Három nagy cég összeállt egy közös DeFi projekthez

A Cosmos, a Polkadot és a Terra a napokban jelentették be az Anchor névre hallgató közös kezdeményezésüket az Unitize konferencián.
A projekt stablecoinok letétbe helyezésére fog megbízható, tervezhető mértékű kamatot fizetni.

Az Anchor a tervek szerint még az idei harmadik negyedévben integrálva lesz mindhármuk blokkláncába, a jövőben pedig további PoS konszenzusos projektek felé kívánnak terjeszkedni.
A Terra alapítója és ügyvezetője, Do Kwon így kommentálta ezt a közönség előtt:

„Az olyan DeFi vállalkozások, mint a Maker vagy a Compound forradalmiak, és létre tudják hozni a decentralizált, kriptó alapon működő pénzpiacokat. A kamatszázalékaik viszont túl volatilisek, egy háztartás megtakarításait nem lehet így menedzselni. Ahhoz, hogy a DeFi tömegesen elterjedhessen, olyan decentralizált megtakarítási számlákat kell ajánlani, ahol a kamat tervezhető, a számok megbízhatók és stabilak.”

Az Anchor okosszerződései úgy működnek, hogy a letétként megkapott stablecoinok egy részét a kompatibilis PoS projektekben kötik le, azokban vásárolnak részesedést.

A felhasználók pedig ezeknek a staking reward-jából kapják a passzív jövedelmet.
Az induló platform felügyeletét a frissen megalakított Interchain Asset Association fogja végezni. Ezt Zaki Manian a Cosmos, Do Kwon a Terraform Labs, és Jack Platts, a Web3 Alapítvány részéről hozta létre, pontosan erre a célra.
Egyre több hasonló együttműködésről számol be a szaksajtó, nemrégiben például a Gitcoin és a Polkadot álltak össze, hogy a blokkláncok közötti platformok fejlesztőit segítsék hozzá nagyobb közösségi támogatáshoz és javadalmazáshoz.
A Cosmos hálózatán pedig nemrégiben indult el a Kava protokoll, egy másik DeFi kezdeményezés, amely a Binance Coin rendszerét is támogatja.

Olvastad már? „Jöhet a tűzijáték” – az FX piacok megdobhatják a bitcoin értékét

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.