Kínai bitcoinbányász lopta az áramot letartoztatták

Egy kínai bitcoinbányászt vett őrizetbe a rendőrség, miután kiderült, hogy áramot lopott veszteséges bitcoinbányászat üzemeltetése érdekében, írta a Xinhua, egy helyi hírportál június 22-én.

A „Ma” nevű gyanúsított állítólag kétszáz számítógépen bányászott Bitcoint és Ethereumot az ország Anhui tartományában. Az eszközöket a rendőrség elkobozta a gynúsított letartóztatásakor. A bányász összesen 150 millió megawatt (MW) villamos energiát lopott el a Xinhua szerint.

A források szerint, amikor Ma áprilisban megvásárolta a szükséges hardvereket, még nem tudta, hogy mennyi energia szükséges a bányászműveletek elvégzéséhez, ami napról napra több mint 6000 jüannyi (930 dollár) villamosáramot emésztett fel.

A rendőrség akkor kereste fel Ma-t, amikor a helyi hálózat kezelője abnormális villamosenergia-felhasználásról számolt be.

“… A rendőrség megállapította, hogy a gyanúsított kriptobányász-műveleteket hajtott végre, a villanyóra árammérőjét pedig áthidalta. Ezzel a technikával megpróbálta kikerülni a villamos energia mérését” – tette hozzá Xinhua.

Kína az utóbbi hónapokban arra törekedett, hogy megdöntse a bányászati ​​iparágat, amely korábban olyan szereplők szaporodását jelentette, amelyek túlzott energiaellátást igényeltek.

A média többféle hírt közölt az üggyel kapcsolatban, köztük egyet áprilisban, amikor egy rosszul végződött üzlet után egy tajvani bányász és egy gengszterbanda között összetűzésre, lövöldözésekre is sor került.

A Cointelegraph egy májusban megjelent cikke szerint a Bitcoinbányászat év végére világszerte várhatóan az összes villamosenergia-termelés 0,5%-át fogja kitenni.

Forrás: Cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.