Kezdőlap Blog Oldal 640

Már testneten az EIP-1559 – hamarosan búcsút inthetünk a magas gas díjaknak?

Az Ethereum-közösség izgatottan várja az EIP-1559 mainnet indulását.

Stock-to-flow: már PlanB is „nyugtalan” az előrejelzését illetően

Az S2F számára eljött a döntő pillanat, mivel a BTC a híres modell határán táncol.

A MtGox csalási ügyében egyelőre nem indítanak csoportos pert

0

A 2014-ben csődbe ment japán tőzsdétől akkori áron mintegy 400 millió dollárnyi bitcoint loptak el hackerek.

75 éves korában elhunyt John McAfee, számítógépes programozó, kriptoevangelista

0

Spanyol cellájában holtan találták tegnap John McAfeet. A számítógépes programozó mindig őszintén és nyíltan kifejtette gondolatait a kormányzat túlkapásaival kapcsolatban, és mindig is egyedülálló színfoltja volt a kriptotérnek.

Vigyázz „soft rug!” – a defi újabb csapdája

A fejlesztők eladják a tokeneket, majd lelépnek a nyereséggel. Itt a defi legfrissebb csalása.

Az ember, aki nem adta el a Dogecoinjait

Májusban járta be a sajtót a hír Glauber Contessoto történetéről, aki mindenét Dogecoinba fektette, a legelső mémcoinba.

A kínai Bitcoin-bányászoknak „inni sincs kedvük”

Csalódottak a kínai Bitcoin-bányászok, mivel Peking a létesítmények bezárását követeli

Beperelték a Fireblocksot egy Ethereum-tárca kulcsainak törlése miatt

A vállalat azt állítja, hogy az ügyfél felelőssége lett volna a privát kulcsok biztonsági mentése.

Az SEC ismét elhalasztott egy bitcoin-ETF kérelmet

A Valkyrie Digital Assets januárban nyújtotta be az SEC-hez egyy Bitcoin-ETF bevezetésére irányuló kérelmét.

A bitcoin az elmúlt 3 év legrosszabb negyedéve felé rohan

Úgy tűnik, hogy a Bitcoin 2014 eleje óta a második leggyengébb negyedévét könyvelheti el.