Elstartolt a világ első Ethereum ETF-je Kanadában

A 3iQ, digitális eszközmenedzsmenttel foglalkozó alap elindította a saját ether alapú ETF termékét a Torontói Értékpapír-tőzsdén.
A nagy tőzsdén való megjelenés előtt egy IPO keretein belül sikeresen kalapoztak össze 76,5 millió dollárnyi pénzt, részvényenként 10,8 USD kiajánlási árfolyammal.


Nem volt viszont zökkenőmentes az indulás, a tőzsde nyitásakor a részvények még nem voltak elérhetők, ugyanis az IPO adminisztratív rendszere nem lett lezárva.
Így a tulajdonképpeni kereskedés két órával később kezdődött, és közel 350 ezer részvény cserélt gazdát, miközben a napon belüli csúcs 11,48-ig emelkedett.

Ez 2,5%-os növekedés, de ha figyelembe vesszük, hogy ez idő alatt az ETH 0,5%-ot esett, akkor ez egy érzékelhető prémiumot jelent a papírok árában.
A 3iQ Kanada legnagyobb digitális eszközökkel is foglalkozó alapjának számít, ez az új termékük lehetővé teszi, hogy a tőzsdei befektetők Ethereumba fektessenek, anélkül, hogy nekik maguknak közvetlen kapcsolatba kellene kerülniük a kriptopénzekkel.
Az első kereskedési napon minden egyes részvény nagyjából 0,0187 ETH-nak felelt meg, a napi 565 dolláros ether-árfolyam mellett.
A részvények fedezeteként szolgáló ethert a Gemini tőzsde letétkezelési szolgáltatásával tárolják.


Az ETH-alap nem az első kriptopénzes értékpapír a 3iQ jóvoltából, a BTC alapjukat már októberben felvette a kínálatába a tőzsde.
A világranglistán a 3iQ a harmadik legnagyobb digitális eszközökkel foglalkozó alapjának számít, egy nemrégiben publikált elemzés alapján.

A cég külön kiemelte a sajtóközleményében, hogy mennyire fontos, hogy a kriptofedezetű értékpapírok a nagy tőzsdéken is megjelenjenek.

„A digitális eszközökhöz való hozzáférés ma nehézkes, drága, és kényelmetlen lehet. A 3iQ termékével a befektetők a hagyományos, már jól ismert módon tudnak tőkét allokálni ezekbe az eszközökbe.”

- Advertisement -

A világ első Ethereum-alapja 2017-ben indult, a Grayscale berkein belül, és az OTP Pink piacon lett listázva.
Az alap az idei évben már jelentős emelkedést tapasztalt, a Grayscale saját bevallása szerint érezhetően megnőtt azon befektetők száma, akik csak és kizárólag az Ethereumot keresik.

Olvastad már? A Polkadotról érkezik a Cardano első defiprojektje

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: GotCredit

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

A Binance-hacker hat tárcába küldte az ellopott XRP-t

A Binance elleni, rekordméretű támadás újabb szakaszba lépett: a hacker hat frissen létrehozott tárcába szórta szét a 233,46 millió ellopott XRP-t. A mintegy 294 millió dollárt...

Leáll a Crypto.com lakossági appja Hongkongban

A Crypto.com 2027. február 1-jén megszünteti lakossági alkalmazásának hongkongi szolgáltatásait. A vállalat ugyanakkor nem vonul ki teljesen a város digitáliseszköz-piacáról. A döntést a társaság november 2-án...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.