Henry Ford 100 éve megjósolta, hogy egy energia alapú pénz válthatja le az aranyat

A bitcoin energia segítségével működik, a két rendszer közötti hasonlóság számottevő. A legendás amerikai vállalkozó 1921-ben írt egy energia-alapú új pénzrendszerről, amely a világgazdaságot működtethetné.
A 2008-as white paperben a P2P elektronikus pénzrendszer, a Bitcoin pedig hasonló hátteret kapott Satoshi Nakamototól.

Forrás: Library of Congress

A New York Tribune hasábjain megjelent cikkében Ford úgy írt, hogy az arany lecserélése egy energiapénzre végre megszüntetné a globális pénzügyi elit kontrollját, és véget vethetne a háborúknak.
Ehhez erőművet is épített volna, a pénzhez szükséges energia biztosítására.

„Egy energiapénzzel meg tudnánk határozni, hogy adott időn keresztül adott mennyiségű energiát kell elhasználnunk, hogy 1 dollárnyi pénzhez jussunk. Ehhez egyszerűen csak máshogyan kell felépíteni a rendszert, mint ahogyan a mostani bankrendszer teszi, és amelyről azt mondják, hogy nincs más lehetőség. Ha a kormányzatot érdekli ez a dolog, a további részletekről is lehet beszélni.”

Ford nem érte meg, hogy a látomása valóra váljon, de nagyjából száz évvel később a Bitcoin létrehozta ezt a rendszert. 2009 óta 18,8 millió bitcoint bányásztak ki, energia segítségével.
Ez a proof of work konszenzus sokszor kerül a környezetvédelmi aggodalmak fókuszába, de ezek többnyire már ott hiteltelenné válnak, hogy nem veszik figyelembe a bányászat zöldenergia-hasznosítását.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A háborúk vége

Az arany összefügg a háborúval. Ennek az az oka, hogy az aranyat kontrollálni lehet. Szüntesd meg a kontrollt, és véget vethetsz a háborúknak.”

A Bitcoin egyik nagy előnye, hogy a stabilitása és a manipulálhatatlansága miatt véget vet a háborúknak, hiszen nem lehet majd azokat finanszírozni.
Az aranystandard rendkívül megnehezítette a kormányok számára, hogy inflációval ingyen pénzhez jussanak, a nemzetközi bankrendszer Ford elmondása alapján az aranypiacot is kézben tartotta.
Ezzel pedig felhalmozni és kontrollálni is tudták a nemesfémet, létrehozva a pénzpiacokat, amelyek kifejezetten felfutottak a háborús időkben.
1971-ben aztán az aranystandard végleg megszűnt, mikor Nixon bejelentette, hogy megszünteti a dollár mögötti aranyfedezetet. 1973-ig még valamennyire működött a rendszer, de 1976-ra teljesen leállt.

Valójában a hagyományos aranystandardot az angol parlament már 1931-ben felfüggesztette, és rá két évre az amerikaiak is követték a példájukat, egyfajta maradvány-rendszer még évtizedekig működött.
A Redditen az említett újságcikk sok szavazatot kapott. Satoshi sosem említette Henry Ford nevét, de számosan gondolják úgy, hogy a Bitcoin létrehozásakor inspirációt kaphatott a mágnástól is.
Olyan gondolat is felmerült viccként, hogy Satoshi akár Ford reinkarnációja is lehet, hiszen ez utóbbiról úgy tudjuk, hitt a lélekvándorlásban.

Olvastad már? Miért éppen a Bitcoin? – Új, ingyen letölthető ekönyv

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Rejtélyes bitcoinbányász eseményekről derült ki, mi állt a háttérben

A közösségi média ezen a héten felkapta a hírt, hogy a 932129-es és 932167-es bitcoin blokkok bányászai nem használtak azonnal látható poolt. Ez találgatásokat indított...

A Coinbase visszalépése a CLARITY Act támogatásától megingatta az amerikai kriptoszabályozást

Az amerikai kriptoszabályozás egyik legfontosabb tervezete, a CLARITY Act komoly akadályba ütközött, mivel a Coinbase hivatalosan is visszavonta a támogatását. Ez nemcsak politikai kellemetlenség, hanem...

XRP és Solana: csendes konszolidáció, erősödő strukturális alapok

Az XRP és a Solana jelenleg kevesebb figyelmet kap a Bitcoin és az Ethereum körüli hírekhez képest, mivel mindkét eszköz inkább konszolidációs és strukturális feldolgozási...

A TRON (TRX) erőt mutat: a piac nem engedi el az árfolyamot

Prémium TRON (TRX) A TRON (TRX) árfolyama továbbra is stabilan tartja magát az eheti emelkedés után, ami egyre inkább azt jelzi, hogy nem egy gyors kifulladásról, hanem...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.