Elon Musk látja a Dogecoin jövőjét

Elon Musk Tesla-vezérigazgató ismét egy szellemes tweettel lepte meg a kriptoközösséget, melyben a Dogecoin árának növekedéséről nyilatkozott.
Elon Musk, aki a Tesla és a SpaceX vezérigazatója, egy szarkasztikus tweetet, konkrétan egy mémet osztott meg a Dogecoin kriptovalutáról.

Nem ez az első eset, hogy Musk humoros megjegyzésekkel fejti ki véleményét a kripto- és a bitcoinközösséggel kapcsolatban.
Tweetjében azt írta, „ez elkerülhetetlen”, utalva a beillesztett képre. Ez a kép a Dogecoint ábrázolja, ahogy letarolja a globális pénzügyi rendszert.


Musk továbbá egy szarkasztikus tweetre is válaszolt, amelyben valaki elveszett bitcoint követelt. Így válaszolt:

„Elnézést kérek, de én már csak Doge-ot adok el!”

Miután Musk tweetje gyorsan elterjedt, a Dogecoin ára 0,003052 dollárról 0,003433 dollárra emelkedett, azaz mintegy 14%-kal. Az, hogy ez az árváltozás Musk tweetjének következtében történt vagy sem, nem teljesen egyértelmű.
A legjelentősebb kriptovalutákkal ellentétben a DOGE viszonylag alacsony likviditással rendelkezik, amely által érzékenyebb a rövid távú pump és dump jelenségekre.

Musk továbbra is örömmel szórakoztatja a kriptoközösséget

Egy TikTok-szenzáció az utóbbi hetekben nagyban hozzájárult a Dogecoin árának növekedéséhez.
A CoinMarketCap adataiból megtudhatjuk, hogy július 6. és 9. között, azaz mindössze 3 nap alatt, a Dogecoin 0,0023 dollárról mintegy 0,005 dollárra ugrott.
Musk tweetje tehát látszólag a Dogecoin hirtelen megnövekedett népszerűségére utal. A kriptovaluta iránti váratlan érdeklődés a TikTok felületén jelentős médiavisszhangot váltott ki.
Az elmúlt évben, amióta csak Musk kijelentette, hogy a Dogecoin a kedvenc kriptovalutája, folyamatosan a kriptóval kapcsolatos tényekről posztol.
Musk 2019. áprilisában a következőképpen nyilatkozott:

„Azt hiszem, a Dogecoin a kedvenc kriptovalutám. Tényleg nagyon menő.”

A 2019-es év során Musk egy szavazást is megnyert, amely által a mémek ihlette kriptovaluta önkihirdetett vezérigazgatójává vált. Ez Muskot csak arra bíztatta, hogy még több szarkasztikus poént fogalmazzon meg a kriptovalutákról.
Májusban J.K. Rowling tweetjére válaszolva Musk így fogalmazott:

„Egyetértek, bár a kormányzat által irányított központi bankok hatalmas devizakibocsátásával szemben a bitcoin internetes pénz megbízhatónak tűnik.”

Hozzátette:

„De amúgy még mindig csak 0,25 bitcoinom van.”

Vajon Musk tweetje hasznos az ipar számára?

Musk látszólag élvezi a kriptoipar szórakoztatását az alkalmi mémeket tartalmazó tweetjeivel. Az nyilvánvaló, hogy nem komoly befektető a kriptovalutákat illetően, ellentétben olyan népszerű személyiségekkel, mint például Paul Tudor Jones.
Pozitív dolog lehet azonban az, hogy az egyik legjelentősebb és legbefolyásosabb vezérigazgató az Egyesült Államokban gyakran posztol a kriptovalutákról.
A befektetők számára a kriptovaluta mint vagyoneszköz egyelőre szűk piaci szegmens marad. A globális piac legkiemelkedőbb kriptovalutája, a Bitcoin piaci összértéke még mindig kevesebb, mint a Tesláé.
Dan Tepiero, a DTAP Capital alapítója a következőt írta:

„Nem úgy tűnik, hogy a TSLA csúcsára kerülünk. Tulajdonképpen csak 7 napja kezdtünk. Ilyen sebességgel Elon Musk néhány hónapon belül a világ leggazdagabb emberévé válhat. A piacnak mindig igaza van. De mit árul el nekünk a jövőről? A nettó értéke jelenleg egyenlő az összes bitcoin 25%-ával. Talán majd vásárol néhányat?”

Mivel a kriptovaluták növekedése még mindig viszonylag korai szakaszban van, valószínűleg profitálhatna a Musk által biztosított reklámozásból.

Olvastad már? Három hete nem vásárol bitcoint a Grayscale – mi lehet az oka?

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Hana Bank digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokkláncán

A dél-koreai Hana Bank ötéves, 100 millió dolláros digitális kötvényt bocsátott ki az Euroclear blokklánc-alapú platformján. A Yonhap hírügynökség jelentése szerint ez az első dél-koreai digitális...

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20-tól és a $CASH tokentől

A Zcash Alapítvány elhatárolódott a ZRC-20 szabványtól és a $CASH tokentől, amelyeket az adatvédelmi lánc első tokenjeiként hirdetnek. Az Alapítvány egy X-posztra válaszolva közölte, hogy...

100 millió dollárt fektetett a Circle-be a Binance

A Binance 100 millió dollárral szállt be a Circle-be, és öt évre elkötelezte magát az USDC mellett. A Binance nem csupán népszerűsíteni akarja a Circle dollárhoz...

Coldcard-sebezhetőség: 52 bitcoint mentettek meg a biztonsági szakértők

Nem mindenki akarta kihasználni a Coldcard hardveres tárcákat érintő hibát: a biztonsági kutatók előbb értek el több veszélyben lévő bitcoinhoz, mint a támadók, majd a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.