Közös kriptopénz készül a Közel-Keleten

Megerősítették. Az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia együttműködnek majd egy határokat átívelő kriptopénz fejlesztésén. A kibocsátás ideje eddig még nem ismert, de annyit már tudni, hogy nem személyek, hanem bankok számára hozzák létre.

Olvastad már? 333.333 dolláros bitcoin: megismétlődik a történelem?

Az arab Gulf News hírportál számolt be róla, hogy az Egyesült Arab Emírségek központi bankja és a Szaúd Arábiai Pénzhatóság együtt fog kiadni egy kriptovalutát, melyet mindkét ország használni fog.

Az együttműködésről egyébként a CCN számolt be először, még 2017-ben.

Ekkortájt Mubarak Rashid Al-Mansouri, az Egyesült Arab Emírségek jegybankelnöke azt niylatkozta, hogy még tanulmányozzák a technológiát és azt, hogy hogyan tudnák felhasználni. Al-Mansouri már ekkor leszögezte, hogy a végtermék szigorúan csak a két ország pénzügyi szervezetei számára lenne elérhető.

A Gulf News híresztelési szerint, Al-Mansouri egy banki csúcstalálkozón árulta el, hogy még mindig vizsgálják az új technológiát, viszont biztos időpont még nincs arra nézve, mikor lesznek készek annak használatára.

„Nagy valószínűséggel ez az első eset, hogy két ország pénzügyi szervezete együttműködik a kriptopénzek ilyenfajta felhasználásán. Abban reménykedünk, hogy ez a régióra is ösztönző hatással lesz hasonló kezdeményezések létrejöttében.”

A találkozón előző kijelentését is megerősítette, miszerint a hamarosan kibocsátásra kerülő kriptopénz nem lesz elérhető a fogyasztók számára, ellenben kizárólag csak a bankoknak lesz fenntartva.

Az Egyesült Arab Emírségek egyébként egyre érdekeltebb a blokklánc és kriptopénzek témakörében. Októberben engedélyezték az ICO-kat magáncégek számára, valamint számos intézkedést tettek a kriptopénzek szabályozása terén is.

Az ország értékpapír-szabályozásért felelős hatóságának vezetője, Omar Saif al-Zaabi a következőt nyilatkozta:

„Az Emirátusokbeli Értékpapír és Árucikk Hatóság (ESCA) engedélyezte, hogy az ICO-k értékpapírnak/kötvénynek minősüljenek. Terveink szerint a kriptopénzek szabályozását 2019 első felére sikeresen meg tudjuk oldani.”

Forrás: ccn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptopiac ezen a héten komoly tesztet kap, vajon merre indul tovább?

Van olyan pillanat, amikor a piac félreteszi a narratívát, és előkerülnek a számok. A legtöbb befektető ilyenkor azt nézi, ki tud pozitív eredményeket, bevételt és...

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-kereskedési infrastruktúráját

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget ismertette a frissen közzétett Messari Pulse jelentés legfontosabb megállapításait, amely a vállalat mesterséges intelligenciára épülő kereskedési rendszerének...

A kvantumkockázat még a jövő zenéje, de a felkészülés már most megkezdődött

A kvantumvita nem egyszerűen tudományos háttérzaj. Nem számít, hogy ki fest ijesztőbb jövőképet, a lényeg, hogy ki készül fel hitelesen egy lassan közeledő, de potenciálisan...

A centralizált tőzsdék új ajánlata: nem a DeFi-vel versenyeznek, hanem inkább helyettesítik

A tőzsdék ma már a hozamot is megoldják a felhasználóknak. Eddig ez a DeFi területe volt. Ez fontos fordulat, hiszen a CeFi és a DeFi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.