Hong Kongban gondokkal szembesült a Floki csapata

-

A városállam tőzsdefelügyeleti hatósága, az SCF korábban figyelmeztetést adott ki a Floki ellen, mivel irreálisan magas staking jutalmat ajánlanak a felhasználóiknak.

A fejlesztők hivatalosan is megerősítették, hogy minden törvényi elvárásnak meg akarnak felelni, és egyben részletesen megosztották azt is, hogy milyen módon képesek ezekre a magasnak tűnő hozamokra.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A saját blogján jelentette meg a Floki csapata a közleményt, amelyben alaposan körüljárták az SCF által kiadott figyelmeztetés minden részletét, mivel a hatóság azzal vádolta őket, hogy a Tokenfi közreműködésével indított staking programjuk gyanúsan magas hozamokat ígér.

A Floki egyrészt letisztázta ezeket a kérdéseket, valamint kifejezte a megbánását is, hogy ezek szerint eddig nem tudott minden téren megfelelni a jogi szabályoknak.

A csapat részletesen elmondta, hogy milyen lépéseket terveznek, hogy ezt a helyzetet megoldják, és hong Kongban minden fennakadás nélkül működtethessék a szolgáltatásaikat.

Ezek között olyan pontokat találunk, mint a helyi lakosok felfüggesztése a staking program alól, amíg nem felelnek meg a városállam törvényeinek, valamint egy figyelmezetés elhelyezése a weblapjukon.

Elmondták azt is, hogy a régióban tervezett marketing kampányukat már tavaly decemberben leállították, és amíg nem rendeződik a helyzet, addig nem is indítják újra.

Az SCF egyik legfőbb aggályának az számított, hogy a Floki staking programja éves szinten 30-100% közötti hozamot ígér, ez pedig gyanúsan magasnak számít.

A csapat viszont úgy fogalmazott, hogy a staking jutalom a Tokenfi rendszerén keresztül érkezik, mégpedig a nem túl fantáziadúsan TOKEN névre keresztelt token formájában.

A magas hozamnak pedig az az oka, hogy a cég nem tervezi külső tőke bevonását a nagybefektetőktől, hanem ehelyett a tokenek jelentős részét a közösség rendelkezésére bocsátja, jutalomként a közremködésükért.

A hatalmas volatilitást tekintve pedig rávilágítottak, hogy a TOKEN esetében ugyanúgy érvényesek a piaci törvényszerűségek, mint bármely más kriptoeszköz esetében.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A csapat ráadásul decentralizáltra építette ki a staking szolgáltatást, amely azt jelenti, hogy amennyiben a jövőben a fejlesztők teljes mértékben kivonulnak az ökoszisztémából, a felhasználók akkor is teljes kontroll birtokában lesznek.

A csapat úgy fogalmazott, hogy viszont ha a hatóság valódi indoka ténylegesen csak a magasnak tartott hozam, akkor nem értenek egyet az SCF álláspontjával.

„A Floki csapata elkötelezett a törvények betartása mellett, és ahol csak a helyzet megkívánja, szorosan együttműködik a hatóságokkal, hogy minden felmerülő problémát kezelni lehessen. Viszont ha az SCF úgy véli, hogy a piaci folyamatokból eredő nagy volatilitás a staking program által ajánlott hozam esetében irreális, úgy a figyelmeztetést nem tartjuk helyénvalónak, pontosan azok miatt a tényezők miatt, amelyeket már megfogalmaztunk.”

Olvastad már? A Honk nőttön nő, de a Sponge is szépen lépdel előre

Forrás

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Mik azok az oszcillátorok a technikai elemzésekben?

A bitcoin kereskedésben a technikai elemzés fontos szerepet játszik, és az oszcillátorok kulcsfontosságú eszközök ebben a folyamatban.  Az évtizedek során kifejlesztett oszcillátorok segítenek az ármozgások és...

A legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező kriptovaluták 2024-ben

Vendégbejegyzés Bármikor kezdődhet egy új bikafutás. A kriptopiac jelenleg nyugodt, sok altcoin még mindig a mélyponton van, és potenciálisan robbanásszerű növekedésre van kilátásban. A befektetők lelkesen figyelik...

A Bitcoin 100.000 dollárig: A mélypont és a robbanásszerű mozgások elemzése

A Bitcoin gyorsan 10%-ot esett, ami széleskörű félelmet okozott. A befektetők közül sokan súlyosan érintettek, számos befektető jelentős veszteségekkel és likvidálással néz szembe. Anthony Pompliano...

Masszív bálnák halmozzák fel a Ripple (XRP) és Ethereum tokeneket a piaci volatilitás közepette: Mi a következő lépés?

Vendégbejegyzés A nagybefektetők a kedvezőtlen piaci körülmények ellenére felvásárolják a Ripple (XRP) és egy új Ethereum tokent. Vajon mit jelent a bálnák érdeklődése az XRP jövőbeli árfolyamára...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!