Jól teljesítenek az AI-hoz köthető kriptoeszközök

Február közepén egy kisebb megtorpanást láthattunk a mesterséges intelligenciához (AI) köthető kriptók emelkedésében, de az elmúlt 30 napban összességében nagy erősödést láthattunk.

Jelenleg 74 különböző tokent tartanak számon, amely a területhez kapcsolódik, és ezek összesített értéke eléri a 4 milliárd dollárt, azaz a teljes kriptopiac nagyjából 0,37%-át adják.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az első negyedév végéhez közeledve viszont már egyértelműen látható, hogy az idei évben komoly szerepet kapnak majd az AI-tokenek.

A Cryptoslate számaiból az is kiderül, hogy az említett 74 token nagyobb része komoly emelkedést tudott elérni az előző hónapban.

Forrás: cryptoslate.com

A februári megtorpanás szemmel láthatóan nem érintette a szektort, az egész hónapot fokozatos erősödéssel töltötték.

A legnagyobbnak a Graph (GRT) számít, 1,42 milliárd dollár körüli kapitalizációval. Az elmúlt 30 nap során a GRT árfolyama több, mint 70%-ot növekedett.

A dobogó második helyén a Singularitynet (AGIX) található. Ennek az árfolyama is jelentős mértékben emelkedett, 133%-kal kerül többe, mint egy hónappal ezelőtt.

A Fetch.ai 53%-ot tudott erősödni, az Ocean Protocol pedig egy szerény 7%-os emelkedést tudhat a magáénak.

Az ötödik legnagyobb a szektorban az RLC token, ennnek az árfolyama 6%-ot emelkedett.

Ez az öt legnagyobb AI-hoz köthető kriptopénz összesen 2,69 milliárd dollárnyi kapitalizációt gyűjtött, és a teljes AI-szektor 67%-át tömörítik.

Nem ezek viszont az egyedüli tokenek, amelyek említésre méltó mértékben tudtak erőt gyűjteni.

Az ALI token 30%-kal növekedett, a PHB 23%, az XMON pedig 30%-os erősödésnek örülhet.

Még jobban jártak azok a kereskedők, akik az MDT és az SDAO tokenekre szavaztak, hiszen ezek 125% illetve 121% erősödést tanúsítottak az előző harminc napos periódusban.

A teljes AI-szektor a maga 74 jelenlegi résztvevőjével átlagosan 3,07%-ot erősödött a dollárral szemben az elmúlt 24 órában.

Az előző hét napot figyelembe véve viszont már nem ennyire rózsás a kép, 4,14%-os visszahúzódást láthatunk.

Nem lehet panasz viszont a kereskedési volumenre, az elmúlt napon összesen 444 millió dollárnyi token cserélt gazdát.

Ez 0,8%-át adja a globális kriptopiac előző napi, 55 milliárd dolláros forgalmának.

Csatlakoztunk a CoinMarketCap közösségéhez! Mostantól a CoinMarketCap Community feedjében is találkozhattok a Kriptoworlddel! Segítsétek munkánkat és kövessetek minket, hogy magyarország kriptoközösségét erősítsük ezen a platformon is! 😉

Ezen a linken tudtok bekövetni!

Olvastad már? 400 ezer dolláros bitcoinfogadást vesztett el a rapper Drake

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin-bálnák újra agresszívan gyűjtenek – közel két hónap után fordult meg a trend

December első napjai látványos változást hoztak a Bitcoin nagy szereplőinek viselkedésében. A Santiment adatai szerint a 10 és 10.000 BTC között mozgó tárcák már több...

Lengyelország elbukta a kriptotörvény visszahozását – újabb csúszás a MiCA-összehangolásban

Lengyelország parlamentje nem tudta összegyűjteni a háromötödös többséget ahhoz, hogy felülírja Karol Nawrocki elnök vétóját a Crypto-Asset Market Act ügyében. A döntés azt jelenti, hogy...

Az első befektetésed előtt állsz? Ezeket érdemes tudni, mielőtt döntesz

Az első befektetés előtt állni mindig izgalmas, de egyben bizonytalan is lehet. Hogyan hozhatunk olyan döntéseket, amelyek biztosítják, hogy a pénzünk valóban gyarapodjon? Miért olyan...

Tovább növelte tartalékát a Chainlink

A Chainlink tovább növelte tartalékát, egy nap alatt 81.131 LINK hozzáadásával. Így a teljes állomány meghaladja az 1.054.884 LINK-et. Ez az erőteljes növekedés hosszú távú bizalmat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.