Ismét csúcson az SPX6900, a TOKEN6900 pedig közelít a 1,5 millióhoz


Vendégbejegyzés


Július a csúcsok hónapja volt az SPX6900 számára, hiszen a token összesen hat alkalommal döntötte meg a korábbi csúcsait.

A token legújabb csúcsa 2,28 dollár, amelyet július 28-án állított fel. Bár azóta az SPX ára kissé visszaesett, az árfolyama rendkívül bikás, és a kereskedők többsége további emelkedésre számít a közeljövőben.

A SPX6900 ára az elmúlt 30 napban több, mint 65%-ot emelkedett, és jelenleg az 52. helyet foglalja el a 100 legnagyobb kriptovaluta ranglistáján.

Az áremelkedéssel együtt a token kereskedési forgalma is emelkedett, és az elmúlt 24 órában 100 millió dollár körül mozgott.

Ez arra utal, hogy nem csupán átmeneti raliról van szól, hiszen minél nagyobb a kereskedési forgalom, annál nagyobb súlya van az áremelkedésnek.

Sőt, a 15%-os egyhetes emelkedésével az egyik legjobban teljesítő kriptovalutának számít a legjobb mém érmék körében.

Azonban nem az SPX az egyetlen mém érme, amely iránt egyre több befektető érdeklődik.

A Token6900 előértékesítése szintén nagyszerűen teljesít, és rohamosan közelít az 1,5 millió dolláros mérföldkő felé.

SPX6900 árfolyam-előrejelzés 2025-re

Figyelembe véve, hogy az SPX6900 az egyik legjobban teljesítő mém érme, egyre több elemző foglalkozik az árfolyamának elemzésével.

A CryptoPulse néven futó X fiók elemzése szerint az SPX árfolyamán egy klasszikus füles csésze alakzatot láthattunk, és az alakzat kirajzolódása után pontosan akkora emelkedés történt, mint a csésze magassága.

Bár az árfolyam már kitört az alakzatból, CryptoPulse további emelkedésre számít, és a 2,5-2,6 dolláros tartományt tűzte ki célárnak.

Az említett előrejelzés optimizmussal árasztotta el a spekulánsokat és a technikai elemzésre támaszkodó kereskedőket, ami újabb vásárlási hullámot indíthat.

Az utóbbi csoport számára kiemelt jelentőséggel bírnak az említett és más hasonló alakzatok, és jelenleg a legtöbb technikai mutató és alakzat rendkívül bíztató. Jó esély van rá tehát, hogy az SPX képes lesz túlteljesíteni a kriptovaluták többségét az elkövetkező hónapokban.

Hasonlóan pozitív előrejelzéseket olvashatunk más oldalakon is, amely közül az egyik legbikásabb talán a DigitalCoinPrice előrejelzése.

A kripto árfolyamkövető platform szerint az SPX6900 akár 4,48 dollárig emelkedhet az év végéig.

Ha az előrejelzés beigazolódik, akkor az SPX6900-től további 100%-os emelkedés várható az év hátralévő részében, ami igen vonzó befektetéssé teszi a mém érmék iránt érdeklődő kereskedők számára.

Az SPX árfolyam grafikonja egyébként kísértetiesen hasonlít a mém érme szektor piaci kapitalizációjának grafikonjára. Az egyetlen jelentős különbség az, hogy a mém érme piac a júliusi csúcsát 23-án érte el, majd korrekcióba kezdett, miközben az SPX tovább folytatta az emelkedést.

A mém érme szektor fellendülése új tokenek felkutatására ösztönzi a kereskedőket, amelyeknél még nem késték le az első nagyobb ralit. Ilyen például a TOKEN6900 is, amely hétről hétre nagyobb népszerűségnek örvend a mém érme kereskedők körében.

Érdekel a Token6900 előértékesítése

TOKEN6900 – Időgép a mém érmék gyökereihez

A mém érmék már több, mint 10 éves múltra tekinthetnek vissza, amely alatt a mém piac robbanásszerű növekedésen ment keresztül.

Ma már több ezer komoly piaci kapitalizációval rendelkező mém érme létezik, amelyek elismert befektetési opcióként vannak számon tartva a kripto kereskedők körében.

Sajnos azonban az a tendencia tapasztalható, hogy a mém érmék egyre távolabb kerülnek az eredeti rendeltetésüktől, ami a humor, a mémek és spekuláció.

A TOKEN6900 viszont szeretné visszakalauzolni a követőit a mém kultúra gyökereihez, és megmutatni hogyan is kell kinéznie egy igazi mém érmének.

A mém szektor legtöbb mém érméjével ellentétben a Token6900 egy igazi lázadó, amely megelégelte a fiat valuták elértéktelenedését és a pénzügyi rendszerek kizsákmányoló természetét.

A Token6900 mondhatni minden ellen lázad, ami nem tisztán a mém kultúrán és a könnyű meggazdagodás reményén alapul.

A projekt hangulatát tökéletesen tükrözi a weboldalán olvasható különféle kiáltványok, amelyek a szürrealizmus és a mémek által kiváltott agysorvadás tökéletes ötvözete. Íme egy példa:

„A TOKEN6900 egy új kezdet. Egy káosz gomb. Nem megoldást kínál – csupán egy tükröt annak a gazdasági cirkusznak, amelybe születtél. Az egyetlen nyugdíjterv most a közösség ereje. Az egyetlen nyugdíjad a mém portfóliód. A TOKEN6900 a részvénytőzsde a kirekesztettek számára. Egy spirituális kilépési likviditás a kapitalizmus utolsó napjaira.”

A projekt egyébként sokban hasonlít az SPX6900-hoz, amely szintén a pénzügyi rendszer, pontosabban az S&P500 részvényindex paródiájaként jött létre. A TOKEN6900 azonban még az SPX6900-at is túlszárnyalja, hiszen a lázadása még a névrokonát sem kíméli.

A projekt fehér könyve szerint a TOKEN6900 tokenkínálata pontosan eggyel több, mint az SPX6900 kínálata, ami arra szeretne utalni, hogy a TOKEN6900 legalább eggyel jobb, mint az elődje.

Az előértékesítés sikeréből kiindulva pedig bőven akadnak befektetők, akik egyetértenek ezzel az állítással.

Vásárolj T6900 tokeneket a következő áremelkedés előtt

A Token6900 előértékesítése eddig közel 1,5 millió dollárt gyűjtött össze, és a tokenek jelenleg 0,00675 dolláros áron vásárolhatók.

Azt viszont fontos megjegyezni, hogy a legtöbb előértékesítéshez hasonlóan a TOKEN6900 ára kétnaponta emelkedik, ezért a nyereségpotenciál növelése érdekében megéri minél korábbi szakaszban vásárolni.

A vásárláshoz különböző kriptotárcák használhatók, többek között a Best Wallet is, a fizetési opciók között pedig a ETH, USDT, BNB és hitelkártya közül válogathatsz.

Érdekel a Token6900 előértékesítése

Ezek is érdekelhetnek:


A Kriptoworld.hu nem támogatja és nem vállal felelősséget az ezen az oldalon található tartalom, pontosság, minőség, reklám, termékek vagy egyéb anyagok tekintetében. Az olvasóinknak javasolt saját kutatást végezniük, mielőtt bármely említett céggel kapcsolatba lépnének. Felhívjuk figyelmed, hogy a bemutatott információk nem tekinthetők jogi, adózási, befektetési, pénzügyi vagy egyéb tanácsadásnak, és nem értelmezhetők annak. Az ezen az oldalon található semmilyen tartalom nem minősül a Kriptoworld.hu vagy harmadik fél szolgáltató általi felhívásnak, ajánlásnak, jóváhagyásnak vagy ajánlatnak kriptoeszközök vagy más pénzügyi eszközök vásárlására vagy eladására. A kriptoeszközök magas kockázatú befektetések. Mérlegeld, hogy megérti-e a pénzedet kockáztatni. Az itt szereplő tartalmat semmiképpen sem szabad befektetési tanácsadásként kezelni. A Kriptoworld.hu nem tehető felelőssé közvetlenül vagy közvetetten az ezen az oldalon bemutatott tartalom, termékek vagy szolgáltatások használatából vagy azokkal kapcsolatos megbízhatóságból eredő károkért vagy veszteségekért. A témában javasoljuk saját cikkünket, ami ide kattintva érhető el.

Legfrissebb bejegyzéseink

A RAKBANK kriptokereskedést indít mobilon az Egyesült Arab Emírségekben

A RAKBANK lett az első hagyományos bank az Egyesült Arab Emírségekben, amely kriptokereskedést kínál mobilbanki alkalmazásán keresztül. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az ügyfelek közvetlenül...

Elérheti az Ethereum a 60.000 dollárt? Tom Lee cége szerint igen

Még néhány hónapja is a mélyponton volt az Ethereum árfolyama – most viszont elemzők és szakértők monumentális célárakat fogalmaznak meg. Az Ethereum ára az áprilisi 1500...

Gyengül az amerikai kereslet? A Coinbase prémium negatívba fordult

A kriptopiac fokozott figyelemmel követi a fejleményeket, miután a CryptoQuant friss adatai szerint a Coinbase Premium Gap negatívvá vált a Bitcoin esetében – először két...

A Bitcoin erőre kapott – ez a 4 altcoin robbanhat a következő hullámban

A Bitcoin erőteljes felpattanást mutatott a hétvégén, ami a szélesebb kriptopiacot is felfelé húzta. Ahogy a BTC egyre stabilabbá válik, több altcoin is emelkedő trendbe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.