Inkább technikai, sem mint fundamentális rali zajlana most az XRP piacán

-

Az XRP az elmúlt 37 hónap során először haladta meg az 1 dollárt, miután a jelentős altcoinok követőre fogták az ethereumot.
Az XRP árfolyama április 6-án meghaladta az egy dollárt – először 2018 márciusa óta, amellyel piaci kapitalizációja elérte a 47 milliárd dollárt.
Mindezeken túl a negyedik legnagyobb kriptopénz a stagnáló BTC-vel szemben is kitört, ezzel pedig jelentős technikai lendületre tett szert.

Inkább technikai, mintsem fundamentális rali

Amikor az XRP 75 dollárcent körül mozgolódott, a kriptokereskedők megjegyezték, hogy a kriptopénz piaci struktúrája bullishnak mondható.
Cantering Clark kriptoderivatíva-kereskedő elmondta, miszerint az XRP minden technikai összetevője készen áll egy ralira. Azóta a 75 dollárcentről 1 dollár fölé tornázta magát az árfolyam.
Egy másik ismert kereskedő, „Kaleo” is megjegyezte, hogy az XRP kitörése a bitcoinnal szemben különösen optimista.
Miután 1 dollár fölé emelkedett, Kaleo kifejtette, hogy az XRP a küszöbén áll annak, hogy kitörjön a BTC-vel szemben már 3 éve tartó csökkenő trendjéből.
Mint mondta:

„Az XRP / BTC a küszöbén áll annak, hogy kitörjön a több mint 3 éve tartó csökkenő trendből. A zéró kitettség most felelőtlennek tűnik. Amikor ezt a shitcoint pumpolni kezdik, vertikális mozgásokat végez […]. Még mindig nagyon korán van.”

A közösségi volumen is növekvőben

A technikai lendületen túl egy másik katalizátor is hozzájárulhat az XRP árnövekedéséhez, ez pedig a közösségi médiában tapasztalható említéseknek a száma.
A Santiment adatelemző platform egy elemzője szerint az XRP közösségi volumene gyorsan növekedett a többi kriptopénzekkel karöltve.
Az elemző kijelentette:

„A legtöbb altcoin fenntartotta növekvő árfolyamát a hét elején, nem voltak az STX-nél nagyobb kitörések a top 100 eszköz között, amelynek közösségi volumene 5 hónapos magaslatokban jár. Egyéb kitöréseket könyvelhetett még el az XRP, az XTZ az FTM és a BTG.

Ha az XRP technikai struktúrája továbbra is érintetlen marad, illetve a közösségi volumen is következetesen magas lesz, akkor az XRP lendülete potenciálisan a következő jelentős ellenállási szintre is röpítheti az árfolyamot.

Technikailag vizsgálva a következő ellenállási szint nagyjából 1,20 dollár környékén található, egy makro eladási fallal 2 dollár környékén, amely még 2017 decemberéből maradt a piacra.

Olvastad már? Bitcoin: az Ark Invest félmillió dollárt jósol, a JPMorgan valamivel konzervatívabb

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

A bedőlt QuadrigaCX tőzsdéhez köthető javakat foglaltak le a kanadai hatóságok

Kanada Brit-Kolumbia tartományának a hatóságai végzést bocsátottak ki, amelyben a QuadrigaCX tőzsde alapítóihoz köthető javak lefoglalásáról döntöttek. A tőzsde két alapítója, Michael Patryn és Gerald...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!