Jövő nyárra ETF lesz a Grayscale bitcoinos alapjából

A cég egyik vezetője elmondta, most kiváló alkalom adódott az ETF-kérvény benyújtására, mert bár összességében lehetnek még piaci visszahúzódások, a GBTC alap már 40 milliárd dollárt kezel.
A jelenlegi körülmények mellett viszont a cég el tudja indítani a saját ETF-jét már 2022 júliusában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A MarketWatch által szervezett virtuális konferencián David LaValle, a Grayscale ETF-ügyi vezetője úgy nyilatkozott, hogy az USA hatóságai kilenc hónapon belül zöld utat adhatnak számukra.

Grayscale ETF érkezhet

A Grayscale bitcoin-alapja most a legnagyobb a világon, és a cég ismét kifejezte az igényt, hogy a GBTC idővel hivatalosan is ETF formába alakuljon át.
LaValle szerint pedig ennek a folyamatnak az elindításához keresve sem lehetne jobb alkalmat találni, mint a mostani időszak.

„Most van erre a legjobb időpont. A határidős bitcoin-termékek kérdése lekerült a SEC asztaláról, hiszen engedélyezte azokat, így eljött az idő, hogy a spot piacon működők kerüljenek terítékre.”

Az ETF beadványok esetében hosszú, 240 napos elfogadási periódust kell kivárni, ez alapján a SEC legkorábban jövő júliusban hagyhatja jóvá a Grayscale kérvényét.
Idén októberben négy ETF is zöld utat kapott, de ezek határidős ügyleteket követnek, nem a BTC piaci árát, pedig az iparág többsége ezt az opciót várja régóta. A Grayscale GBTC alapja 38,8 milliárd dollárt kezel, a cég teljes kriptós vagyona pedig 53,1 milliárdot tesz ki.

Hayes: új tőke kell az ETF-piacokra

Az iparágban nagyok a várakozások, hogy még idén elindulhat legalább egy spot bitcoin ETF, ezzel együtt pedig egyre többen kritizálják a határidős szerződéseken alapuló termékeket.


Arthur Hayes, a BitMEX derivatíva-tőzsde korábbi vezetője is nyilatkozott a témában, egy blogposztban osztotta meg a gondolatait.

„Már most is van egy kvázi-ETF a piacon, a Grayscale GBTC alapja annak tekinthető, még ha technikailag nem is az. A lényeg, hogy növeli az összértékét, folyamatosan. Emiatt a piacnak nem arra van szüksége, hogy adott összeget az egyik címke alól átsoroljunk egy másik címke alá, hanem arra, hogy friss tőke érkezzen. Mikor a GBTC átkerül egy másik pénzügyi termék kategóriájába, az nem fog új érdeklődést kelteni azon lakossági és intézményi szereplők között, akik már amúgy is beléptek a piacra. Ez a narratíva lehet, hogy inkább a reményekről szól, hiszen az emberek többsége, akiket az iparág vár, már megérkezett.”

A piac az elmúlt évek során több alkalommal is beárazta az ETF-ek várható elindulását, de minden alkalommal elmaradt az ünneplés a SEC visszautasítása miatt.

A BTC ára viszont minden egyes alkalommal egyre kisebb és kisebb mértékben mozdult meg az ilyen hírekre.

Olvastad már? Nem fognak rögtön eladni a befektetők egy áremelkedés után

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Marco Verch Professional Photographer

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Ne maradj le újra! A Snorter mém érmével kezedbe veheted a piacot

Vendégbejegyzés A befektetők még mindig álmodoznak arról, hogy a mém érmékből végre hatalmas nyereségük szülessen. Nos, a Solana-alapú Telegram kereskedési bot, a Snorter Token ($SNORT) arra...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.