Egy kommentátor szerint a „defi már a kezdetek óta értelmetlen”

Nouriel Roubini közgazdász már évek óta a kriptopénzek ellen kampányol, de elképzelhető, hogy most igaza van?
Roubini korábban is sokszor kritizálta a kriptoipart, de nemrég ismét felszólalt az iparral szemben.

„A defi már az megjelenése óta értelmetlen. Még a blokkláncot is lehagyja, mint az emberiség történelmének legfelfújtabb technológiája.”

Roubini a Twitteren írta meg üzenetét David Herard, kripto- és blokkláncírónak válaszolva. „A defi kiment a divatból, a pénzügyi CryptoKitties az új menő dolog a rózsaszín wojakok számára.” – mondta
Gerard, mellyel egy internetes mémre utalt, amely „hatalmas mértékű bánatot és önutálatot reprezentál azok között, akik keményen kriptopénzekbe fektettek, majd szembesülnek egy nagyobb zuhanással.”
A CryptoKitties a 2017-es bikapiac végén jelent meg, amikor egyesek hatalmas mennyiségű pénzeket fizettek néhány online macskáért az Ethereum blokkláncán.
Ez pár hónap alatt lecsendesedett, de a projekt továbbra is azon dolgozik, hogy eleget tegyen a felhasználói elvásároknak.

Egyesek számára a mostani defiőrület nagyban hasonlít a CryptoKitties-őrületre. Mások szerint a defi kezd lufivá növekedni, még akkor is, ha szerkezetileg nem felel meg egy lufinak.
Úgy hiszik, hogy a defi decentralizált szerkezete és alapjai rendkívül fényes jövőt tartogathat a szektor számára.
Roubini az elmúlt évek során többször is felszólalt a kriptopénzek ellen, egyik állítása szerint a BitMEX szembegy a szabályozásokkal.

Olvastad már? Tone Vays szerint a „legrosszabb esetben” 7000 dollárig eshet a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.