Elon Musk pénzügyi platformmá változtatná a Twittert

A Tesla és a SpaceX ügyvezetője Elon Musk megosztotta a terveit, hogy hogyan alakítaná át a Twittert, mostani nevén már X-et egy teljes körű pénzügyi, fizetési szolgáltatásokat nyújtó platformmá.

A The Verge hasábjain megjelent interjúban Musk úgy fogalmazott, hogy a jövő év végére már élesben akarják használni ezeket a funkciókat, és, hogy a várakozásai szerint a felhasználóknak nagy meglepetésekben lesz részük, olyan nagy fejlesztéseket terveznek.

„Mikor azt mondom, hogy fizetési szolgáltatás, valójában arra gondolok, hogy teljes körű pénzügyi csomag, minden elképzelhető funkció, amely a pénzzel van kapcsolatban. Pénz, befektetések, értékpapírok, nem csak annyi, hogy tudsz majd küldeni 20 dollárt egy barátodnak. Arról beszélek, hogy a felhasználóknak gyakorlatilag nem lesz szüksége bankszámlára.”

A közösségi oldalként indult X már jó ideje nekikezdett a folyamatnak, hogy az USA minden államában megszerezze a különböző engedélyeket, hogy pénzügyi szolgáltatásokat nyújthasson, Musk pedig elmondta, a következő pár hónap során remélhetőleg további szükséges engedélyeket fognak megszerezni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Musk azt is megosztotta a hallgatósággal, hogy eredetileg még 2000 nyarán David Sacks befektetővel együtt írták meg először az ütemtervet, amelyet most az X-hez használnak, és amely akkor a PayPal terveként indult el.

A PayPalt Musk alapította, Sacks pedig az első vezetőségi tagok között dolgozott, az Ebay viszont megvásárolta a PayPalt 2002 októberében.

Musk elmondta, hogy a felvásárlás után az Ebay nem folytatta az ütemterv megvalósítását, ráadásul számos funkció esetében visszafelé indultak el, és szűkítették a felhasználók lehetőségeit.

„Több kulcsfontosságú funkciót egyszerűen kikapcsoltak, és a lista többi részét sem vezették be. 23 évvel ezelőtt adtuk el a PayPalt, mára pedig a platform kevésbé használható, mint akkor.”

Musk úgy véli, az X pénzügyi szolgáltatásainak a bevezetése szinte biztos, hogy 2024 vége előtt megtörténik, és egy teljesen kiforrott, minden igényt kielégítő pénzügyi szolgáltatás-csomagot akarnak a felhasználóiknak biztosítani.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Ebbe a tervek alapján bankkártya, utalványok, és különböző hitel-szolgáltatások is beletartoznak majd, ez pedig rávilágít arra a megjegyzésére, amelyet Musk már korábban is elmondott, hogy az X-et egyfajta mindenes applikációvá akarják alakítani, amelyben a felhasználók bármit elintézhetnek.


Olvastad már? 3 kripto kaszinó, ami megváltoztatja a jövőt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A KuCoin publikálta a Trust Project első éves jelentését

A kriptovaluták világának mindig is volt egy nagy problémája: túlságosan "kriptósan" nézett ki. Bonyolult jelszavak, ijesztő figyelmeztetések a tárcákban, hálózatok, amikben percekig lóg a levegőben...

A Soluna nagyot kaszált az AI-átálláson, a HIVE részvényei pedig rallizni kezdtek egy új adatközpont hírére

Sok bányászcég gondolta azt az elmúlt időszakban, hogy ha a kriptopiac beomlik, vagy a bányászat egyszerűen nem hoz elég pénzt, akkor sincs semmi gond. Csak...

Anglia pénzrendszere készen áll a tokenizáció bevezetésére

Sokáig úgy beszéltünk a tokenizációról a kriptóban, mint a fúziós energiáról: mindenki tudta, hogy zseniális ötlet, arról szóltak a konferenciák, hogy meg fogja változtatni a...

A Kalshi heti volumene átlépte a 4 milliárd dollárt

Emlékszel még arra az időre, amikor a prediction marketek leginkább csak fura internetes fogadóirodáknak tűntek? Ahol az emberek pár dollárért arra tippeltek, hogy mikor robban...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.