Iránban ipari tevékenységként engedélyezik a kriptobányászatot

Az ország egyike az gyors adopcióban élenjáróknak, legfőbbképpen az irányíthatatlan infláció miatt.
Az iráni kriptobányászok helyzete megoldódott, regisztrálhatnak az államnál. A kormányzat eldöntötte, hogy ezentúl ipari tevékenységként engedélyezi és legálissá teszi a kriptobányászatot, jelent meg a hírekben.

Mostantól az Ipari, Bányászati és Kereskedelmi Minisztériumnál lehet engedélyt szerezni a tevékenységre.
A bitcoin használata még mindig tilos a belső piacokon, és az ország kikötötte, hogy az esetleges BTC-releváns veszteségeket semmilyen módon nem fogja kompenzálni, azaz nem biztosít jogi védelmet a felhasználóknak.
A mostani, legalizálásról szóló hír egy hónappal azután érkezett, hogy az iráni hatóságok több száz bányászgépet foglaltak le. Az állami áramszolgáltató júniusban egy hatalmas, 7%-os kiugrást észlelt az elektromos áram használatában, az idei éves BTC árfolyamcsúcs alkalmával.
Két bányászfarmot kapcsoltak le ezután, akiktől lefoglalták a bányászgépeket, mivel túlterhelték az elektromos hálózatot. Viszont ez az új intézkedés a bányászat bejelentéséhez, és így a jobb tervezhetőséghez vezethet.

Jelenleg még mindig a Bitcoin hálózat az, amelyik a legnagyobb bányászkapacitást igényli, azzal együtt is, hogy a Bitmain gyártó már elkezdte kiszállítani a legújabb rigeket a vásárlóiknak.
Az infláció, és a relatív alacsony alapkamat az iráni valuta, a rial esetében, valamint az olcsó elektromosság miatt Iránban versenyképes a kriptobányászat.
Hasonló helyzetben vannak, mint Venezuela, ahol szintén gazdasági nehézségekkel küzdenek, viszont az áram olcsó, így a bányászat továbbra is folyik.
Jelenleg, a 9500 dollár körüli árfolyamnál a bányászati aktivitás éppen új csúcsokat készül dönteni, és a 72-73 Eh/s körüli szintet közelíti. A legnagyobb aktivitás még mindig a kínai farmokon tapasztalható, viszont a kisebb játékosok pool-okhoz csatlakozva is elfogadható díjazásban részesülhetnek.
Az elmúlt évtized során a helyi pénz, a rial esett az USA dollárral szemben, több, mint az értékének 75%-át elvesztve.

Olvastad már? Mi a különbség a coinok, tokenek, és a virtuális pénzek között?

Ez véletlenül pont egybeesett a BTC növekedésével, és hirtelen árfolyamugrásaival. Iránban jelenleg 6 Bitcoin csomópont működik, amely közepes szintű érdeklődést jelent egy ekkora ország esetében. Viszont az egyéni használók és bányászok lokalizációját, és erejét még megbecsülni is nehéz.
Forrás: cryptovest.com
Kiemelt kép: Credit: FlyerDiaries.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép estéd! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Régi BTCPay Server-tárcákat ürítettek ki

Komoly biztonsági incidens rázta meg a BTCPay Server ökoszisztémáját: támadók régebbi verziókat futtató kereskedői szerverekről ürítettek ki bitcoin- és litecoin-tárcákat. A projekt az érintett üzemeltetőket...

Megmozdult a bitcoin árfolyama a Binance-incidens után

A kriptopiac hétfő reggel még viszonylag nyugodtan reagált a Binance történetének legsúlyosabb biztonsági incidensére. A bitcoin ugyan visszakapaszkodott a pénteki mélypontról, de a hét további...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.