Korlátozhatják a Tőzsdefelügyelet mozgáskörét a digitális eszközök területén

Egy amerikai képviselő, Tom Emmer olyan törvényjavaslatot adott be, amely megakadályozná, hogy a SEC erőforrásokat fordítson a kriptoipari vizsgálatokra addig, míg a szektor nem kap mindenre kiterjedő, használható szabályozást.

Emmer már korábban is kritizálta a SEC munkáját, amelyet a kriptoipar terén végez, mivel a nézetei szerint ezzel csak árt az iparágnak.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ezért olyan törvényt javasol, amely megtiltaná a SEC számára, hogy ilyen tevékenységre költse az adófizetők pénzét.

Emmer emellett Gary Genslert, a SEC jelenlegi vezetőjét is kritizálta, mivel vélhetően átlépi a hatáskörét, és így az amerikai állampolgároknak is kárt okoz.

Emmer szerint a Kongresszusnak kell gondoskodnia arról, hogy a SEC illetve Gensler ne használhassák ilyen hanyagul az adófizetők pénzét.

Emmer korábban több törvényjavaslatot is támogatott, amelyek az iparágat szabályoznák, hogy letisztultabb, használhatóbb jogszabályokat biztosítsanak az amerikai cégeknek.

Az új javaslat megtiltaná a SEC számára, hogy forrásokat biztosítson a kriptoipari vállalatok elleni vizsgálatokra, míg nem jön létre egy megfelelő jogi rendszer az iparág szabályozására.

A kriptoipari szabályok hiánya azért számít különösen aggasztónak, mert ennek ellenére a SEC hatalmas pénzeket fordít a jogi csatározásra számos kriptoipari vállalkozás ellen, ezzel pedig tulajdonképpen fegyverként használja az adódollárokat.

Emmer dolgozta ki a Blockchain Regulatory Certainty Act nevű törvényjavaslatot, amelyet márciusban mutattak be, és amelyik letisztázná, hogy a blokklánc-fejlesztők, és szolgáltatók nem számítanak pénzügyi intézménynek, ha nem kezelik a felhasználók pénzét a saját rendszerükben letétbe helyezve.

A javaslat különbséget tesz letétkezelő és nem-letétkezelő vállalat között, és az utóbbi kategóriát számos követelmény alól felmentené, mivel a nézetei szerint ezek az elvárások a jelenlegi formában csupán az innováció gátjaként működnek az USA-ban.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Így a bányászok, validátorok, vagy bármely olyan cég, amely nem végez letétkezelést, más elbírálás alá esne, mint a letétkezelő vállalkozások.

A kriptoipar számos ismert alakja fejezte ki a támogatását az új törvényjavaslat mellett, köztük a Blockchain Association ügyvezetője, Kristin Smith, és a Crypto Council vezetője, Sheila Warren.

Emmer pedig nyilvánosan is támogatta egy másik képviselő, Warren Davidson beadványát, amely eltávolítaná a SEC elnöki posztjáról Gary Genslert.


Olvastad már? A Bitcoin támogatása erős, ahogy a 1 BTC-t birtokló címek száma emelkedik

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Kizárhatják az indexekből a bitcoin treasury cégeket

Új front nyílt a bitcoint felhalmozó vállalatok körül: az MSCI elfogadta azokat a szabályokat, amelyek a befektetési alapokra hasonlító, úgynevezett nem működő cégeket kizárhatják a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.