Elon Musk vagyona 20 milliárd dollárral nőtt Trump győzelme után

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk vagyona jelentős ugrást mutatott Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelme után, amikor nettó vagyona több, mint 20 milliárd dollárral nőtt.

Nagy nyereség Musk számára

A Tesla vezérigazgatójának vagyonát egyetlen nap alatt több, mint 7,5%-os emelkedés érte, így összesen 285,6 milliárd dollárra nőtt.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ennek az értéknek az ugrásszerű növekedését elsősorban a Tesla részvényeinek csaknem 15%-os emelkedése okozta, amely a november 6-i zárás után elérte a 286 dolláros árfolyamot, ami 2022 szeptember óta a legmagasabb értéke.

Musk hamar ünnepelni kezdte Trump győzelmét, még azelőtt, hogy az eredményeket hivatalosan is bejelentették volna.

Közösségi oldalán, az X-en kijelentette, hogy Trump „egyértelmű mandátumot kapott a változtatásra”.

Másnap, november 7-én azt is hozzátette, hogy „Amerika népe világosan kimondta a véleményét”, különösen azután, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium ejtette Trump elleni csalásos vádakat.

Forrás: X

Milliárdosok, akik jól jártak

Musk nagy tétet tett erre a választásra, hiszen a New York Times szerint legalább 119 millió dollárt adományozott egy Trumpot támogató politikai szervezetnek.

Támogatása egyértelműen megnyilvánult akkor is, amikor Trump mellett kampányolt Pennsylvaniában.

Forrás: X

Musk amúgy nincs egyedül, más is van, aki Trump győzelméből profitált.

Jeff Bezos, a világ második leggazdagabb embere szintén növelte vagyonát, 7 milliárd dollárral, amivel nettó vagyona 223,5 milliárd dollárra nőtt.

Amazon-részvényei 3,8%-kal emelkedtek, és elérték a 207 dolláros csúcsot a november 6-i kereskedés végén.

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong vagyona is jelentősen gyarapodott, közel 2,6 milliárd dollárral, miután a cég részvényei 31%-os emelkedést mutattak, így teljes nettó vagyona körülbelül 11 milliárd dollárra nőtt.

Michael Saylor, a MicroStrategy alapítója is jelentős nyereséget könyvelhetett el, vagyona közel 600 millió dollárral nőtt, elérve a 6,6 milliárd dollárt, miután a cég részvényei 13%-kal emelkedtek, így azok elérték az éves csúcsot, a 258 dollárt.

A Dogecoin szárnyalása

A nyereségekhez hozzájárult Musk kedvenc mémérméje, a Dogecoin is, amely a választások után 40%-os növekedést mutatott, és elérte a 0,21 dolláros árfolyamot, ami április óta a legmagasabb értéknek számít.

Természetesen nem minden Trump-témájú kriptovaluta mutatott ilyen jó eredményeket, több, Trump-ihlette mémérme értéke több mint 50%-kal esett vissza 24 órán belül.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Semler Scientific a MicroStrategy nyomdokain halad, újabb adag bitcoint vásárolt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoinok olyan szintre léphetnek, amit ma még nehéz elképzelni

A stablecoinok sokáig egyszerű digitális dollárként voltak jelen a piacon, egyfajta kényelmes eszközként a kereskedéshez és az érték mozgatásához. Most viszont egy sokkal mélyebb változás...

A tokenizáció már nem csak egy trend

A tokenizáció sokáig inkább arról szólt, hogy eszközöket „felteszünk a blokkláncra”. Most viszont egy sokkal mélyebb változás kezd kirajzolódni. Nem az a kérdés, mit lehet...

A Bitcoin bányászat nyomás alatt – csökkenő tartalékok és átrendeződés

A Bitcoin hálózata ismét nyomás alá került, de a mostani helyzet jól mutatja, hogy nem minden zavar érinti egyformán a rendszert, mert miközben egyes régiókban...

Bitcoin fizetés az olajszállításnál – Irán új javaslata

A Közel-Keleten kialakult helyzet újabb meglepő fordulatot vett, miután az Egyesült Államok és Iran közötti tűzszüneti megállapodás után felmerült, hogy egyes hajók Bitcoinban fizetnének az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.