Felpörgött az arany eladása, hosszabb bitcoin korrekció következik?

Ahogy a bitcoin megközelítette a 8000 dolláros szintet, megjelentek az első visszahúzódásra utaló jelek is.
Dollár páron a korán kelő ázsiai tréderek aktivitása arra utal, hogy kisebb csökkenés várható, egészen a 7300-7500 közötti régióban található támaszig.

Válts stabilcoinokat a CoinCashnél! Kattints a részletekért!

A volumen is alábbhagyott, ahogy az USA részvénypiaca hét hetes csúcsra ért, miután Florida állam bejelentette a gazdaság újraindítását.


Ez a momentum ráadásul megtöri az eddig tapasztalt korrelációt a BTC és az USA hagyományos piaca között.
Március óta a két piac nagyon együtt mozgott, a bitcoin is kockázatos eszközként szerepelt a vírusvezérelt gazdasági megtorpanás miatt. Most pont a részvények irányából nehezedik nyomás a kriptopénzre.

Lejtőn az arany és a bitcoin is

Ahogy megtört az értékpapírokkal való korreláció, a bitcoin most átért egy másik pályára, most a nagy rivális aranyat követi. A napi mozgás jelenleg kifejezetten hasonló a két szereplő esetében.
Az arany jelenleg egy harmadik napja tartó csökkenést él át, közvetlenül előtte viszont hét éves csúcsot döntött az árfolyam. Ahogy megérkeztek a hírek a vírus miatti lezárások enyhítéséről, azonnal reagált az árfolyam rá.

Forrás: TradingView.com

A globális faktorok pedig ugyanarra a pályára tették most a bitcoint, mint az aranyat. Ahogy a gazdaság újraindul, a befektetők újra-allokálják a javaikat, vélhetően az árucikkek piacára. Ez ugyan nem fogja megtörni a hosszú távú bikás trendet, de rövid távon mindenképpen lelassíthatja az emelkedést.

„Idén a bitcoin egyre nagyobb nevet szerzett magának, stabil és érett értéktároló eszközként tekintenek rá, és lassan az arannyal egy lapon emlegetik. A Bloomberg vezető árupiaci elemzője, Mike McGlone így összegzi a vezető kriptopénz helyzetét. Jelenleg a bitcoin volatilitása kisebb, mint a jelentősebb árucikkeké, és az SP500-zal összehasonlítva rekordalacsony szinten van.”

Forrás: Bloomberg

Avtar Sandu, a Phillip Futures brókere az arany kapcsán is hasonlóan fogalmazott. Bár a koronavírus kifejezetten lecsökkentette a nemesfém iránti igényt, a pénzpiacok volatilitása miatt mégis ebbe menekülhetnek a befektetők.

„A nemesfémek, és kifejezetten az arany, még mindig biztonságosnak számítanak.”

Medvés korrekció

Jelenleg úgy tűnik, hogy a bitcoin befektetői realizálják a rövid távú profitjukat, és eladásba kezdtek. A 3800 dolláros alj óta jelenleg 100% körüli haszon vár a tulajdonosokra, ráadásul a közelgő felezéstől sokan szintén az emelkedést várják.
Ezzel együtt viszont az USA értékpapírjain elszenvedett veszteség ahhoz vezethet, hogy a befektetők likvidálják a pozícióikat mind az arany, mind a bitcoin esetében.
Ez pedig amellett, hogy növeli a korrelációt a kettő között, azt is jelenti, hogy mindkettő egyszerre állhat csökkenő pályára.

Olvastad már? Kereskedés Konyhanyelven 6. rész – az Order Book

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás : A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance 600 fiókot tiltott le – új korszak kezdődik a tőzsdén

A Binance bejelentette, hogy múlt héten több mint 600 fiókot tiltott le. Az ok az engedély nélküli, harmadik féltől származó eszközök használata volt. A tőzsde...

Csökkent a bitcoin beáramlása a Binance-re: mire számíthatunk a héten?

Az aktív címek száma, amelyek bitcoint küldtek a Binance-re, múlt héten hirtelen megugrott. A BTC pénteken, október 10-én egy nap alatt 121,5 ezerről 102 ezer dollárra esett. A...

A Bitget védelmi alapja 735 millió dolláron, 145%-kal az induló keret fölött

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (UEX), a Bitget, közzétette 2025. szeptemberi Védelmi Alap Értékelési Jelentését, amelyben az alap havi átlagos értékét 735.503.167 dollárra becsülték. Ez...

Ismét rejtélyes üzeneteket tett közzé Michael Saylor

Michael Saylor ismét utalt rá, hogy cége, a Strategy, múlt héten újabb bitcoint vásárolhatott. Eközben a vállalati bitcointartalékok egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a nettó...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.