Elon Musk szerint a mesterséges intelligencia elpusztíthatja a civilizációt

A technológiai szektor legnagyobb cégei szerte a világon azon dolgoznak, hogy megvalósítsák a valódi mesterséges intelligencia létrehozását, amely segítséget nyújthat az emberiségnek.

Vannak viszont olyanok is, akik arra figyelmeztetnek, a jó szándék akár katasztrófához is vezethet.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Tesla vezetője is ez utóbbi tábort erősíti, és nemrégiben ismét elmondta a hallgatóságnak, hogy a mesterséges intelligencia potenciálisan a civilizáció pusztulását is okozhatja.

Március 15-én látott napvilágot a hír, hogy Musk egy teljesen új céget indít, amely az MI-kutatásokkal foglalkozna, és ehhez már össze is állt a kezdőcsapat a kutatókból és mérnökökből.

Ennek ellenére Musk mindig kifejti az álláspontját, hogy a technológia pusztító következményekkel is járhat, csakúgy, mint számos más technikai vívmány az emberiség történelméből.

Főleg igaz ez, ha az dolog rossz kezekbe kerülhet, vagy eleve kétes szándékokkal kerül kifejlesztésre.

Musk elismeri, hogy az MI nagyon is veszélyes lehet. Egy, a Fox-nak nemrégiben adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia veszélyesebb következményekkel járhat, mintha egy hadihajót rosszul terveznek meg, vagy egy gyárban elrontanak valamit az összerakás során.

Ez akkor is van, ha amúgy az esélyek viszonylag kicsik.

„Teljesen mindegy, hogy mennyire kicsi az esély arra, hogy valami balul sül el, és mennyire nagy következményekkel is járna. Ez a technológia potenciálisan elpusztíthatja a civilizációnkat, és aki azt hiszi, hogy ez nem törtéhet meg, az egyszerűen egy idióta.”

Máshogyan vélekedik erről Bill Gates, aki sokkal optimistább az MI által biztosított lehetőségekkel kapcsolatban, és a pozitív hatásokkal, amelyeket az emberiség számára hozhat a technológia.

Bill Gates véleményét annak a fényében érdemes figyelembe venni, hogy ő fejlesztette ki a Windows operációs rendszert, amely aztán a számítógépes összeomlást jelentő „kék halál” szinonimája lett a világon.

Áprilisban az Amazon is bejelentette, hogy beszáll az MI-szektorba, és az Amazon Bedrock szolgáltatása keretein belül lehetővé teszi a felhasználóinak, hogy mesterséges intelligenciával működő appokat építsenek fel, és fejlesszenek tovább.

A bejelentésről szóló blogbejegyzésben az Amazon úgy fogalmazott, hogy a Bedrock használatával a fejlesztők a saját birtokukban lévő adatok segítségével hozzák létre az appok alapját képező modelleket, amelyeket aztán könnyen integrálni tudnak az elkészült applikációkba.

zeta

Olvastad már? A Bitcoin megrekedt az új oldalazó struktúrában

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptokereskedők az IntelMarkets (INTL) felé fordulnak – a legjobb AI-alapú kereskedési platform, de miért?

Vendégbejegyzés A kriptovalutapiac vad ármozgásai jelentős lehetőségeket és ugyanakkor komoly kockázatokat is hordoznak a kereskedők számára. A legtöbb kriptokereskedő veszteségeket szenved el, míg csak kis részük...

Kyle Samani merész tippje – Felülmúlhatja a Solana az Ethereumot?

A Solana (SOL) és az Ethereum (ETH) közötti vita továbbra is meghatározza a kriptovilág diskurzusát, és még mindig nincs egyértelmű győztes. Még 2025-ben is ez a...

Bajban a Robinhood az új fogadási funkció miatt?

Massachusetts államban vihar közeleg, és a Robinhood éppen a középpontjában találta magát. Az állam vezető pénzügyi felügyeleti tisztviselője, Bill Galvin vizsgálatot indított a cég új,...

Az XRP felülteljesítette a Bitcoint és az Ethereumot 2025-ben – Vajon visszakapaszkodik a 3. helyre, miközben egy csendes kihívó közelít a top 20-hoz?

A kriptopiac 2025-ben bővelkedik meglepetésekben. Miközben sok vezető érme oldalazik vagy csökken, az XRP erőteljes növekedést mutatott. Túlszárnyalta az Ethereumot éves teljesítményben, és a Bitcoint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.