Japánban mostantól korlátok nélkül adakozhatunk kriptopénzt politikusoknak

Takaicsi Szanae, Japán belügy- és kommunikációs minisztere kijelentette, hogy legális és korlátozások nélkül adakozhatunk politikusoknak.
A lépés meglepő volt, hiszen pozitív hatással lehet a kriptopénzek ázsiai és globális elterjedésére. A japán lakosok mostantól felső korlátozás nélkül adakozhatnak kriptopénzt politikusoknak, erről pedig nem kell beszámolniuk a hatóságoknak.

Ezt Takaicsi Szanae tudatta két napja egy sajtókonferencián. Egyes források szerint azt mondta, hogy a kriptoadományok nem esnek a Politikusok Pénzügyi Szabályozása alá, így azokról nem kell beszámolniuk, valamint korlátok nélkül lehet velük adakozni.
Azt is hozzátette, hogy a törvény szerint a kriptoadományokat nem kell feltüntetnie a politikusnak a befolyó adományok között. Mindez talán aggodalomra adhat okot, mégsem különös a kriptotámogató Japánban.
Elmondta:

„A kriptográfiai eszközök nem esnek a fenti szabályozások jogköre alá, így korlátlanul adományozhatók.”

A japánok a többi országhoz képest gyorsabban tartanak a kriptopénzek elfogadása felé, amely tényt a politikai adományok is jól tükrözik.

Sok kritikus felhozhatná, hogy ez milyen problémákat okozhat (pénzmosás, egyes politikai csoportok végtelem befolyása, stb..), de elfelejtik, hogy a japán kriptoipar szigorúan szabályozott, nemcsak a Financial Services Authority (Pénzügyi Szolgáltatási Hatóság) által, hanem számos állami szervezet részéről is.
A japánok ezen felül ismertek nyílt társadalmi törekvéseikről, melynek fontos eleme a zéró bűnözés, így a kriptopénzek szinte végtelen felhasználása politikai adományokra nem jelent veszélye a japán politikai rendszer vagy társadalom számára.
A kriptoadományokat sok japán használhatja majd, érdekes lesz megfigyelni, hogy milyen hatással lesz a következő választásokra a szigetországban. A japánok mindig próbálják zökkenőmentesen megoldani a dolgokat.
A fenti helyzet kicsit erőltetett lehet, de a japánok mindig is támogatták a technológiát, főleg a kriptopénzeket. Ez a lehetőség nemcsak japánban segítheti a kriptopénzek elterjedését, hanem az egész világon is.

Olvastad már? A Bitwise szerint a határidőhöz közeledve a bitcoin-ETF „közelebb van, mint valaha”

A miniszter leírása szerinti kriptoadományok ugyan még nem kerültek kipróbálásra, de a törvény tágasabb értelmezése biztosan tisztázásra kerül az elkövetkezendő hetekben, a japánok ugyanis nem szeretik a bizonytalanságokat az ilyen dolgokkal kapcsolatban.
Forrás: coinspeaker.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Lejár az ausztrál kriptocégek licenckérelmi határideje

Lejár az ausztrál kriptocégek türelmi ideje: szeptember 30-ig kell beadni a licenckérelmeket. Az ausztrál kriptopiac szereplői számára szeptember 30. nem egyszerű adminisztratív határidő, hanem a szabályozási...

Elveszett bitcoin: néha nincs mit visszaszerezni

A kriptovaluta nem mindig akkor tűnik el, amikor valaki elveszíti a pénztárcáját. Néha csak a hozzáférés veszett el – máskor viszont a milliókról szóló történet...

A Bitcoin-bálnák az Ethereum és a Solana felé fordulnak

A bitcoin emelkedése most nem egyszerűen új tőkét hoz a kriptopiacra, hanem át is rendezi annak belső erőviszonyait. Miközben a nagybefektetők továbbra is a BTC-t...

Az Nvidia felvásárolja a Hugging Face platformot

Az Nvidia újabb kulcsfontosságú darabot szerez meg a mesterséges intelligencia ökoszisztémájából: a chipgyártó 12,93 milliárd dollárért felvásárolja a Hugging Face platformot. A tranzakcióval nem csupán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.