Kevesebb mint egy hónap maradt a Bakkt indulásáig, de mit is jelent ez a bitcoin számára

A Bakkt indulása talán az egyik legjobban várt esemény a szektorban, ezért megvizsgáltuk, hogy mit jelenthet ez a bitcoin számára.
Kevesebb mint egy hónap és hivatalosan is elindul a Bakkt Warehouse. Péntektől a felhasználók elérhetik a Bakkt szolgáltatását, hogy megkezdjék a fizikailag rendezett bitcoinalapú határidős szerződések kereskedését.

A Bakktot már több mint egy éve bejelentették azonban számos szabályozási akadályba ütközött, amelyek több alkalommal is eltolták az indulását.
A múlt hónapban végre bejelentették, hogy a Bakkt hivatalosan is megkapta a szükséges engedélyeket, majd a vezető kriptopénz több mint 10 %-ot ugrott 48 órán belül.
A legtöbb emberek úgy hiszi, hogy a Bakkt hivatalos elindulása csodákat tehet a bitcoin számára és visszahozhatja a korábbi csúcsokat.

A Bakkt beindíthatja a bitcoint?

Számos oka lehet annak, amiért a Bakkt csodákat tehet a bitcoin számára. Az olyan projektek belépése a szektorba, mint a Bakkt, ErisX és a LedgerX azt jelenti, hogy jelentősen javul a bitcoinpiacok likviditása.
Emellett ez az első olyan szolgáltatás, amely fizikailag rendezett, bitcoinalapú határidős szerződéseket kínál. A jelenlegi határidős ügyletek mind készpénz alapúak, és az ügyfelek fiatban kapják a pénzüket a szerződés lejártakor.
Ez a rendszer eddig is működött, a bitcoin árfolyamában és piacain azonban nem sok vizet kavart.
A Bakkt vezette bika piac azért jöhet létre, mivel a platformnak bitcoinnal kell rendelkeznie, hogy fizikailag rendezzék a szerződéseket. Ez, amellett, hogy terjeszti a bitcoin felhasználását, ritkábbá is teszi annak készletét, amely jelentősen kihathat az árfolyamra.
Annak ellenére, hogy a Bakkt egy új platform, nem lehet kizárni azt a tényt, hogy az Intercontinental Exchange (ICE) üzemelteti, amely sikeresen futtatja a New York Stock Exchanget (NYSE) is. Ez vitathatatlanul a világ legnagyobb tőzsdéje összpiaci érték alapján. A tény, hogy az ICE áll a Bakkt mögött, mindenképpen bizalmat ad a platform részére.

Megfelelve a szabályozásoknak

A kriptopiacok „szabályozatlan” természete okot adhat arra, hogy miért akadályozott a növekedésben.
A bitcoin minden évben szinte hihetetlen számokat produkál, de számos intézményi befektető nyilatkozta, miszerint tartanak attól, hogy szabályozatlan területre lépnek. A legnagyobb kereskedőknek törvényileg ez nem is lehetséges.
Most, hogy létezik egy szövetségileg is engedélyezett platform, nagyon valószínű, hogy ezek az intézményi befektetők jelentős piaci szereplők lesznek, amely tovább segítik a bitcoin terjedését.
Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója elmondta, hogy „hetene 200-400 millió dollárnyi vásárlás érkezik az intézményi ügyfelektől.”

És a pesszimisták?

A jó hírek ellenére nem mindenki hisz abban, hogy a Bakkt jelentős hatással lehet a piacra. Kyle Asman, a BX3 Capital pénzügyi tanácsadó cég alapítótagja szerint azok az intézmények, melyeket érdekel a bitcoin, már régen beszálltak.
A fenti tények ellenére azonban általánosan elmondható, hogy a bikák általában felfalják a medvéket.

Olvastad már? David Wachsman: Jön a BTC-forradalom

Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kamatcsökkentés jöhet az új Fed-elnöktől, nagyot mozdulhat a bitcoin

Kevin Warsh pénteken tette le az esküt az Egyesült Államok Federal Reserve-jének elnökeként. Lawrence Lepard szerint valószínűleg jelentősen csökkenteni fogja a kamatokat. Ez szembemegy a...

Bitcoin-eladás jöhet a Strategynél Michael Saylor szerint

A Strategy elnöke, Michael Saylor nem zárta ki, hogy a cég már idén eladjon valamennyi bitcoint. Ezzel nemrég enyhített régóta vallott „soha nem adunk el”...

Túlértékelt lenne a Cardano? Az ada árfolyama 92%-kal marad el a korábbi csúcsától

A Cardano fejlesztése valamivel több mint egy évtizede kezdődött. A tényleges indulásra azonban még pár évet várni kellett. Az okosszerződések talán még fontosabb bevezetése 2021-ben...

Banki kockázatokra figyelmeztet az EKB az euróalapú stablecoinok kapcsán

A Reutersnek nyilatkozó három forrás szerint az Európai Központi Bank (EKB) pénteken figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket. Az euróalapú stablecoinok kibocsátásának bővítését célzó javaslatok gyengíthetik a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.