Egy panamai bank is szívesen látná a kriptós ügyfeleket

A Towerbank a közösségi médiában jelentette be, hogy barátian áll hozzá a bitcoinhoz és a kriptopénzekhez, és arra is utalt, hogy hamarosan kriptós számlavezetést is fognak ajánlani.
A bank nem számít túl nagynak, 40 éve működik, és nagyjából 200 alkalmazottja van, de úgy tűnik, szívesen belekezdene valami újdonságba.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Panamában jelenleg is zajlik egy blokkláncos konferencia, amelyet a helyi kereskedelmi kamara szervez, a bank képviselői pedig itt is bejelentették, hogy szívesen látják a kriptósokat az ügyfeleik között.
Gabriel Campa, a bank egyik elnökhelyettese úgy fogalmazott, hogy a panamai állampolgárok sokszor nehézségekkel szembesülnek, mikor a kriptót és a hagyományos pénzvilágot kell összeegyeztetniük, a bank pedig ezeket a nehézségeket szüntetné meg.
Cristobal Pereira, a Latam Blockchain Summit igazgatója is megszólalt a Towerbank lépése kapcsán, és elmondta, a bank tényleg be akar lépni a kriptoiparba.
A Twitteren ő is arra bíztatta a felhasználókat, hogy nyissanak számlát, és arra problémák nélkül fogadhatják a tőzsdékről kiutalt pénzeket.


A hétvégén először egy üdvözlő-tweettel hívta fel magára a figyelmet a bank, amellyel a kripto-közösséget köszöntötte.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

- Advertisement -

Értelemszerűen megindultak a pletykák, hogy a bank mit is akart ezzel, és, hogy vajon újabb latin-amerikai szereplő lép-e be az iparágba?


A jelenlegi információk alapján a bank mostani kriptós szolgáltatásai havi 5000 dolláros keretig érhetők el, és közvetlen kriptopénzes számlavezetés sincsen egyelőre.
Így a mostani lépés inkább csak egyfajta gesztusként értelmezhető a közösség részére, hogy ha valaki bizonyos összeghatár alatt marad, akkor tudja intézni a kriptós pénzügyeit a banknál.
A Towerbank Twitteres aktivitásából néhányan arra következtetnek, hogy hamarosan akár tőzsdei fiókok is hozzákapcsolhatók lesznek a bankszámlákhoz, de erről még semmiféle hivatalos információ sem érkezett.
Panamából a közelmúltból több kriptós hír is napvilágot látott, az elnök májusban jelentette be, hogy a várt kriptós törvénycsomagra még egy kicsit tovább kell várni.
Néhány szakértő szerint a Towerbank lépése nem egyszerűen csak szembemegy a színvonaltalan szabályozással, hanem inkább az ügyfél-bázisukat szeretnék bővíteni, egy pénzügyekkel foglalkozó közösség tagjaival.

A bank egy olyan képet is megosztott a Twitteren, amelyen a székházuk a bitcoinos körökben népszerű, lézerszemekkel ellátott változata látható.

Olvastad már? Több millió dollárnyi kriptót foglaltak le a fehérorosz hatóságok


Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Együttműködésre lép az OpenAI és a Mazda, újragondolnák az autók dizájnfolyamatait

Az OpenAI a szoftverfejlesztés után a mérnöki munkafolyamatokat is célba vette. A vállalat új kutatási együttműködést indított a Mazdával, miközben saját hardveres csapatai és a...

A bitcoin árfolyama stabilizációra szorul

A bitcoinpiacon jelenleg jóval több tőke áll veszteségben, mint nyereségben. Ez nem feltétlenül jelent azonnali összeomlást, de arra utal, hogy a piacnak időre van szüksége...

Már több bitcoint utaltak ki a Binance-ről a felhasználók, mint amennyit a támadás során loptak

A Binance-ről két nap alatt több bitcoin távozott, mint amennyit a támadók a tőzsde október 29-i biztonsági incidensében megszereztek. A kiáramlás ugyanakkor nem feltétlenül jelent...

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.