Két év múlva teljesen másképp festhet a kriptotőzsdék piaca

A tőzsdék retteghetnek: a kriptopénzek gyorsan fejlődnek, és nem adnak semmilyen biztosítékot. Jamer Todaro, a Blocktown Capital partnere erre figyelmeztetett.
A héten megosztott egy timelapse videót Twitter-oldalán, amely hét nagy cég forgalmának változását mutatja be az elmúlt öt év során.

Picike Poloniex körkép?

A tőzsdék közt szerepel a Coinbase, a Kraken, a Bitfinex és a Polinex, mely nemrég bejelentette, hogy a jövőben nem nyújt szolgáltatásokat az amerikai ügyfelek számára, szabályozási problémák és a cég piaci részesedésének szinte teljes összeomlása miatt.
A Poloniex elmondta, hogy november elsejétől bezárul a kereskedés az amerikai ügyfelek számára, majd december 15-ig lehet kiutalni fennmaradt vagyonunkat a tőzsdéről.
Todaro a videóról elmondta:

„A Poloniex egykor a világ legnagyobb tőzsdéje volt, öt évvel később pedig bezárja kapuit az USA számára. A kriptokereskedelem folytonosan változó iparát jelenleg a a Binance vezeti. Vajon, hogy alakul át mindez 2021-re?”

Ha előretekintünk, akkor tisztán látszik, hogy a tőzsdék piaca számos lehetőséget és veszélyt rejt, a felhasználók hűsége pedig egyáltalán nem vehető készpénznek.
A Binance csupán két éve alakult, de jelenleg ez a vezető tőzsde, több mint napi 800 millió dolláros forgalommal. Fontos azonban észben tartani, hogy egykor a Poloniex is viselte ezt a koronát.

2021 győztesei és vesztesei

A Huobi úgy véli, hogy a szabályozások és az azoknak való megfelelés fogja eldönteni a következő évek nyerteseit és veszteseit. A cég stratégiája, hogy számos törvényesen működő tőzsdét alapítson világszerte.
Júliusban a cég bejelentett egy szabályozott tőzsdét a thaiföldi piacra, majd szeptemberben egy argentin tőzsde megalapításáról számolt be.
A cég gyorsan rátelepült Törökország piaci részesedésére – „agresszív” módon tört be az országba egy TRY-USDT belépőponttal, melyet az ország egyik nagy bankjával kötött üzleti megállapodásának köszönheti.
Mohit Davar, a Huobi Gorup EMEA-régiójának (Európa, Közel-Kelet, Afrika) elnöke elmagyarázta annak nehézségeit, hogy új régiókba próbálnak bejutni:

„Törökország nem rendelkezik szabályozási keretrendszerrel. Amióta azonban beléptünk a piacra, kapcsolatot ápolunk kulcsfontosságú részvényesekkel, hogy biztosan jó irányból közelítsük meg a dolgokat. Mindig elérhetőek leszünk a törvényhozók számára, ha elkezdenek kidolgozni egy keretrendszert a blokklánc és a kriptovaluták számára. Az ilyen új, feltörekvő piacokban mindig egy lépéssel előbb kell járni, és nekünk kell megalapoznunk a működési alapelveket.”

Ha a szabályozás lesz a döntő faktor, ahogy a Huobi is gondolja, akkor a cég jó helyzetben lesz, hogy ezt kihasználja. A Poloniex felemelkedése és bedőlése szintén alátámasztja az elgondolásunkat.

Még a Circle sem tudta újraéleszteni

2017 áprilisában a Poloniex szinte megdönthetetlennek tűnt, a piaci részesedés 58%-át uralta, amely hatalmas dominanciát jelent. Mára azonban még a 35 millió dolláros napi forgalmat is nehezen éri el. 2018 februárjára a Goldman Sachs által támogatott Circle 400 millió dollárért vásárolta fel a céget.
Azonban még akkoriban is voltak jelei, hogy a Poloniex már csak árnyéka önmagának. Az olyan vetélytársak, mint a Coinbase, Kraken, Bittrex, Bitfinex és a Binance már nagyobb forgalmakat bonyolítottak le.
A Circle nem tudta megragadni a piaci részesedést, egyre többet buktak az üzleten. A Poloniex mára a piaci részesedés mintegy 1%-val, rendelkezik. Ezt már a Circle is megelégelte, és bedobta a törölközőt a korábbi bajnok számára.
Jeremy Allaire, a Circle vezérigazgatója „a szabályozók fokozódó nyomását” okolta, amely tény miatt a Poloniex 30 amerikai munkatársa vesztette el állását júliusban.
Annak ellenére, hogy egyesek számára ez sötét nap volt, a cég abban reménykedett, hogy jobb kilátásai lesznek, miután elköltözik Bermudába. Ez nem jött össze. Pár hónappal később a cég elbukott és támogatói is elvesztették a reményt.
Annak ellenére, hogy sok sérülést szenvedett, a Polinexnek mégsincs vége. Az újonnan alapított és megújult vezetőséggel rendelkező Polo Digital Assets 100 millió dollárnyi befektetést tudhat magáénak.
A változások között szerepel, hogy a Poloniex nem üzemel tovább az USA-ban. Egy pozitivitással teli blogbejegyzésben a Circle kijelentette, hogy „kipördülnek” a Poloniexból.

A jövő irányítása

A piac jövőjét nehéz megjósolni. A kriptopiac – bár különösen gyorsan változik – rendelkezik úttörő hangulattal. Az egyik terület, amely hosszú vagy rövid távon növekedhet, a származtatott ügyletek piaca. A fizikailag rendezett határidős ügyletek és a CME bitcoin opciói szintén új lehetőségeket nyitottak fel.
A Deribit derivátumpiac több mint napi 500 millió dollár forgalommal rendelkezik, így olyan pozícióban van, hogy áttekintheti és alakíthatja a határidős kereskedés jövőjét.
Marius Jansen, a Deribit társalapítója elmondta:

„Két-három éven belül teljesen más piaci vezetők lehetnek, az ügyfelek a hagyományos piacok teljesítményét szeretnék, a törvényhozók pedig jobb átláthatóságot. Ez sorsdöntő lehet az olyan tőzsdék számára, amelyek a minőséget részesítik előnyben a rövid távú profittal szemben. Úgy hiszem, hogy az ipar vezetője egy egységes piac lesz, amely a hagyományos tőzsdék teljesítményével rendelkezik, mégis mélyen a kriptoszféra megértésében gyökeredznek majd”.

Bármit tartogat is a jövő a tőzsdék számára, a kriptoszféra továbbra is nagyon fiatal, így semmit sem vehetünk garanciának – egyvalamit leszámítva: egyelőre még csak a bevezetésben vagyunk, az igazi story még hátra van.
Az altkoinokhoz hasonlóan a ma is elérhető tőzsdék nagy része csak árnyéka lesz önmagának 2021-re, csak néhányukból lesz unikornis.

Olvastad már? A Bitcoin hálózata 10 év múlva a beelőzheti a Visát és a Mastercardot

A sikeres tőzsdéknek kombinálniuk kell az innovációkat, a dörzsöltséget, a piaci érzéket és némi szerencsét is.
Forrás: cryptoslate.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

376 milliárd dollárnyi kriptó érkezett Oroszországba egy év alatt

A Chainalysis szerint Oroszország több mint 376 milliárd dollárnyi kriptoátutalást kapott 2024 júliusa és 2025 júniusa között. Ez megelőzi az Egyesült Királyság 273 milliárd dolláros értékét. Ez a...

Rekordot döntött az XRP – soha nem volt ennyi Ripple-nagybefektető

A Ripple nagybefektetőinek száma rekordot döntött: 317,5 ezer pénztárca tart legalább 10 ezer tokent. Ez erősíti a befektetők hosszú távú bizalmát. Ez a növekedés az eszköz...

Így hatnak a makrogazdasági tényezők a bitcoin árfolyamára

A bitcoin már több mint egy hete csökkenő trendben van. A visszaesés október 6-án kezdődött. Az eszköz értéke 18%-ot esett, 126.000 dollárról körülbelül 103.000 dollárra október 10-ére....

CZ visszavág Peter Schiffnek: „Ez csak 1% a Bitcoin történetéből”

A Binance társalapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét visszaszólt Peter Schiff közgazdásznak, miután az újra brutális medvepiacot jósolt a Bitcoin számára. A vita ezúttal is a kriptó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.