Egyre nehezebb dolga van a bányászoknak

A bányászati nehézség tavaly új csúcsokat döntött meg, a BTC árfolyama viszont az előállítási átlagköltség alá esett.

Kimondható, hogy a tavalyi év kihívásokat hozott a bányászok számára.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Jelenleg mindössze másfél tucat bányászgép van, amely az átlagos 7 centes áramdíj mellett profitot tud termelni.

Az év utolsó napjára a Bitcoin hálózat hashrátája 300 EH/s fölé emelkedett, holott alig egy nappal előtte, december 30-án még 235 exahash teljesítményt lehetett mérni.

Az elemzők szerint azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy BTC jelenlegi átlagos előállítási költsége elérte a 16577 dolláros szintet, ez pedig gyakorlatilag pár dollárral tér csak el a jelenlegi spot piaci árfolyamtól, amely szintén a 16500 dolláros régióban tartózkodik.

bányászat
Forrás: coinwarz

Az önköltség számítása során a költségeket úgy állapítják meg, hogy monitorozzák a hálózat energiafelhasználását a Cambridge University közreműködésével, és ezt vetik össze a naponta kibocsátott mennyiségű bitcoinnal.

Ebből aztán éves energiafelhasználást is lehet számolni, amely jelenleg 84,74 TWh a 2022-es évre.

A jelenlegi bányászati nehézség, és az aktuális piaci árfolyam miatt elmondható, hogy rengeteg olyan ASIC bányászgép van, amely nem tud nyereségesen termelni, legalábbis a szakértők megfogalmazása szerint.

Ez a megfogalmazás arra is rávilágít, hogy egy olyan világhírű egyetem, mint a Cambridge is képtelen megfelelő módszert találni, hiszen nem számolnak a megújuló energiák felhasználásával, és azzal, hogy a hagyományos energiákat tekintve is értelmetlen az átlag megállapítása.

A hashráta csúcsokat dönt, egyértelmű, hogy a bányászok olcsóbb energiával dolgoznak.

Ha a példa kedvéért 12 centes áramdíjjal számolunk, akkor egyik jelenlegi ASIC gép sem tudna profitot termelni, de 10 centes árfolyam mellett is csak kettő típus hozna bármiféle hasznot, 1-2 dollárt naponta.

Ez a két gép a Bitmain két csúcsmodellje, az S19 XP 140 TH/s teljesítményű gépe, és az S19 Hyd vízhűtéses, 255 TH/s kapacitású modellje.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Algoritmusok csatája

Ha még alacsonyabbra visszük az áramdíjat, 7 centre akár, látható, hogy 18 típus is profitosan üzemeltethető.

Ezek nyeresége változó, napi 10 cent és 5 dollár között mozog. Ezen a téren is a vízhűtéses gép a nyerő.

A Bitmain Hyd 255 TH/s teljesítménye napi 6,35 dolláros hasznot tud termelni a tulajdonosának, a jelenlegi becslések alapján.

Az SHA-256 algoritmust használó gépek egyértelműen nehezebben termelnek profitot, mint akár csak fél évvel ezelőtt, így vannak bányászok, akik alternatív megoldások után néznek.

Ez azt jelenti, hogy sokszor a géppark is más, hiszen az ASIC gép csak néhány algoritmus futtatására alkalmas.

A legnépszerűbbek között jelenleg a Kadena, Eaglesong, Scrypt, és Handshake típusokat találjuk, és az ezekkel működő kriptopénzek bányászatára alkalmas eszközöket.


Olvastad már? Még sokáig tarthat a kriptotél

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyam ingadozik – Robert Kiyosaki újabb zuhanásban reménykedik felhalmozási céllal

A Bitcoin (BTC) jelenleg ingadozó piaci környezetben kereskedik, az árfolyam a cikk írásakor nagyjából 108.192 dollár körül mozgott, ami 0,12%-os enyhe csökkenést jelent az elmúlt...

„A kormányoknak nincs joguk adót szedni a Bitcoin után” – állítja Bill Miller IV

A Miller Value Partners befektetési igazgatója, Bill Miller IV szerint a kormányoknak nincs joguk adót kivetni a Bitcoinra, mivel a tulajdonjogok kezelése nem igényel semmilyen...

A Toncoin árfolyam kilőtt – Ez a meglepő hír áll mögötte!

A The Open Network (TON), a nyílt forráskódú decentralizált Layer 1 blokklánc natív kriptovalutája, a Toncoin, július 8-án megnövekedett keresletet tapasztalt. A token árfolyama mindössze két...

Felhasználók panaszaival küzd az OKX – Számlák befagyasztva, mi áll a háttérben?

Az OKX kriptotőzsde az elmúlt napokban a hírek középpontjába került, miután egyre több felhasználói panasz érkezett számlazárolások miatt. Egy felhasználó arról számolt be, hogy négy éve...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.