Közeleg a Solana vállalati áttörése?

Úgy néz ki, hogy elfelejthetjük a nagy techcégek lassú lépéseit, amikor Bitcoinról van szó.

A valódi mozgolódás most máshol zajlik, kisebb, kevésbé ismert nyilvános vállalatok kezdtek el Solanát vásárolni, és ezzel teljesen új pályára állítják a céges kincstárakat.

A készpénztartalékokat hozamot termelő eszközökké alakítják, egyszerűen azzal, hogy lekötik a SOL tokeneket, amiből éves szinten akár 8% bevételt is zsebre vághatnak.

Ez a passzív jövedelem vállalati módra.

Milliók a játékban

Vegyük például az Upexi nevű céget. Ők nem aprózták el, 1,9 millió SOL-t vásároltak részvények és átváltható kötvények segítségével, majd szinte az egészet azonnal stakelésbe tették.

Az éves várható hozam? Mai árfolyamon körülbelül 26 millió dollár. Olyan, mintha a vésztartalék hirtelen fejőstehénné válna. És nem csak ők léptek.

A DeFi Development 1,18 millió SOL-t tart, ráadásul saját validátorokat működtetnek, így közvetlenül is részt vesznek a hálózat fenntartásában.

A SOL Strategies és a Torrent Capital több százezer SOL-t pakolt be, míg az oktatástechnológiában utazó Classover Holdings 500 millió dollárt próbál összegyűjteni, hogy Solanába fektethessen.

Összesen több mint 3,5 millió SOL landolt így a céges mérlegekben.

Bizalmi szavazat

De miért épp a Solana? A Bitcoin digitális aranyként működik, értékálló, inflációbiztos, és bárki számára elérhető.

Csakhogy nem hoz semmilyen hozamot. A Solana viszont igen, a Proof-of-Stake rendszernek köszönhetően a tokenek lekötése után a befektetők jutalmat kapnak, miközben biztonságosabbá teszik a hálózatot.

A pénzügyi vezetők számára, akik folyamatosan az infláció szorításában élnek, ez olyan, mintha egy pénznyomdát találnának az íróasztal alatt.

A tokenek árfolyama emelkedhet, miközben folyamatosan hozamot is termelnek, így a tartalékok nem állnak parlagon.

Persze akadnak kockázatok. Az amerikai tőzsdefelügyelet időről időre megpendíti, hogy a Solana értékpapírnak minősülhet. Emellett a számviteli szabályok miatt a cégeknek negyedévente jelenteniük kell a piaci érték változásait.

És ott vannak a 2022-es hálózati leállások is, amelyek sok befektetőben mély nyomot hagytak.

Ám 2024 óta a Solana hálózata sokkal stabilabb, és az, hogy egyre több vállalat meri stakelni a tartalékait, erős bizalmi jelzés a piacnak.

Új pénzügyi pálya

A történet azonban nem áll meg a stakingnél. A Solana partnerséget kötött az R3 nevű vállalati blokkláncóriással, amely olyan pénzintézetekkel dolgozik együtt, mint a HSBC vagy a Bank of America.

Ez azt jelenti, hogy a Solana közvetlenül kapcsolódhat a hagyományos, szabályozott eszközökhöz, ahol több billió dollár forog.

Azok a cégek, amelyek most Solanába fektetnek, a digitális gazdaság aktív szereplőivé válhatnak, nem csupán passzív befektetőkké.

Miközben te a reggeli kávéd mellett az Excel-tábláiddal bajlódsz, a vállalati pénzügyek világában már új alapokra helyezik a működést.

Stakelnek, validálnak, és a Solanát próbálják a jövő pénzügyi pályájává tenni. Aki nem figyel, könnyen lemaradhat erről a vonatról.

Olvastad már? XRP előtt a nagy áttörés? Raoul Pal szerint ismét ismétlődhet a 2021-es rali


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új korszak kezdődhet az amerikai kriptobankoknál: zöld utat kapott a Revolut és az OpenReserve

Az Egyesült Államok bankfelügyelete egyszerre engedett közelebb két, eltérő háttérrel rendelkező digitális pénzügyi szereplőt a banki piachoz. Az Office of the Comptroller of the Currency,...

Lejár az ausztrál kriptocégek licenckérelmi határideje

Lejár az ausztrál kriptocégek türelmi ideje: szeptember 30-ig kell beadni a licenckérelmeket. Az ausztrál kriptopiac szereplői számára szeptember 30. nem egyszerű adminisztratív határidő, hanem a szabályozási...

Elveszett bitcoin: néha nincs mit visszaszerezni

A kriptovaluta nem mindig akkor tűnik el, amikor valaki elveszíti a pénztárcáját. Néha csak a hozzáférés veszett el – máskor viszont a milliókról szóló történet...

A Bitcoin-bálnák az Ethereum és a Solana felé fordulnak

A bitcoin emelkedése most nem egyszerűen új tőkét hoz a kriptopiacra, hanem át is rendezi annak belső erőviszonyait. Miközben a nagybefektetők továbbra is a BTC-t...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.