliano szerint a bitcoin rövid távon még „lejjebb fog menni”, mielőtt eléri padlót, ezt annak ellenére mondta, hogy éppen akkor ugrott hirtelen 4.000 dollár fölé az árfolyam.
Egy hónappal ezelőtt azt is elmondta a bitcoinról, hogy az utolsó 10 évben ez volt a legjobban teljesítő pénzügyi eszköz.
Egy másik elemzőcég, az Electric Capital nemrég azt nyilatkozta, hogy a kriptopénzek közül az ethereumnál dolgozik a legtöbb fejlesztő rendelkezik az alapprotokollon, ha nem számoljuk bele a közösségi fejlesztőkét.
Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estét!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Kiválasztott ügyfelek számára elindult a Fidelity Digital Asset platform

A Fidelity Digital Assets az Egyesült Államokbeli pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Fidelity nagyvállalat digitális valutákkal foglalkozó ága. Március 8-ától egyes felhasználók számára elérhetővé vált a szolgáltatás.

Olvastad már? Egyes kutatások szerint az ethereum felülmúlhatja a bitcoint a következő bika piacban

A cég a következőt írta a Twitteren:

„Elérhetővé tettük a szolgáltatást egyes ügyfelek számára és folyamatosan növeljük a résztvevők számát.
Új szolgáltatásunk a fedezeti alapokat, családi vagyonkezelőket, nyugdíjalapokat és egyéb intézményi befektetőket céloz meg.”

A Fidelity január végén nyilatkozta, amit mi is megírtunk, hogy a szolgáltatás már végső tesztelés alatt van.

A cég azt nyilatkozta, hogy a 2018 októberi bejelentés óta azért fejlesztik a felületet, hogy megfeleljen az intézményi befektetők, letétkezelési és a szabályozási elvárásoknak.
Januárban egy anonim forrás elmondta, hogy a Fidelity 2019 márciusában szeretné elindítani a bitcoin letétkezelési szolgáltatását.
Tom Jessop a Fidelity Digital Assets vezetője a héten nyilatkozott a CNBC-nek, hogy a cég mostantól életbe lépett, de még számos teendőjük van a platformon.
Elmondta, hogy egyes felhasználók már január óta használhatták a felületet, de másoknak akár szeptemberig is várniuk kell, mivel „sok múlik minden egyes felhasználó körülményein.”
Jessop azt is elmondta, hogy a tavalyi év medve piaca nem hatott ki a cégre, de „ha a piac csúcsán indítottál kriptoalapot, akkor mostanra elég rossz helyzetben lehetsz.”
Jessop szerint a medve piac ellenére egyre növekedik az intézményi befektetők érdeklődése a kriptopénzek iránt.
Azt mondta:

 „Összességében elmondható, hogy most sokkal lelkesebbek, mint amikor magasabban voltak az árfolyamok.”

Februárban a Fidelity bejelentette, hogy a cég növekedésével, a jövőben felhasználói körüket is tovább bővítik.
A Fidelity aktívan befektet új technológiákba, melyek segíthetik üzleti modelljét.
A tavalyi év során 2,5 milliárd dollárt költöttek olyan új technológiák fejlesztésére, mint a blokklánc és a mesterséges intelligencia.
Abigail Johnson, a Fidelity vezérigazgatója nagy támogatója a digitális valutáknak, 2017-ben cége számára bemutatta a bitcoin és etherbányászatot is.

Egy New York-i konferencián elmondta, hogy „hívő vagyok, azon kevesek között vagyok, akik a nagy üzleti szolgáltató cégek közül nem adta még fel a kriptopénzeket.”
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Egyes kutatások szerint az ethereum felülmúlhatja a bitcoint a következő bika piacban

A Delphi Digital kutatási cég kiadott egy jelentést, mely tüzetesen átvizsgálta az ethereumot. Megfigyelésük szerint, az etherben megvan a potenciál, hogy jobban teljesítsen, mint a bitcoint, ha korán jön következő bika piac.

Olvastad már? Parabolikus utat ír le a bitcoin, akár 50.000 dollárt is érhet 2022-re

Jelentősen jobb béta

Arra alapozzák állításukat, hogy az ether árfolyama sokkal instabilabb, mint a bitcoiné és egyéb kritpopénzeké, amik általában egységesen mozognak.

A béta felmérés megfigyeli a kriptopénz árfolyamának stabilitását az elmúlt hat hónap folyamán, arra jutottak, hogy az ether sokkal mozgékonyabb.
A jelentés szerint:

 „Az ether árfolyama sokkal instabilabb volt az elmúlt hat hónap folyamán, mint a bitcoiné. A 90 napos bétája másfélszer instabilabb, ami jelentősen nagyobb, mint a történelmi átlag.”

Kripto összefüggés

Általában az altkoinok, mint az ether követik a bitcoin árfolyamát, ez a jelenség egyre inkább megfigyelhető mostanság.
A történelem során voltak kriptopénzek, melyek megtörték ezt az irányzatot, de ezek csak kivételek. Az is megfigyelhető, hogy az altkoinok sokkal nagyobbat esnek a medve piacok során, de a bika piacban gyorsabban is mennek fel.
Az elmúlt 18 hónapban az ether árfolyamstabilitása csökkent a bitcoinhoz képest. Ehhez képest a mostani jelentés szerint ez változhat.

 „Azt figyeltük meg, hogy egyre inkább növekedés az ether árfolyaminstabilitása, de jó irányba. A piacon belüli kereskedelem mértéke alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy az ether felülmúlhatja a bitcoint, ha ismét beindul a piac.”

Mikor lesz bika piac?

Nem valószínű, hogy az ethereum a közeljövőben felülmúlja a bitcoint, de most, hogy kijött a Constantinople hard fork könnyen lehet, hogy csökkenni fog az ether instabilitása.

Megfigyelhető, hogy az ether követte a többi altkoin árfolyamán az elmúlt napokban, de nem ment fel annyira az árfolyama, mint a litecoiné. Az, hogy ez a bika piac indulását jelenti-e senki sem tudhatja.
Mint minden jóslat, nem tudhatjuk amíg be nem teljesedik. Szerencsére ez is csak egy feltételezés szóval lehet hogy igaz lesz, de az sem meglepő, ha nem.
Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép:  elifxlite által a Pixabay

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép estét!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Parabolikus utat ír le a bitcoin, akár 50.000 dollárt is érhet 2022-re

A kriptotélben is tartja a parabolikus irányt a bitcoin

Olvastad már? Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója hetente 10.000 dollárt költ bitcoinra

2018 során a bitcoin számos technikai szintet áttört. Néhány esetben annyira gyorsan zuhant, hogy a mozgási átlagmutatók hónapokig nem tudták követni.

Majdnem minden támogatási vonalat áttört, nevezetesen 10.000 és 6.000 dollárnál, de elemzők szerint a bitcoin még mindig olyan irányt mutat, hogy a holdig nem állhat meg a kriptopénz.
Cane Island Crypto, a kriptopénzek értékbecslésére sokak által alkalmazott Network Valute to Transactions (NVT) alkotója nemrég a Twitteren elmondta, hogyha „a bitcoint éppen nem manipulálják a tőzsdék.”, akkor tökéletesen követi a parabolikus irányt.
Megosztott egy grafikont, ami megmutatja, hogy a bitcoin már az 1 dollár alatti árfolyama óta folyamatosan felfelé ível, néhány kisebb-nagyobb mozgást leszámítva, amit a mostani árösszeomlás okozott.
A grafikon szerint, ha a bitcoin a mostani irányt követi, akkor 2019 végére 7.800 dollárt fog érni, 2020 végére 15.426 dollárt és így tovább.
A Cane Island Investment menedzsere elmondta, hogyha ezt az irányt követjük, akkor 2022-re 52.321 dollár lesz a bitcoin árfolyama, több mint a duplája annak a csúcsnak, amit korábban elért.

A határ a csillagos ég?

Nem a Cane Island az egyetlen elemző, aki szerint a bitcoin több éves felfelé menő irányzatot követ.
Magic Poop Cannon a bitcoin örökös támogatója nemrég a TradingViewon magyarázta el, miért hiszi azt, hogy a vezető kriptopénz egy „nagyon tiszta felfelé mutató ívet ír le” a tavalyi évben tapasztalt árzuhanás ellenére.
Azt mondja, hogy a logaritmikus skála még mindig felfelé ível, stabilan az azt követő alsó és felső határvonal között mozogva.
Elvégzett néhány számolást és megnézte a múltbéli ármozgásokat, amiből arra jutott, hogy 2019 során 3.000 és 5.000 dollár között fog mozogni a kriptopénz, de év végére megindulhat, ha követi a mostani irányt.
Tulajdonképpen azt mondja, hogyha tartja a bitcoin az irányt, akkor 2023 augusztusára nagyjából 150.000 dolláron lesz az árfolyam.
Ez jelentősen magasabb, mint a másik becslés, de egyre több és több elemzés jut arra a megállapításra, hogy a bitcoin számára nincs határ.

De sokan azt is elmondták, hogyha ismét elérjük a 20.000 dollárt, akkor nehéz lesz áttörni.
Leag Wald, a Hyperweave elmélet támogatója szerint az se kizárt, hogy 2.000 dollár alá eshet a bitcoin árfolyama.
Mind korábban megírtuk, hogy kiálljon elmélete mellet, egy BTC értékben kötött fogadást Filb Filb-el, hogy a bitcoin árfolyama még 1.500 dollár alá fog esni, mielőtt elérné az 6.500 dollárt.
Forrás: ethereumworldnews.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Csalással vádolja egy államügyész a OneCoin alapítóit

Egy Egyesült Államokbeli államügyész csalással vádolt meg egy kriptoprojektet, mely valójában egy OneCoin néven futó piramisjáték volt. A hírt a Dél New York-ban tevékenykedő államügyész irodája jelentette be.

Olvastad már?Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója hetente 10.000 dollárt költ bitcoinra

Konstantin Ignatovot és nővérét Ruja Ignatovát, a Onecoin alapítóit a legfrissebb hírek szerint március 6-án letartóztattak Los Angelesben.

A testvérpárt „számítógépes csalással, értékpapírokkal kapcsolatos csalással és pénzmosással vádolták meg”, a befektetőket arra próbálták csábítani, hogy „több milliárd dollárt fektessek a kriptopénzbe.”
A OneCoint 2014-ben alapították és központja Szófiában volt, Bulgária fővárosában.
A projekt célja az volt, hogy létrehozzon egy marketinghálózatot, melyben a résztvevők jutalékot kapnak, ha új befektetőket szereznek. A OneCoinnak világszerte összesen 3 millió felhasználója van.
Amikor Ignatovot megkérdezték az ügyfelek egy Las Vegas-i konferencián, hogy mikor vehetik ki pénzüket a OneCoinból, azt felelte, „ha ki akarod venni a pénzed, akkor itt és most hagyd el a termet, mivel nem érted, hogy miről is szól ez a projekt.”
A Manhattani államügyész a következőt mondta:

 „A vádlottak egy több milliárd dollár értékű „kriptopénz” projektet csináltak, mely nem állt másból, mint hazugságokból.
Hatalmas bevételt ígértek, minimális rizikóval, de az egész egy piramisjáték volt, aminek semmi alapja nem volt.
A befektetőket becsapták, miközben a vádlottak csak gazdagodtak. Az irodánk korábban nagy sikereket ért el az ilyen csalók letartóztatásában és elítélésében és ebben az ügyben is sikeresek leszünk.”

A nyomozás arra jutott, hogy 2014 utolsó negyedéve és 2016 harmadik negyedéve között 3,353 milliárd euró (3,769 milliárd dollár) bevételre tett szert a OneCoin, melyből 2,232 milliárd euró (2,509 milliárd dollár) volt a profit.

Cyrus R. Vance Jr., a New York-i államügyész elmondta, hogy „a vádlottak egy klasszikus piramisjátékot űztek, mellyel károsították New York állam pénzügyi rendszerét és több milliárd dollárt csikartak ki befektetőktől.”
A múlt hónap során az Egyesült Államok Igazságügyi Hivatala elítélte a New York államban tevékenykedő Randall Cratert, mely egy kriptopénzekkel kapcsolatos kifizetési szolgáltatót, a My Big Coin Pay Inc.-et vezette, számítógépes csalás és illegális pénzügyi tranzakciók vádjával.
A vádirat szerint a Crater négy esetben hajtott végre számítógépes csalást és három esetben végzett illegális pénzügyi tranzakciókat, mellyel összesen 6 millió dollárnyi befektetői tőkét használt fel személyes célokra.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: flickr.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Jack Dorsey, a Twitter vezérigazgatója hetente 10.000 dollárt költ bitcoinra

Jack Dorsey, a Twitter és a Square vezérigazgatója elmondta, hogy hetente 10.000 dollárt költ bitcoinra. A Tales from the Crypt podcastban szerepelt március 4-én.

Olvastad már? A Ripple CEO szerint: semmilyen valós problémát nem old meg a JPMorgan kriptopénze

A podcastban elmondta, hogyan kezdett kísérletezni a bitcoinnal és milyen hasonlóságokat lát a Twitterben és a bitcoinban.

Beszélt a „Stacking Sat Saturdayról”, ami egy olyan irányzat, mely során a felhasználók minden héten 25 dollárnyi bitcoint vásárolnak azért, hogy támogassák a kriptopénzek terjedését.
Dorsey azt mondta, hogy a Twitteren lelt rá „Stack Sat Saturday” jelenségre, és „Szeretnék részt venni benne, de már elértem a vásárlási korlátot a CashAppon, ezért nem vásárolhatok többet.”
Dorsey nem osztotta meg a pontos összeget, de a CashAppen keresztül maximum 10.000 dollárnyi bitcoint lehet hetente vásárolni. Azt is elmondta, hogy jövő héten csatlakozik, mivel hetente frissül a vásárlási korlát.
Dorsey ismert már arról a hitéről, hogy a bitcoin lesz az internet őshonos valutája.
Dorsey Joe Rogannek adott interjút a múlt hónapban, akinek elmondta:

„a bitcoin olyasvalami, ami az interneten született, az interneten fejlesztették ki és az interneten lett próbára téve, ezért az interneté.”

Dorsey mostani kijelentései megerősítik a tavaly május közepén elmondott nyilatkozatát, melyben elmondta, hogy a virtuális valutáké a jövő és ezek fogják kialakítani a globális fizetési rendszereket.
Februárban Dorsey nyilvánosságra hozta, hogy a kriptopénzek közül egyedül bitcoinja van.

Megkérdezték arról, hogy mi izgatja ennyire a bitcoinban, amire azt felelte, hogy a bitcoin a legesélyesebb arra, hogy egy globális valuta legyen.
Eugene Kaspersky, a Kaspersky kiberbiztonsági vállalat vezérigazgatójával készített interjúról is irtunk, amiben azt nyilatkozta, hogy szerinte előfordulhat, hogy 100 év múlva a világ egyesül egyetlen kormány alatt, aminek egyetlen, közös digitális pénzneme lesz.
Kaspersky szerint a „kriptopénzek ötlete remek, de a világ még nem áll készen rájuk.”
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: flickr.com by JD Lasica

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

A Ripple CEO szerint: semmilyen valós problémát nem old meg a JPMorgan kriptopénze

Brad Garlinghouse, a határontúli kifizetésekkel foglalkozó Ripple vezérigazgatója ismét megosztotta a JPMorgan koinról alkotott véleményét.

Olvastad már? Niall Fergusron pénzügyi történész szerint a kriptopénzek „nem csak téveszmék”

Elmondott egy dicséretet is a JPM koinról, de összességében úgy gondolja, hogy a bankok nem fogják használni ezt az új technológiát.

A Washingtonban tartott Chamber of Digital Commerce Block Summiton elmondta, hogy „remek”, hogy ilyen jelentős pénzügyi szereplők is „beszállnak”, de utána gyorsan hozzátette:

„Ez lesz az egyetlen pozitív dolog, amit mondani fogok róla.”

Jill Malandrino, a Nasdaq riporterének adott interjút, aki megkérdezte, hogy mit gondol a JPMorgan Chase által kiadott JPM koinról, melyet február 14-én jelentettek be.
A Ripple főnöke válaszolta:

„Éppen a Morgan Stanleytől csinált velem interjút valaki, szóval megkérdeztem, hogy a Morgan Stanley használni fogja-e a JPM koint?
Erre azt felelte, hogy ’nem valószínű.’
Erre megkérdeztem, hogy és a Citi használni fogja?
Vagy ez azt jelenteni, hogy mindenki saját pénzt indít majd?
Akkor ugyanúgy nem lesz átjárhatóság a bankok között? Nem értem ezt az egészet.”

Arról is írt a Twitteren, hogy a JPMorgan nem érti a lényeget:

Inkább csak használd a dollárt

A Ripple vezérigazgató azzal folytatta, hogy nincs értelme egy dollárhoz kötött stabilkoinnak, ami a JPM saját főkönyvében mozog.
Ebben nincs semmi újdonság és több értelme lenne, ha a felhasználók továbbra is csak a dollárt használnák.
Garlinghouse korábban azt mondta, hogy a JPM koin azért sem működne, mivel minden bank saját kriptopénzt indítana.

A JPMorgan egy zárt rendszerben dolgozik, ehhez képest a RippleNet már több száz bankot összeköt.
Sokan megkérdőjelezik, hogy valóban kriptopénz-e az xrp, mivel a projekt nagyon centralizált, ami a hagyományos pénzügyi rendszerekre hasonlít jobban. Garlinghouse erre azt felelte:

„Koin? A BBVA és a PNV vajon koin?A válasz az, hogy nem. Rengeteg féle kriptopénz van, de mindezek ellenére nagyobb az átjárhatóság a pénzek között, szóval nem értem az egész felháborodást.”

Garlington ezután kitért egy másik nagy JPM koin kritikára:

„Gondolkozzunk el ezen egy kicsit. A JPM koint az intézményi ügyfelek számára jelentették be, ha adsz nekik egy dollárt, akkor ők adnak egy JPM koint, amit utána mozgathatsz a JPM főkönyvön belül.
Szóval akár használhatnánk csak a dollárt! Tényleg nem értem, ha csak a JPM főkönyvön belül lehet mozogni, dollár és dollár között, akkor nem értem, hogy milyen problémát old meg a kriptopénz.”

Garlinghouset arról is megkérdezték, hogy milyen szabályozásnak van kitéve az Egyesült Államokban a Ripple, amire nagyszerű választ adott a vezérigazgató:

Átverés-e a Ripple?

Múlt héten számos hír jelent meg arról, hogy a Ripple egy átverés.
A Forbes egyik újságírója írt egy „elemzést”, amiben be szerette volna bizonyítani, hogy a Ripple nem más, mint egy „pump and dump”.
Mivel a cég keményen dolgozik az árfolyam növelésén, de nem annyira keményen, hogy ne lehetne hibákat találni a rendszerükben.

Az igazság az, hogy a Ripplenek valóban vannak problémái a centralizálás terén. A Ripple azt állítja, hogy nem teremtettek vagy birtokolnak xrp-t, de a forgalomban lévő xrp több, mint 60%-a az ő kezükben van.
A Ripple azt állítja, hogy az xrp egy nyílt forráskódú program, ami teljesen külön áll a Ripple cégtől és a cég a fejlesztőktől kapott nagy mennyiségű xrp-t.
A Forbes nyíltan támogatja a JPM koint, úgy tűnik ez az „elemzés” is csak egy olcsó próbálkozás a lejáratásra a JPMorgantől.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estéd!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Niall Fergusron pénzügyi történész szerint a kriptopénzek „nem csak téveszmék”

Niell Ferguson, a brit gazdasági és pénzügyi történész elmondta, hogy már nem gondolja úgy, hogy a kriptopénzek csak téveszmék lennének.

Olvastad már?Az intézményi befektetők még mindig figyelik a bitcoint

A történész korábban kiadott egy könyvet a különböző valuták történetéről „The Ascent of Money” címmel.

Az Ausztráliában szervezett, zártkörű Australian Financial Review (AFR) üzleti találkozón mondta el mostani nyilatkozatát március 6-án.

„Nagyot tévedtem. Rosszul gondoltam, hogy nem lehet majd semmire használni a blokklánc alapú valutákat.”

Fontos megjegyezni, hogy Ferguson a múlt hónap folyamán a csatlakozott a stabilkoinok kiadásával foglalkozó Ampleforth tanácsadó testületéhet.
Elmondta, hogy a pénzügyi rendszerek és a fiatpénzek történelmének ismerete miatt visszakozott a kriptopénzek ötlete ellen, de a bitcoin mostani ármozgásai meggyőzték arról, hogy a kriptopénz ellenálló és még sokáig itt lesz.
Még mindig szkeptikus a bitcoin 2017 végén történt árrobbanásával kapcsolatban, de úgy gondolja, hogy a jelenleg 3.000-4.000 dollár közötti korrekció azt jelzi, hogy nem omlott össze teljesen a kriptopénz.

„Úgy gondolom ez nem lesz egy teljes téveszme.”

A történész azt is megkérdőjelezte, hogy a fiatpénz alapú kriptopénzek teremhetnek-e valaha egy újfajta pénzt.
Az AFR szerint a bitcoin értékét kéne fiatpénzekhez kötni.

Ferguson szerint vonzó tulajdonság lehet az is, hogy a kriptopénzeknek nincs kapcsolata a hagyományos pénzügyi eszközökhöz.
Ferguson úgy számol, hogy az elkövetkezendő évtized sokkal innovatívabb lesz a pénzügyi világ számára, mint az előző, amit jelentősen érintett a 2008-as gazdasági világválság következtében létrejött szabályozások.

„Ez egy forradalmi időszak lesz” ahogy az AFR-en elmondta.

Ferguson korábban azt is elmondta, hogy lehetséges, hogy a bitcoin egy „digitális arany lesz”, mivel nem lehet elvenni és biztosításként lehet használni.
Nagyon szkeptikus a fiatpénz alapú stabilkoinokkal szemben, mivel úgy gondolja, hogy a befektetőket a bitcoin egyedisége fogja érdekelni.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép napod!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Az intézményi befektetők még mindig figyelik a bitcoint

Anthony Pompliano, a Morgan Creek Digital alapítója egy március negyedikén megjelent Twitter üzenetben elmondta, hogy az intézményi befektetők még mindig figyelik a bitcoint és egyéb kriptopénzeket.

Olvastad már? Már 50 coin és token a CoinCashnél – most 0,99% a váltási díj!

Pompliano egy korábbi posztjára is felhívta a figyelmet, amiben közölte, hogy két Virginia állambeli nyugdíjbiztosítással foglalkozó vállalat is befektetett cége 40 millió dollár értékű kockázati tőkéjébe.

A kockázati befektetők hatalmas érdeklődést hozhatnak a kriptopénzek iránt

Sokak szerint az intézményi befektetők lehetnek a kulcs a kriptopénzek világszintű elfogadására. Ezek a cégek több milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkeznek és világszerte ismertek.
Az, hogy eddig nem léptek be a kriptopénzek világába annak tudható be, hogy jelenleg túlságosan ingadozó még a kriptopénzek árfolyama, ami miatt fennáll az ármanipuláció és egyéb csalások veszélye.
Például Giorgio Carliano,a Global Multiasset Team informatikai igazgatója a következőket mondta a sajtónak:

„A kriptopénzbefektetés kockázata túl nagy, ennek a legfőbb oka az értékbecslés.
Ha intézményi befektető vagy akkor nem kéne és nem is tudsz a bitcoin, vagy bármilyen egyéb kriptopénz befektetés mellett érvelni és ezeknek a pénzügyi eszközöknek semmi keresnivalója sincs a portfoliódban.”

A befektetők ellenállása ellenére javulni látszik a helyzet

A korábbi ellenállás ellenére úgy tűnik, hogy a helyzet javulóban van. Ahogy Anthony Pompliano is elmondta, az intézményi befektetők közössége már figyeli a bitcoint és egyéb kriptopénzeket.
A BTCNN is megírta február 14-én, hogy két Virgina állambeli nyugdíjbiztosítással foglalkozó vagyoni kezelő is befektetett a Morgan Creek 40 millió dollár értékű Blockchain Oppurtinites kockázati tőkéjébe.
A két cég a 4,2 milliárd dollár értékű Fairfax County Employees’s Retirement System és az 1,5 milliárd dollár értékű County Police Offivers Retirement System.
A Morgan Creek elmondta, hogy 25 millió dollárt szeretett volna összegyűjteni a kockázati tőkére, de az összegyűlt összeg még őket is meglepte. A nyugdíjbiztosítok mellett számos befektető jött olyan területekről, mint a kórházak, egyetem, biztosítási cégek és egyéb privát alapítványok.

A JPMorgan lesz az első amerikai bank, ami saját kriptopénzt indít

Hasonlóképpen a JPMorgan Egyesült Államokbeli bank február 14-én bejelentette, hogy saját kriptopénzét indítana.
Fontos megjegyezni, hogy Jamie Dimon, a bank vezérigazgatója 2015-ben azt mondta, hogy az emberek csak az idejüket pazarolják olyan virtuális valutákkal, mint a bitcoin.
Valószínűleg megváltozott azóta a véleménye, ugyanis a bank a saját JPM koinját szeretné használni, mellyel ügyfeleik pénzügyi tranzakciókat bonyolíthatnak le.

A pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó Fidelity Investments is saját kriptopénzt szeretne indítani a hónap folyamán, letétkezelésekkel foglalkozó felületén.
A cég január 31-én elmondta, hogy már a végső tesztelési fázisban vannak. A felület elindulásával sokan arra számítanak, hogy bevonzza majd a pénzügyi befektetők a kriptopénzek világába.
Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon. Legyen szép estét!
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!

Kriptokereskedőt kínoztak meg Hollandiában

Folyamatosan igyekszünk beszámolni azokról a kockázatokról, amelyek a kriptovilágot veszélyeztetik. Hackertámadásokból, scamekből, ponzi sémákból és csalásokból ebben az ágazatban garantáltan nincs hiány.

Olvastad már? Pénzmosásra gyanakodnak a kanadai bankok a QuadrigaCX kapcsán

Ha ez nem volna elég, a bűnözők újabb módot találtak arra, hogyan lopják el a gyanútlan, kriptó iránt érdeklődő emberek vagyonát.

Ez az „új” mód azonban sokkal drasztikusabb, mint az online lopások vagy hackek ismert esetei. Amiről most írunk, az konkrétan egy kereskedő közvetlen megtámadása, zsarolása és megkínzása volt.

Lopás, zsarolás, kínzás

Február 10-én a holland Zuideind városka egy valóságos horrorfilm helyszíneként szolgált. Olyan este 10 óra tájékán három, álarcos rabló kopogtat a harmincéves kriptokereskedő, Tjeerd H. ajtaján. Sisakot és rendőrségi golyóálló mellényt viselnek. Valószínűleg ez az oka annak, hogy Tjeerd beengedi őket a házába.

Ekkor azonban elszabadul a pokol. A betörők elővesznek egy kézi fúrót, és az eszközzel arra kényszerítik a kereskedőt, hogy az összes bitcoinját adja át nekik.

Az egészben talán az volt a legrosszabb, hogy az szituációnak tanúja volt Tjeerd tétlen, mindössze négyéves lánya. Történetünk hőse súlyos sérülésekkel kórházba kerül, azonban mindmáig tisztázatlan, hogy kriptopénzeit tényleg elküldte-e, avagy sem.

Nyomozás és következmények

Az eset kivizsgálásába 15 rendőrtiszt kapcsolódott be, akik egyelőre a bizonyítékok begyűjtésén fáradoznak. A jól álcázott rablókról azonban nem sokat tudnak, mivel arcukat beburkolták, a szomszédok pedig semmi gyanúsat nem tapasztaltak.

A bűntett helyszínére egy Audi A6 gépkocsival érkeztek, és ugyanezzel is hagyták el azt. Ezen információn kívül az elkövetőkről még annyit tudni, hogy marokkói akcentussal beszéltek.

Érthető, hogy az incidensről azonnal értesült néhány neves és ismert kriptovilágbeli személyiség. Ezek, azon túl, hogy Tjeerd és kislánya mielőbbi gyógyulásában reménykednek, rámutatnak a valóságra, hogy mennyire veszélyes tud lenni ez az ágazat.

Ilyen volt például Bitcoin Panda, aki Twitteren keresztül figyelmeztette a kereskedőket és befektetőket a biztonság fokozására. A közösségi hálók ezen felül szintén megkönnyítik a betörők és bűnözők dolgát, amely kétségtelenül itt is szerepet játszhatott a bűntett elkövetésében.

Természetesen mi is abban bízunk, hogy az eset kivizsgálása minél gyorsabban, eredményesen lezajlik. Szintén reméljük, hogy az elkövetők méltó büntetést kapnak, illetve hogy Tjeerd és lánya nem szereztek maradandó károsodásokat.

Az történet azonban mindenkit óvatosságra int, hogy ne hencegjen összegyűjtött kriptoeszközeivel, valamint hogy személyes adataikat (főleg a közösségi hálókon) minél nagyobb biztonságban tartsák.

Forrás: kryptomagazin.sk  ,newsbtc.com, 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon a Telegramon és az Instagramon. 
Szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt tedd meg:
BTC: 34vcA11dH3AbVWkEbQraCvM2vNFkT6JFJM
LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE
ETH: 0xe6E0D778d323786c1151163d2A3472989Fe7aA53
KÖSZÖNÖM!